„Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás-tengeren is túl, az Üveghegyen innen, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egyszer egy…” Ismerős kezdés ugye? Gyerekkorunk kedvenc meséi mind valahogy így indultak, hogy aztán messzire repítsenek bennünket, egy kitalált fantáziavilágba, ahol a gonosz elnyeri büntetését, a jó pedig méltó jutalmát. Legyen az tündérmese vagy állatmese; kalandos vagy inkább szerelmi história; magyar népmese, vagy éppen a Grimm testvérek által papírra vetett történet. Ezek a mesék mind-mind beleivódtak a kollektív emlékezetünkbe, a részünkké váltak. Csak idő kérdése volt, hogy valakinek eszébe jusson őket új köntösbe öltöztetni, összekapcsolni a modern világgal, szereplőiket pedig egy teljesen más, újonnan kitalált történet köré központozni. Az alapanyag szuper, a lehetőségek száma pedig szinte végtelen – innen már csak elrontani lehetett…

Szerencsére ez nem történt meg!

Az Egyszer volt, hol nem volt című tévésorozat 2011 októberében debütált Amerikában (nálunk egy évvel később), és nem lepődnék meg, ha alaposan meghökkentette volna a nézőket. A szereplőket mindenki ismeri: itt van Hófehérke és a hét törpe, a Gonosz mostoha, Piroska és a nagymamája, Pinokkió és a Tücsök, Rumpelstiltskin – ám egyikükkel sem a szokásos kontextusban találkozunk. Vagyis inkább: nemcsak a szokásos körülmények közt. Mint kiderül, Hófehérke, amellett, hogy szép és jó, még egy vakmerő kalandor is; a Sármos Herceg nem sokkal korábban még parasztgyerekként élte világát; Rumpelstiltskin valójában egy gyáva ember, aki eladta a lelkét a hatalomért. A Gonosz Királynő, Hófehérke mostohája pedig egyszer régen egy szerelmes fiatal lány volt, akinek darabokra tört a szíve – ami ugyan nem magyarázza meg azt a végtelen gonoszságot, ami átjárja, de mindenesetre jónéhány dolgot más megvilágításba helyez.

De nézzük a konkrétumokat:

A Gonosz Királynő, miután elvesztette a háborút, és Hófehérke életét sem sikerült kioltania, egy nagy kiterjedésű, veszélyes átkot bocsát a birodalomra. Ezzel az összes meselényt száműzi egy varázstalan világba. Persze Hófehérke és férje, a Herceg, valamint a „jót” képviselő mesehősök nem akarják annyiban hagyni a dolgot. A bebörtönzött, gonosz Rumpelstiltskinhez fordulnak, aki persze megkéri a segítsége árát. Végül elkészül egy varázsszekrény, ami képes egy embert megvédeni az átoktól – aki, döntésük szerint majd az áldott állapotban lévő Hófehérke lesz. Csakhogy a szülés idő előtt beindul, és így a szekrénybe csak az újszülött kislány kerül. Az átok lecsap, az idő megáll, a birodalom népe a mi világunkban köt ki – és egyikük sem emlékszik rá, hogy kicsoda valójában.

A másik cselekményszálon, Emma Swan óvadékügynököt huszonnyolcadik születésnapja estéjén felkeresi egy Henry nevű kisfiú, aki azt állítja magáról, hogy az ő tíz évvel korábban örökbe adott fia. Emma a háta közepére se kívánja sem a fiút, sem az anyai teendőket, tehát úgy dönt, visszaviszi őt a nevelőanyjához. Ám, ahogy a fiatal nő átlépi a Maine állambeli álmos kisváros, Storybrooke határát, minden megváltozik. Az idő újra elindul. Henry azt állítja, hogy Emma Hófehérke és a Herceg lánya, és ő az, aki képes megtörni az átkot, ami a mesehősöket sújtja. Emma persze nem hisz neki. Ahogy azt sem hiszi el, hogy Henry nevelőanyja, Regina, maga a Gonosz Királynő, Hófehérke mostohája. Csak le akar lépni.

