Borongós, késő tavaszi délután, éppen a nap élményével, a mosogatással foglalkozom. Jól esik a meleg lébe mártani a kezem, mert hűs van. Ilyenkor a legjobb valami jó meleg helyről álmodozni. Kissé messzebb, de még hallótávolságon belül, a párom az újságot olvassa. A legmeghittebb, a legmegfelelőbb pillanat, hogy előhozakodjak valamivel, egy részemről már lezongorázott dologgal, amit már napok óta szerettem volna a tudomására hozni. Hónapokat kuporgattam a konyhapénzből, etettem a családot nem sok földi jóval, de annál több akciós termékkel, hogy be tudjam fizetni a nyaralásunkat.
- Befizettem egy hét üdülést Spanyolországba – mondom határozottan.
- Ühüm – jön a válasz, de fel se pillant az újságból.
- Mondom, nyáron Spanyolországba megyünk nyaralni – artikulálok egy kicsit emeltebb hangszinten, de változatlanul semmi reakció.
- Csak egy 2 csillagos hotelbe a szállásköltséget fizettem, mert úgy gondoltam autóval jobb nekivágni a távnak, így sokkal olcsóbb és többet látunk a tájból is. Számításaim szerint kényelmesen 2 nap alatt odaérünk, és 2 nap alatt meg vissza, közben egy hét renye-henye a tengerparton és nem baj, ha többször is az autóban alszunk. – a reakció egyenlő a nullával. Mintha a süket falnak mondanám a magamét. Még az újság sem zizzen meg a kezében.
- Én vezetem az út felét – állok elő a farbával, mert gondolom, erre már csak kinyílik a csipája.
- Az jó – mondja tömören és úgy veszem észre, részéről ezzel be is van fejezve a megbeszélés.
Nem került szóba sem aznap, sem másnap a nyaralás ténye. Talán emészti, gondoltam, de újabb nap telt el és még csak említést sem tett róla. Bennem forrt az indulat miközben cikáztak fejemben a gondolatok. Atyaisten! Spanyolország. Méghozzá autóval! Ott állunk meg ahol akarunk, azt nézzük meg, amit akarunk! De mit is akarunk egyáltalán látni? Az út oda közel2000 km, végig az olasz és a francia riviérán. Istenem! San Remo, Cannes, csupa híresség és Marseilles a Piszkos Fred kocsmával, majd Andorra, ahol még soha nem jártam, de annyit olvastam róla, hogy máris a szívem csücske. Barcelonába majd átugrunk a héten, de ezeket is látni kell! Máris vettem elő az útikönyvet, a térképet, egy üres blokkfüzetet, tollakat, körzőt, vonalzót, egyszóval mindent, ami a tökéletes tervezéshez szükséges. A terv máris összeállt a fejemben. Már csak a kilométereket kell a napokhoz igazítani és sétálhatok Velence csatornái között, megcsodálhatom Júlia erkélyét, megmártózhatok a tengerben sok-sok híres ember mellett a riviérán, és ha teszünk egy kis kiérőt, akkor még talán a Kolosszeumot is megcsodálhatom Rómában. Rómában? Na, nem, abba nem fog beleegyezni.
Az már nem egy kis sugárnyi ugrás. De a többi még jöhet! Már ülni sem bírok az izgalomtól, csak úgy az asztalra görnyedve számolom, mérem a távot, jegyzem fel a füzetbe újabb és újabb adatokat, mikor megszólal a hátam mögött:
- Anya, te mit csinálsz?
- Hát, az útitervet dolgozom ki a spanyol nyaraláshoz, tudod, amit mondtam, és már majdnem össze is állítottam pernyi pontossággal, hogy innen mikor indulunk, mikor hova érkezünk, mit nézünk meg, az mennyi idő, és mikor megyünk tovább – szakadt ki belőlem egy szusszanásnyira, levegővétel nélkül. – De tudod én már azon is gondolkoztam – mondtam hirtelen jött ötlettel -, hogy mi lenne, ha már egyszer úgyis kocsival megyünk, akkor szétnéznénk egy kicsit Spanyolországban is. Mondjuk, a tengerparton végigmennénk Gibraltárig, visszafelé jövet beugranánk Sevilla-ba, meg Cordoba-ba, azután egy kis kitérővel megcéloznánk Madridot, és utána szép csendesen hazaautókáznánk, de persze úgy hogy Andorrát sem hagyjuk ki vagy oda, vagy visszafelé.
