Az ókortól makacsul tartja magát a nézet, hogy a művészemberek kóros lelkületűek, hacsak nem elmebetegek (!), ám Platón a közönséges őrülttől elhatárolta a látnokok, költők meg a zenészek ihletett őrültségét, ahogy ő nevezi: mániáját. Ez a hippokratészi személyiségtípusok közül a fekete epésnek felel meg, vagyis a melankolikusnak, amelyik a négy ismert típus közül a magának való, borongós lelkületű vonásokat birtokolja. Leonardo da Vinci erre a tökéletes példa, akit a korában mindenki morózus és visszavonult csodabogárnak tartott.
Sigmund Freud, osztrák pszichiáter − aki csaknem mindig előkerül, ha mentális betegségekről vagy pszichológiáról szól az eszmecsere −, úgy tartotta, hogy a művészemberek olyan introvertáltak, akik nincsenek messze a neurózistól. Túl erős ösztönszükségletek hajtják őket, közbecsülést, hatalmat, dicsőséget, illetve mások szeretetét szeretnék megszerezni, viszont az eszközeik hiányzanak ezeknek a kielégüléséhez. Ezért, akár a többi kielégületlen, megkeseredett ember, elfordulnak a valóságtól, és libidójukat átviszik fantáziaéletüknek vágyképződményeire.
A patológiát figyelembe véve a kevésbé alkotóképes és az igen kreatív művészek egybevetése alapján az derült ki, hogy az utóbbiak fogékonyabbak a skizofréniára, a depresszióra és a hisztériára, ámbár az énerejük is nagyobb! Jelentősebbek az erőforrásaik, hogy a kórost az alkotás javára fordítsák. Az alkotó emberek mások és a saját hangulatuk, érzéseik iránt jóval fogékonyabbak, empatikusabbak, miközben a kudarc- és szorongáskeltő helyzetek inkább kihívják, mint elborítják őket. Hajlandóságuk van arra, hogy mások gondolkodásában és cselekedeteiben utánozással nyomon kövessék őket, és könnyebben tudnak időlegesen sokféle identitást létrehozni. Akkor a legaktívabbak és legeredményesebbek, amikor egyedül vannak, és strukturált cselekvést: munkát végeznek.
Gondosan elemzett esetek – mint Van Goghé – is amellett szólnak, hogy a skizofrénia önmagában nem alkotó jellegű. hatalmas tehetség volt az ipse, de amikor bekattant, már semmi örökérvényűt nem tudott alkotni. A személyiség és a tehetség előbb jelenik meg, mint maga a betegség, így nem az elmeháborodás következtében válnak művésszé az emberek. Meg nem is ismerünk olyan sok skizofrén alkotót, hogy általánosságban tudjunk róluk beszélni. Ennek ellenére van az elképzelésben némi igazság is, mivel a betegség valóban megsemmisíti a gátlást: a tudattalan jobban érvényesül, a civilizációs bilincsek pedig lepattannak. Korlát hiányában a divergens, vagyis szerteágazó, több szemszögű gondolkodás előtérbe kerül, valamint a képzettársítás lazább szűrése jön létre, így merészebben tudatosítják érzéseiket, gondolataikat. Vadak és újítók lesznek! A skizofrénia ugyanakkor affektív, vagyis érzelmi zavarral is párosulhat, amely a képzelet működését sajátosan színezi, és érzelmi forrása lehet a kreatív tevékenységnek.
Hazai példa József Attila.
A másik kór, amit gyakran összefüggésbe hoznak a művészekkel az a mániás depresszió. A középkorban és manapság is mindenki által ismert festő, Michelangelo is ebben a kórban szenvedett! A mániako-depresszív és ciklotím (az előző enyhébb verziója) személyek, valamint normál vérrokonaik – kontrollcsoporthoz, vagyis teljesen egészséges emberekhez viszonyítva – értékelhetően magasabb pontszámot adtak az „össz-csúcskreativitás” skálán, viszont a bipoláris pszichózisban szenvedők nem beteg, elsőfokú rokonai magasabb kreativitás-értékeket mutattak, mint a betegek. Tehát, nem a betegség, de a hajlam erőteljes előrejelző lehet a kreativitás szempontjából.
Key Redfield Jamison amerikai pszichológus, illetve pszichiáterprofesszor, a művész-temperamentum és a mániako-depresszív kórkép kapcsolatáról szóló, ma már a klasszikusok között emlegetett könyvében legrészletesebben Byron személyiségével foglalkozik, melyben higanytermészetnek nevezi, mert viselkedéséből hiányzott az egységesség. Úgy tűnik, a költői karakternek nincs „énje”, ő egyszerre minden és semmi. Egyként élvezettel tölti el a fény és az árnyék is. Egyedülálló, hiszen neurózisát sikeresen tárgyiasítása azáltal, hogy formát ad neki, s mások számára is hozzáférhetővé teszi, még pedig olyan módon, hogy az hatással van mások harcban álló egójára is.
Tehát egészségesnek kell tartanunk őket!
Ekképp remek példa Dosztojevszkij is, a Bűn és bűnhődés írója: érzelmei hevessége és a perverz hajlam, ami őt szado-mazochistává, vagy bűnözővé tehette volna, nem hatalmasodott el rajta, mert ott volt számára analizálhatatlan művészi tehetsége is. Ennek ellenére a művészi tevékenység nem véd meg semmilyen betegségtől, mégis jogos öngyógyító szerepet tulajdonítanak neki.
Ma köztudott, hogy számos jól ismert pszichológiai rendellenesség, mint a többszörös személyiség, vagy a poszttraumás stressz állapota olyan súlyos lelki traumákhoz köthető, amelyeket sohasem vitattunk meg senkivel sem. Írás során viszont a problémánk, traumánk egyre rövidebb és összetettebb formát öltenek, ezért is örökítik meg életük legnagyobb konfliktusait az írói vénával megáldott emberek regényekben, illetve versekben.
Szóval, ha úgy érzed, hogy kezdesz megőrülni, ragadj lapot vagy laptopot, aztán kezdj el alkotni valami egyedit. Az majd segít kiadni a fáradt gőzt! Te is jobban fogod érezni magad és végeredményben létrehozhatsz valami maradandót is! ;)
By: Szilágyi Heléna
