Sokat, nagyon sokat küzdöttem a párommal, mert ő nagyon szeretett volna oda eljutni, én viszont még nem. Mindig arról káráltam, hogy bezártnak, szinte börtönben érezném magam. Addig, addig ment a huzavona, míg egyszer beadtam a derekam.
Hajaj, de nem volt az annyira egyszerű utazás, mint azt sokan hiszik. Sok, sok gond és probléma előzte meg azt a felejthetetlen 8 napot, amit valóban egy tenyérnyi szigeten töltöttünk el.
Angaga a sziget neve, ahova sok viszontagság után eljutottunk. A sziget valóban parányi, mindössze350 méterhosszú, és130 méterszéles. Laza fél óra alatt teljesen körbejártuk.
Ezen a cseppnyi szárazföld felületen 50 tengerparti és 20 vízre épített bungaló található, a normál kialakítású szobáktól kezdve a luxus módon felszerelt apartmanokig. A lakóegységek mellett tágas recepció, hatalmas étterem, könyvtár, néhány ajándékbolt, vízbe nyúló teraszos kávézó és bár, teniszpálya, egy parányi botanikus kert spa központtal, valamint a turisták szeme elől jól elrejtve a konyha és a raktárak, nem utolsó sorban a sziget áram és ivóvízellátást biztosító egységek.
Az ember el sem hiszi, hogy ekkora területre ez mind, mind kényelmesen, tágasan elfér.
Pedig így van. És mindent buja zöld növényzet ölel. A mi szálláshelyünket a hófehér parti fövenytől és a sekély part menti türkizkék tengertől a botanikus kert választotta el. Egy kis tó fölött átívelő fahídon jutottunk ki a partra, a nyugágyakhoz. Szállásunktól mintegy20 métertávolságban állt a következő bungaló, amit sűrű lombú fák, bokrok takartak el, így mi nem zavartuk őket, ők sem zavartak bennünket. Szívesebben laktam itt, a tengerparti házban, mint a víz fölé épített bungalókban.
Nem is én lettem volna, ha nem szövetkezek a takarítókkal, hogy velük mehessek és körülnézhessek a különböző stílusban kialakított vízi csoda házikókban. Nagyot csalódtam és áldottam az eget, hogy nem a drágább helyen lakunk, bár a kiépítésük valóban mesébe illő. Némelyik jóval tágasabb, mint a mienk, na meg baldahinos az ágy, de az ott lakóknak bizony hosszú utat kell megtenni (cipelve a nyugágyaikat), ha a páratlan fehér homokon szeretnének elnyújtózni. Talán a legnagyobb vonzerő a bungaló aljába vájt aprócska ablak, amin keresztül – feltéve, ha a sekély vízben arra tévednek - éjjel-nappal láthatják a halakat az ott lakók.
Én inkább a mélyvízben néztem közvetlenül az ezer színben pompázó, változatos méretű és színű ficánkolókat, kiscápákat, teknősöket, és a lábunk alatt kószáló kisebb rájákat.
Én az első nap belemerültem a vízbe, és az utolsó napon, úszóhártyákkal az újaim között, rettenetesen fájó szívvel másztam ki.
Amitől tartottam, nem következett be. Egy percet sem unatkoztam. Az a látvány, az, az élmény, amit a szigettől és az őt körülölelő korall világtól kaptam, máig felejthetetlen maradt.
A hazai kínálat nagyon drága, így ezt már az elején elvetettük, de mivel nagyon szerettünk volna menni, minden követ megmozgattam az ügy érdekében. Karácsony előtt kaptam egy fülest, hogy a legkiemeltebb időpontra, januárra, hihetetlenül olcsó repülőjegyekhez juthatunk hozzá. Kezem-lábam törtem, olyan gyorsan foglaltam le a jegyeket, így már repülni tudunk, de szállás még sehol. A vadkempinget nem hiszem, hogy bármelyik szigeten engedélyeznék, így el kellett kezdeni a komolyabb szervezést. Ha már sziget, akkor legyen kicsi, csendes és meghitt. Amolyan igazán maldívos. Olyan helyre nem vágytunk, ami általános a hazai kínálatban.
2-3 nagyobb sziget van, ami elérhetőbb a kelet-európai utasok számára, de ezek turisták ezreitől zsúfoltak, éjszakai diszkóktól hangosak. Ott már nincs igazi Maldív feeling.
