Az okát ugyan nem tudom, de faktumként kezelendő, hogy ha egyszer gajra megy valami otthon, akkor pusztán, mintegy empátiából a többi cucc is folyamatosan megadja magát. Egyéb alternatíva szerint kurva szar a kisugárzásom és a körülöttem lévő tárgyak ily’ aljas módon bosszulják meg.
A fájdalmas szatíra a mosógépemmel kezdődött, ami indulás helyett fogta magát és átment diszkóba, történt ugyanis, hogy a megannyi, amúgy ábszolúte használhatatlan funkció gombjai elkezdtek villódzni. No nem mondom, hosszanti bambulás után a vörös stroboszkóptól egész belém jött a Nóta-tévés bulifíling, ámbátor mikor perifériából rásandítottam a hétvégi mosnivaló Himalája buckámra, menten letörtem, mint májusi rügy a jégesőtől. Elektronikai hiba, szar ügy, mert az több papírpénzt jelent, ami fájdalmasan masíroz ki a brifkómból. Próbaszerencse alapon megkérdeztem egyik ismerősömet, hogy lenne-e tippje, ugyan milyen málőrt üzenhet a gép, mert a gomb(ok) akut ragyogása, mind más balhés, ámde misztikus hibaüzenetet rejt magában. Megkérdezte, melyik gomb villog:

Há’ figyelj, úgy konkrétan az összes. Amelyik nem, az nem is képes rá. Fatal error, mi?

Hát az.
Kevésbé mondható, hogy extrém szinten a divat bolondja lennék, és való igaz, hogy szólóban lakom, de csak összegyűlt a hétvégére 2-3 kupac, és nyilván ’ad hoc módon’ nem tudtam pótolni a masinát. A szomszéddal ugyan roppant kedves viszonyt ápolok, de mégsem gondoltam, hogy a mamának elemeznie kéne a tangám vonalvezetésének mibenlétét, meg amúgy is olyan gáznak éreztem volna, ha beállítok két szemeteszsákba csomagolt szajréval, mint a vándorcigányok, szóval maradt a második verzió, hogy átmegyek Iluskába, ki a habzó vízben mossa bugyiját, miközben Jancsi ötven árnyalata ágaskodik rejá. Hívtam is anyámat, hogy közelgő ünnepekre egy oldschool mosódeszkát lesszíves’ vásárolni, úgyis mostanában nagyon dívik ez a rusztikus gusztus. Habzani kurvára habzott, de nem a patak, hanem a kádba engedett melegvíz Jancsi nélkül, és mint ősanyáink, térdepelve dörzsöltem az alsóneműket legott, miközben céltudatosan bazdmegoltam.
Innen üzenem, hogy mély riszpet a letűnt korok hős asszonyainak.

Létezik egy mondás, miszerint:

„Mindannyian Isten tenyerén vagyunk, de Isten néha tapsol!”.

Hát az enyém konkrétan vastapsba kezdett, nyilván tetszett neki a performanszom, így nem sokkal rá, egyik laza hétvégén előhalásztam a porszívót, hogy idegből végigmegyek a lakáson, amit amúgy 3 naponta simán használhatnék, ugyanis a kecó szívja magába a port, és ugyan okát nem tudom miért - talán térkapun át - de folyvást újratermelődnek az öklömnyi porcicák, mit porcicák, porpumák. Eszembe is ötlött, vajon mennyire lenne hülye ötlet, ha kiskosárba gyűjteném őket, majd alkotnék belőlük valami mocskosul szürreálisat, valami igazán maradandó használati kreálmányt a teleshopnak.
Izzítom  38-as lábammal a porszívót, ahogy kell, majd a második szippantás után egész furcsa ordas hangba kezdett, visított, mint az erősdohányos szopós malac, s míg azon járt az agyam, hogy ez vajon az előttem lévő, elvégzendő housekeeping munkámra statisztikailag hogyan hat majd, megütötte orromat az égő motor bukéja. Lábbal gyorsan tapostam az OFF gombot, kezemmel pedig menten nyúltam a konnektor felé, mondom az kéne még, hogy kigyulladjon ez a szar, mint a szegedi gyufagyár, nem szólva arról, hogy egyrészt nem vagyok számlaképes tűzzsonglőr, másrészt pedig utálom a pofámba a direkt meleget. Eztán, mintha értenék hozzá, belenéztem a gyomrába, kicsit kipucoltam, beszéltem hozzá és valami elképesztő mirákulumot várva, restartoltam.
Kár volt.
Szag és hang elegye, ismét.
A fentebb ecsetelt ad hoc problémából kifolyólag újra vissza kellett nyúlnom az avítt módszerhez, amivel a gondom akadt, hogy a seprű, valamint a lapát aberrált viszonyát úgy tervezték, hogy bármit is csinálj, torz gyermekükként mindég hagynak egy kisebb koszcsíkot, emlékbe. Nyilván a porpumáim úgy gondolták, hogy váltófutás szezonja van, mert míg a kokócsíkot próbáltam ráapplikálni a lapátra, ezek lazán és légiesen le-legurultak tova a messzibe, tehát kénytelen voltam a felmosóval gyilkolni őket a továbbiakban.

