Alapkoncepció: a jó dalokat rontsuk el felesleges elektronikával, spékeljük meg elviselhetetlen fényorgiával, majd adjunk az egésznek egy színházas köntöst, mintha komolyak lennénk. Jelzem, ez nem jó.
A Vad Fruttik az egyik kedvenc zenekarom Magyarországon, ezt mindjárt az elején le kell szögezni. A Likó Marci szövegei és témái annyira emberközeliek, mégis egyedien megfogalmazottak, hogy nehéz lenne számára vetélytársat találni. Az volt a felvetésem, hogy ez az ember képtelen rosszat csinálni. Ezt egészen eddig tartottam. Ugyanis van a MüPának ez a sorozata, hogy nagy zenekarokat meghívnak, hogy hangszereljék át a dalaikat és adják elő egy csendesülősben. Vagy éppen máshogy, de attól még a közönség csendben van és ül, szóval ez a találó kifejezés. Hirtelen a Firkin és a Subscribe jutott eszembe példának, akik sikerrel vették az akadályt. Idén a Fruttik következtek, akik elég messzire rugaszkodtak a valóságtól.
Az a helyzet ugyanis, hogy unalmasra és gyengére sikeredtek az átiratok. Voltam anno egy VF koncerten, ahol úgy kezdtek, hogy a "Sárga zsigulit" dubstep alapra helyezték és szétszedték a színpadot. Zseniális volt (most meg nem is játszották...sírááás). Csak attól féltem, hogy ezt nem lehet másfél órán keresztül érdekesen csinálni (ezért nem járok diszkóba, többek között). Ez a sejtésem pedig beigazolódott. Az elején még érdeklődve figyeltem, ahogy mind az öten állnak a színpadon, mindenki nyomkodja a kütyüit, a Marci meg énekel. Aztán úgy a harmadik számnál fogtam és elkezdtem áttekerni a dalok felét, mert nem bírt lekötni. A koncert legérdekesebb részei számomra Marci konferálásai voltak, mert azok legalább mindig poénosak. Bár a komolyság jegyében ezeket megpróbálták minimálisra csökkenteni, de egy-két sztori azért így is belefért a Commodore 64-ről, vagy éppen a citromságra esőkabátról... De az a baj, hogy az ember nem ezért néz koncertet. Nem tudom, hogy hány VF élő fellépést láttam, de mindet az elejétől a végéig élveztem. Ezt meg nem, úgyhogy egyenes ágon következik: nem kéne ezt erőltetni, na!
Van egy olyan mondás, miszerint "Minden jó, ha a vége jó!" Na már most ez egy koncertre ugyebár nem igaz, pedig ezzel egész konkrétan ez volt a helyzet. A vissza-vissza után jött a "Nem hiszek" (amit meghagytak egy az egyben eredetinek, plusz pont érte), az "Üzenet" és a "Tánc". Meg előtte volt még a "Lehetek én is". Ezekért a dalokért érte meg végighallgatni a másfél órát. Közben még a "Kemikáliák" és a "Nekem senkim sincsen" voltak azok a dalok, amik szinte nem is változtak, tehát hallgatható formában prezentálódtak számunkra. Egyetlen átdolgozás volt, a "Városlakó", aminek a drum n bass-es groove-ját nagyon el tudtam kapni. Ahhoz a dalhoz ez a stílus nagyon illett, úgyhogy azért az egyért hatalmas taps. Az "Üvegszilánkkal"-t pedig sajnáltam, mert az számomra a világ egyik legszebb szerelmes dala, de így veszített az értékéből. Sebaj, majd legközelebb.
Azt még mindenképpen hozzá kell tenni, hogy nem minden remixet a srácok készítettek, külső művészek is közreműködtek a produkció létrejöttében. Hogy ez most jó, vagy nem jó, azt mindenki döntse el saját maga. Az viszont biztos, hogy azóta már két hagyományos koncerten is voltam és bizton állíthatom, hogy a kedves várpalotai úriemberek nem felejtettek el zenélni és még mindig óriási hangulatot csinálnak. Ez a MüPá-s dolog egy kitérő volt, amit szerintem nem kéne megismételni. Sokszor a közönségről sem tudtam eldönteni, hogy csak kötelességből tapsol, vagy mert tetszett is a produkció. De talán nem is ez a lényeg, hanem az, hogy Vad Fruttik foreva! Mármint az eredeti...
Jam