- Anya te teljesen őrült vagy! Neked elment a józan eszed! – mondta szimpla közlékeny stílusban és eloldalgott az illemhely felé.
Hát én ezt már nem értem! Én itt töröm magam, tervezek, számolok, hogy minél jobb legyen, feladom, mint a labdát, a legjobb ötleteimet, és a végén, ez a reakciója. Tudod mit? Szarok bele! Elindulunk, azután kész. Indulni mindenképpen kell, mert már befizettem! Azután lesz, ami lesz!
Belülről dübörögtem, mint a vulkán kitörés előtt, de azért hosszú néma csendben várakoztam, mire meghallottam a víz zubogását. Lassan, nagyon lassan, kimérten közelített az asztalhoz, majd vigyorra húzva a száját, közölte: Na, lassan kezdhetsz csomagolni.
Hurrá! Nyaralunk!
De, Apa! Mi lenne, ha… Tényleg. Mi lenne, ha úgyis autóval vagyunk, és úgyis Gibraltárnál járunk, akkor mi lenne, ha átmennénk egy kicsit Afrikába. Az már egyáltalán nem olyan nagy kitérő! És gondolj bele: Afrika! Marokkó! Algéria! Én már megnéztem a térképen, Ceutába át lehet menni komppal, onnan csak egy ugrás a marokkói határ, és képzelj el egy romantikus hétvégét Casablancában. Velem!
- Na, jól van, most már elegem van az újratervezéseidből meg a szárnyaló fantáziádból! – mondta, de nem annyira haragosan, és ez már jó jel volt. Majd fogta a napi bulvárlapját és becsukta maga mögött az ajtót.
Zárszó:
Az utazás létrejött, méghozzá úgy, ahogy terveztem. Igaz némi hiba csúszott itt-ott a számításokba, de még így is szuper volt. Már az elején teljesen felborult a percre beállított haditerv egy felborult menőautó miatt, majd zuhogó esőben hagytuk ki Velencét és Padovát, hogy egy nagy veszekedés után pár percre megpihenhessünk San Remo-ban. Sem ott, sem Cannes-ban egy szál hírességgel nem találkoztunk, viszont Antibes-ben elvesztettük a hotelt, Marseillesben csak aludtunk (persze a kocsiban). Andorrában eltapostak a vadlovak, majd lecsorogtunk az üdülőhelyre Callela-ba, ahol eltűnt az autónk, de végül megtaláltuk. Egy hét múltán újra úton voltunk Gibraltár felé, ahova végül nem jutottunk be, de hajóval átszeltük a csatornát és partot értünk Ceutában. A marokkói határon először hülyére vettek, majd anyagilag is levettek, viszont jó pénzért van egy teveszőr szőnyegünk, mert csak azt nem akartunk venni. Casablanca kimaradt, mert nem akartunk még 5 napig a zárt határon belül maradni, így Rabatból nyílegyenesen elhagytuk az országot, majd sietve az imádott földrészt is. Még hazafelé egy Sevilla-i sikátorban letört a jobb tükör, Cordobában belénk jöttek, Madridban a 20 perces sétautat 5 óra alatt tettük meg (gyalog!) és már bezárt a királyi palota előttünk, ráadásul hétfőn zárva volt a Prado is. Svájcban kábítószercsempésznek néztek és tetejébe Bécsben ráeszméltem, hogy valahol a tervhez képest útközben elvesztettem egy napot. Ja, a közel 9000 km-ből 60 egész kilométert én vezettem!
Szendrey Júlia