Hogy miért marad mégis? Talán megszólalnak az anyai ösztönei, talán megérzi azt a hazugságot, ami az egész várost átitatja, vagy csak felkelti az érdeklődését a hihetetlen történet. Talán nem. Meggyőződésem, hogyha nem érzett volna azonnal ellenszenvet Regina iránt (és ha Regina nem úgy viselkedik, ahogy), akkor távozik… De Emma Storybrooke-ban marad, és ezzel olyan kalandok kezdődnek számára, melyeket racionálisan nem biztos, hogy meg lehetne magyarázni – egy mesében azonban tipikusnak számítanának…

Ám, neki mégis az lesz a legnagyobb kihívás, hogy bízzon és higgyen. Amikor ez megtörténik, beteljesíti a sorsát. Addig azonban megannyi titok és hazugság kerül napvilágra – például, hogy kicsoda Piroska „farkasa”; hogy a gyáva Rumpelstiltskin hogyan vált félelmetesen erős, és kegyetlen varázslóvá – és, hogy milyen volt az emberi oldala; hogy a Gonosz Királynő miért is gyűlöli annyira Hófehérkét. Később pedig az is kiderül, hogy miért kellett Emmának egyedül felnőnie, és, hogy miért adta örökbe az újszülött Henry-t. Természetesen, egy csavaros történethez méltóan, minden mindennel összefügg – nem is hinnénk mennyire szorosan. Az Egyszer volt, hol nem volt egy kalandos történet, ami egyszerre ismerős és újszerű, drámával, intrikával és meseszerű véletlenekkel, és mi mindvégig drukkolunk, hogy a szereplők végül boldogan éljenek, míg meg nem halnak – ahogy egy mesében szokás.

Boszorkányok, tündérek, varázslók, harcosok és hercegnők, kalózok és vadászok, hazugok és bosszúállók, védelmezők és önfeláldozók mind-mind megtalálhatóak ebben a harmadik éve sikeres sorozatban. A két szálon futó részek mindegyike egy erkölcsi problémával állítja szembe az adott figurát, így még jobban megismerhetjük őt. A karakterek (a fő- és mellékszereplők egyaránt) árnyaltak, és a fordulatos történet előrehaladtával méginkább azok lesznek. A középpontban Emma és Regina konfliktusa áll, amihez később többen is csatlakoznak. A főszereplő Emma Swant az a Jennifer Morrison alakítja, aki nyolc évadon keresztül játszotta Dr. Allison Cameront a Dr. House-ban – megjegyzem ebben sokkal jobb, abszolút hitelesen mutatja be a karakter fejlődését. A Gonosz Királynőt Lana Parilla kelti életre. Regina okos, kimért, ravasz és félelmetes – már a tekintetével ölni tudna, ugyanakkor féltékenyen szereti nevelt fiát, Henry-t – aki ezzel az ő első számú gyengepontja. Hófehérke (Ginnifer Goodwin – Hármastársak) pedig egyrészt szelíd és becsületes, másrészt a családja és az igazság védelmében minden teketória nélkül képes kardot, íjat ragadni, és belevetni magát a harc sűrűjébe. Gondolhatnánk, hogy ez a sorozat a nők csatája – ami a felszínen igaz is, a háttérben viszont ott van Rumpelstiltskin (Robert Carlyle, a kultikus Trainspotting agresszív Begbie-je), aki csak a megfelelő alkalomra vár, hogy előléphessen, és a saját céljai érdekében mindenen és mindenkin átgázoljon.

Ilyen karakterekkel és háttértörténetekkel a konfliktus, az izgalom és a meglepetés garantált. Hiszen a valós világ szabályai bármikor áthághatóak – mert egy mesében bármi megtörténhet. És meg is fog. Szinte csak egy dolog biztos: a végén a szeretet és a jó győzedelmeskedik – remélem.

A_Rézi