Imádom a sajtokat. A kicsit, a kereket, a hosszúkásat, a gömbölyűt, a keserűt, a sósat, az édeset, a laposat, az emeletest, csak úgy Gombóc Artúr módjára. De végülis mindegy, hogy mekkora, milyen a formája, mennyire puha, vagy kemény, minél penészesebb, minél büdösebb, annál jobb. Valaha a ragya kivert, ha valaki mellettem pálpusztai sajtot evett, már a nevétől is undorodtam, ma már érdekes módon én is szívesen fogyasztom.

Egyszer egy külföldi utam alkalmával egy olyan áruházba tévedtem el, ahol csak a sajt modulsorok akkora területet foglaltak el, mint egészben a Corvin áruház. Istenem! Ez a nekem való hely! Nemcsak szemlélője voltam a picurkától kezdve a malomkerék nagyságú sajtoknak, de bőven meg is kóstolhattam őket, mivel minden gondolasorban több helyen is kóstolótál volt kitéve, amit folyamatosan pótoltak.

Életemben annyi sajtot nem ettem egyszerre!

Egy másik alkalommal Dániában jártam, a kis panzió ahol a szállásunk volt fantasztikus sajtkészlettel várt bennünket reggelire. A dán sajtok legalább annyira híresek és finomak, mint a hollandoké, bár lehet valami nüansznyi különbség köztük. A holland sajtok egy hangyányit talán lágyabbak. De ott Dániában, én azután adtam a jó magyar formámnak. Jól elnyújtva legalább 2 óra hosszat ültem a reggeliző asztalnál és egyik sajtszelet után nyeltem a másikat. Azt hiszem még egy éjszakára nem szívesen fogadtak volna be a háziak, mert kiettem volna őket a vagyonukból.

Sajtnak több dolog is nevezhető, és nevezünk is néhány terméket, pedig semmi köze a tejből készült eredetihez, csak legfeljebb annyi, hogy ez is lehet kerek, meg az is. Például a birsalmasajt. Ennek annyi köze van a tehénhez, mint nekem, mégis sajtnak nevezzük.

Ma egy hasonló terméket fogok bemutatni, ami szintén sajt, de mégsem az. Ehető, jó ízű kiegészítő étel, sőt még pizzára, szendvicsre kenve süthető is, de mégsem a már megszokott sajt ízével.

Ez a napraforgó-sajt.

Mint a neve is mutatja napraforgómagból készült, méghozzá pirítatlan, nyers napraforgóbélből. Amikor először találkoztam vele, csak bilukszolt a szemem, és újra el kellett olvasnom a szöveget, hogy jól értettem-e. Nap-ra-for-gó-sajt. Egy ideig ízlelgettem a nevét, mielőtt tovább olvastam volna a leírását, de nem tűnt ellenségesnek. Elolvastam, rábuktam és el is készítettem, igaz egy kis módosítással, de így sem lett rossz.

Ehető. Újszerű. Különleges. És ami a lényeg, gyorsan készen van. És ami a másik lényeg, változatosabbá tehetjük az egyhangú reggeliket.

Hozzávalók:

Fél csésze napraforgóbél, fél csésze zabpehely, cca. 2 csésze víz, fél citrom leve, 3 gerezd fokhagyma, 1 teáskanál só, fél vagy 1 teáskanál paprikakrém, 1 közepes fej vöröshagyma (teljesen apróra vágva, vagy darálva), ¼ csésze sörélesztőpehely, és egy kevés olaj.

Ez az alap.

Ha nem kenhető, hanem inkább sűrűbb, keményebb sajtot szeretnénk, akkor tegyünk hozzá még 2 teáskanál étkezési keményítőt.

És ha szeletelhető kemény sajtot szeretnénk, akkor még tegyünk hozzá 1 teáskanál agar-agar sűrítőt. (Ázsia boltokban kapható)

Nos, az én helyettesítőim (mert nem volt itthon a megfelelő, vagy más kiszerelésben volt csak), a zabpehely helyett zabkorpát használtam, a sörélesztőpehely helyett szárított élesztőport (csak jóval kevesebbet), és az agar-agar nekem szálas kiszerelésben van, így először porrá kellett törnöm, majd kevés vízben feloldanom.

Elkészítés:

A turmix gépbe tettem a vizet, a zabkorpát és a napraforgóbelet, majd jól összepépesítettem őket. Egy lábasban a tűzhelyre tettem és addig főztem a zutyulékot – állandóan kevergetve – míg jól besűrűsödött. Egy labdányi ragacs lett belőle. Ez csak néhány percig tartott. Ezután beletettem az edénybe minden egyéb hozzávalót, és együtt kavartam, főztem még néhány percig.

A főzés végére már teljesen elvált az egész massza az edény falától, összeállt egy ényleges labdacs formájába, sőt az olaj ki is csapódott, így azt kanállal ügyesen lehalásztam róla. Már amit tudtam. A művelet végén egy tálkába folpackot tettem, és beleöntöttem a sajtomat. Kicsit fejre állítva még további olajcseppeket tudtam belőle kisajtolni. A folpackkal betakartam a tetejét is és hűtőbe tettem másnapig.

Másnap kiborítottam a tálból a képen látható eredményt, amit azon „hidegében” meg is kóstoltam.

Sem az íze, sem a színe, sem az állaga nem hasonlít az eredeti sajthoz, senki ne próbálja a hasonlóságokat keresni. Enyhén mogyoró ízű, enyhén sós barna valami, ami pirítóssal és friss zöldhagymával, vagy zöldpaprikával egész kellemes reggelinek való.

Az eredeti recept még azt is közli - bár ezt nem próbáltam ki -, hogy aki csak pizzára, vagy melegszendvicshez szeretné felhasználni, nem kell megfőznie a masszát, elegendő, ha csak összeturmixolja a hozzávalókat, és ezt a pépet keni rá sütnivaló feltétként a pizzájára. Szerintem jól passzol a paradicsommártáshoz is.

Összetételénél fogva bátran ajánlom azoknak, akik tejcukor érzékenyek, hiszen semmilyen állati eredetű fehérjét nem tartalmaz, így már nyugodtan ehetnek pizzát „sajttal megszórva”. De azoknak is bátran, sőt különösen ajánlom, akik szeretik a rendhagyó, a hazai ízektől eltérő ételeket.

Ez a tipikus nem kell mindig kaviár stílus. Ha már a könyökünkön jön ki reggelinél a vajas pirítós kaviárral, akkor próbáljuk ki a napraforgósajtos megoldást. Bár a pezsgő szerintem nem illik hozzá, de egyszer meg lehet enni ezt is, és talán egy jó gőzölgő capuccinóval versenybe szállhat a pezsgős reggelivel szemben.

Szendrey Júlia