A Karácsonyt és még az újév első napjait is azzal töltöttem, hogy csak írtam, és írtam a leveleket, a szabad kapacitás lekérdezésére. Ha csak ketten mentünk volna a párommal, több helyre is el tudtak volna helyezni bennünket, de a barátainkkal együtt összesen hatan voltunk. Hat embernek egy szigeten, főidényben, ez már bizony gondnak tűnt. A napok egyre csak peregtek egymás után, vészesen közelítve az indulás napjához, amikor végső megoldásként egy Sri Lankai ismerősömet is bevontam a szervezésbe. Az idő viszont szűkös volt már ahhoz, hogy nyélbe üssünk mindent, ezért módosítani kellett az eredeti terven.
Az adott napon a kedvezményes jeggyel elutaztunk Male-ba, a Maldív fővárosba, de csak perceket töltöttünk ott, mert indultunk tovább Sri Lankára. A távolság igazán nem nagy, és a jegy ára sem volt olyan vészes. A reptéren már vártak ránk, hogy elvigyenek Beruwelába, egy igen színvonalas hotelbe. A párommal már jártunk ott egyszer, ugyan nem ebben a hotelben szálltunk meg, de ez egy másik történet.
Nekünk ismerős volt a táj, ismerős a környezet, amit nagyon szívesen mutattunk meg barátainknak is. Nagyobb kirándulásra most nem indultunk, inkább csak a szűkebb környezetet élveztük, na meg azt a kényelmet és szórakozást, amit a szálloda és a tenger nyújtott. Pár napot igazán kellemesen töltöttünk el ezen a nagyobb szigeten, de mi már a másikra, egy kisebbre vágytunk. Az ismerősöm által felajánlott szállás nem nyerte el a tetszésünket. Pont az volt, amit nem akartunk. Zajos lett volna, zsúfolt, mi pedig a csendre, az elszigeteltségre vágytunk. Magunknak kell intézkedni, most már nincs mese!
Újra repülőre szálltunk, és újra megérkeztünk Male-ba, ahol sok-sok keresgélés és telefonálgatás után találtunk egy olyan irodát, ahol végül sikerrel jártunk. Jó fél napot vesztegettünk el, míg megtaláltuk Angaga szigetén a hat férőhelyet. A költségek magasabbra rúgtak, mint amire számítottunk, de már ott voltunk, nagy választási lehetőségünk nem volt. Kifizettük a foglalási díjat az irodában, majd később, már a szigeten a különbözetet. Érdekes, hogy nem doboltak a fejünk felett, hogy nem azonnal a megérkezést követően fizettünk, nem irányítottak vissza, nem dobtak a cápák elé, pedig nem lehettek biztosítva, hogy a többit is meg fogják kapni. De csak azért, mert szóban megígértük, ugyanolyan bánásmódban részesültünk az első perctől kezdve, mint bármelyik más nyaraló, aki már jóval indulás előtt kifizette a teljes beugrót.
A szigeteket a sok korallzátony miatt este vagy éjjel nem lehet megközelíteni. Aki esetleg napnyugta után érkezik, az éjszakát a fővárosban kell töltenie, és csak másnap napvilágnál indulhat tovább. A kiválasztott szigetre utazhatunk hajóval, azon belül is a lassúbb, vagy gyorsabb megoldással, vagy a drágább, de leggyorsabb hidroplánnal.
Mire összecihelődtünk és elindultunk, már javában a délutánban jártunk, lassú hajóval már nem számolhattunk, így odafelé gyorshajóval, az ún. speedboat-al mentünk. Így is több mint, három órás út volt, pedig valóban gyors volt a kis hajó. Visszafelé a mesés szigetektől már hidroplánról búcsúztunk, ami 25 perc alatt tette meg ugyanezt a távolságot.
A sziget gyönyörű volt, a szolgáltatás pazar, a tenger varázslatos. Az első napon levettük a cipőnket és 8 napon keresztül csak mezítláb közlekedtünk a hófehér homokban, még az étteremben is. Érdekes kontraszt, hogy az ezer színben pompázó tengeri élővilág mellett, egy árva kócsagféle szürke madár kivételével, egyetlen más állatot sem láttunk. Nem csapkodtunk se legyet, se szúnyogot, pedig a félig nyitott fürdőszobán keresztül bőven bejöhettek volna. De nem jöttek, még a sziget közelébe sem.
A Maldív szigeteki nyaralás úgy volt szép, ahogy volt. Ugyan nem azzal a költséggel zártunk, mint amit terveztünk, de fantasztikus élményeket őrzünk róla a mai napig. Kívánom mindenkinek, ha különlegesen szépet akar látni és imádja a tengert, jusson el oda, legalább egyszer.