És Isten még mindig visszatapsol, keményen.

A soron következő nyomorult esemény a mennyezeti fénysugárzómmal történt, ami egyik pillanatról a másikra fogta magát, majd egy hangosabb pukkanással, hirtelen villanó ufófény kíséretében kialudt, örökre. Bízva abban, hogy a Mindenható pihenteti tenyerét, óvatosan kimasíroztam az előszobába, ellenőrizvén, hogy vajon az egész rendszert kifingatta, vagy csak meghatározott placcon belül vált működésképtelenné. Jól jött a mennyei büfészünet, mert máshol rendeltetésszerűen funkcionáltak a dolgok, ám a félelem liánja még kúszogatott gerincemen, mert nem bagatellizálhatjuk el a probléma súlyosságát, hogy laza izzócsere kell, vagy a plafon is bontásra érett. Természetesen az ember próbál ismerős szakit keresni, a rapid módon történő mesterember-választásra csak az igazi cselendzs-imádók képesek. Ezzel nem is volt baj, volt kit tárcsázni a gond csak ott leledzett, hogy szűkös időbeosztása miatt 2 napig romantikus, halovány bordély-fényben éltem, ami az elején még tán szórakoztató is volt, mivel azonban fényforrásom, úgymond zsinóráltali élethez szokott, kénytelen voltam a telefonom fényével turkálni a kétajtós szekrényem mélyiben. Próbáltam ugyan feldobni a helyzetet, olyan Narnia krónikái riméket játszva, hátha átlépek én is az éjszínből a havas tájba, de mivel egy árva beszélő oroszlán sem hányt rám, kurvára zaklatottá váltam.
Mint később kiderült a baj nem volt oly nagy, egy aprócska kapcsolócsere meg is oldotta a problémát, hadd érezzem magam szerencsésnek egy kicsit.

Vége a megpróbáltatásoknak? No way..

A fürdőszobai csapom kezdte megadni magát, és sunyin, mondhatni alattomos módon nekiállt szivárogtatni drága köbméteres nedüjét, először csak lassan oldalvást csordogálva, mint a Zengővárkonyi-patak, majd később a csap, s zuhanyzó csövének egyesült gócpontjából csakúgy, eklektikus arculatú szökőkútként frecskelt a víz, kicsit olyan bidé-szerűen, tehát tusolás közben külön sufnituningolt intim puncimosót kaptam, mondhatni ingyé’.

És a Mennyei atya még mindig tapsol, mint megannyi klakőr a pódium előtt..

Úgy 1 éve vettem egy olaszban gyártott, kurva jó dizájnos, piros kotyogóst. Még csenevész évében járt a kis szentem, mikor felfedeztem, hogy itt-ott kopik róla a színe, ami felettébb érdekes természeti jelenségnek bizonyult, hisz nyilván nem soros kézi drótkefével mostam, és nyilván nem harapdáltam foggal a zománcot valami mocskos parafília végett. Balgán hittem, itt megáll a folyamat, de tévedtem, mert a kávéfőző rohadtul rákapott az öncsonkításra és egyik nap csodálkozva észleltem, hogy letört az egyik tetőtartó-pöcök.
Dehogy?
Kifejezetten óvatosan használtam, mérsékelt svunggal nyitogatva azt, így fogalmam sem volt mi történhetett. Egyik reggel nyitnám föl, és szó szerint, szinte „putty” hangot kiadva hullott alá, mint egy szuvas fog. Hasonló természetfeletti eset lehetett, mikor az aprócska fedőn egyszercsak-hirtelen egy Nílus-alakú, hosszanti repedés született, olyan volt, mint egy kibaszott jelenés, mikor Jézus arcképe jelent meg egy houstoni család fürdőszobájának falán a penészfolt közepén, azzal a különbséggel, hogy míg az ő arcképe nem, de az én tetőfedőm egy idő után nemes egyszerűséggel kettévált, mint Münchausen báró lova a kapuban. Nyilván ésszerű lépés lett volna fellapozni a garancia-papírokat, deúgymégis, mi a satubatekert lilárapréselt pékfaszát mondjak?

„Buon giorno, Kotyogósok!
Igen mély sajnálattal vettem tudomásul, hogy az Önöknél megvásárolt A2254BK típusú termék (másnéven: KÁVÉFŐZŐ) rövid időn belül akut szuicid hajlam jeleit mutatta, ami az önkopásban, a tetőtartó-pöcök heveny leválásán keresztül, az ezek által tartott fedő isteni sugallatú kettéválásával végződött. Videofelvétel az öncsonkításokról sajnos nincs a birtokomban, azonban bízva a sikeres együttműködésben, kérem a dolog kivizsgálását."

Lévén, hogy aligha tudnám bizonyítani, miszerint nem az én heves használatom során történtek a balesetek kotyogómmal, hagytam a francba az egészet.

Azzal nyugtatom magam, hogy jelenleg nincs már további olyan eszköz otthon, ami megadhatja magát, s bár a kenyérpiritóm ugyan még nem baszott agyon, de ki tudja mit tartogat a holnap, nemde?