Mindenszentek előestéje. Egy boszorkány. Egy szívesség. Egy nem veszélytelen rituálé. A szellemvilágban tett látogatása során Mia nem várt problémával szembesül. Az első rész után, íme a folytatás!
Ugyanabban a világban voltam, de mégsem. A szél megállt, az árnyékok megnyúltak, üres csend ereszkedett a temetőre. Teljesen egyedül voltam. Ahogy jobban magamhoz tértem, úgy tűnt, mintha minden fa, levél, kő és gyertyaláng szépiával színeződött volna. Ez ismerős terep volt. Megláttam a földön fekvő, majdhogynem áttetsző testemet, és megállapítottam, hogy az egyik karom igencsak zsibbadt lesz, amikor majd magamhoz térek.
- Mindigis sejtettem, hogy más vagy, de arra nem gondoltam, hogy boszorkány lennél…
Megpördültem, és ott volt ő. Teljes életnagyságban, ám kissé megfakult, szürke kiadásban, kábé egy méterrel a föld felett lebegve. Arca derűs és nyugodt volt, szemében ugyanaz az intelligencia csillogott, mint amire emlékeztem.
- Olivér.
- Helló Mia! Látni akartál…
- Ami azt illeti, én csak közvetítő vagyok. Valójában a nővéred szeretne veled beszélni…
- Evelin itt van?
A fiú arca hirtelen elkomorult. Lényéből szomorúság, ugyanakkor mindent elsöprő düh is áradt, olyan volt, mint egy kitörni készülő vulkán. Önkéntelenül is hátraléptem.
- Úgy látom, te nem akarod látni – böktem ki végül – Semmi gond, megmon…
- Hol van? – nézett körbe a szellem, majd közelebb lebegett ahhoz a ponthoz, ahol a másik síkon Evelin lehetett.
Olivér kérdőn rámnézett, tekintete gyilkosan sötét volt. Én nyeltem egyet, és bólintottam.
- Érzem az auráját… – szólt ismét, a hangja ijesztően nyugodt volt – még mindig negatív, és a velejéig gonosz…
- Gonosz? A nővéred? – hitetlenkedtem.
- Megölte az anyámat… és miután nem kapta meg azt, amit akart, engem is. Te minek neveznéd ezt?
Olivér közelebb siklott hozzám. Ha kinyújtom a kezem, meg is érinthettem volna – de inkább beleharaptam volna a saját karomba, minthogy valaha is hozzáérjek…
- Miért? Hogyan?
A szellem arcán keserű mosoly jelent meg:
- Pénzért…
Rövidesen megtudtam, hogy az elmúlt évben az édesanyjuk levelet kapott Ausztráliából. Mint kiderült, az apjuk – aki Olivér születése után nem sokkal elhagyta őket, és külföldre ment – annakidején ott telepedett le, és egész jól kijött neki a lépés. Milliói voltak – ausztrál dollárban. Farmja volt, birkák ezreivel, lovak százaival. Szóval gazdag volt, és immár halott: egy új csődör betörésekor leesett a lóról, és a nyakát törte. A végrendeletében pedig nemcsak az új családjáról, hanem a régiről is gondoskodott…
- Nagyon jól tette. De hol itt a hiba?
- A vagyon felett kizárólag anyánk rendelkezhetett. A nővérem kezéből világ életében kifolyt a pénz – Anya nem kockáztatta meg, hogy az örökségét is elherdálja. Így amikor Evelin, úgy egy éve nagyobb összeget kért tőle, ő elutasította.
- És ezért bosszúból megölte volna? Ugyan már… emlékszem, olvastam a neten, hogy öngyilkosságot állapítottak meg, szóval, ha… – és akkor leesett – Örökölni akart.
A szellem bólintott, majd azt is elmesélte, mekkora meglepetés érte a lányt, amikor kiderült, hogy a hagyatékban nem szerepelnek az ausztrál milliók. Volt-nincs pénz.
- Anyátok tudta – jelentettem ki.
- Sejtette. Két héttel a halála előtt kaptam tőle egy kulcsot, ami egy nevemre nyitott banki széfhez tartozott. A halála esetén kellett kinyitnom.
- Ott volt a pénz.
- Ott. Meg egy üzenet is. Anya Evelint tette felelőssé az esetleges haláláért, amit persze nem hittem el egészen addig, amíg…
Le kellett ülnöm. Kusza egy história volt ez.
- Állítólag görcsöt kaptál…
Olivér felnevetett.
- Ja. Állítólag. Valójában a drága nővérkém mágiát használt. Beleszórt a vízbe valamit, amitől nekem nem mozdult se kezem, se lábam… Van róla fogalmad, milyen érzés megfulladni?
Nem akartam tudni. Valami mást annál inkább:
- Evelin boszorkány lenne?
- Nem hinném. Szerintem csak ismer valakit, aki kisegítette…
Érdekes. Akkor miért nem azzal a bizonyos illetővel idéztetett halottakat Mindenszentek előestéjén? Mi szüksége volt rám? Hogy jövök én a képbe? Hát persze! Másokkal ellentétben én ingyen dolgoztam neki.
- De miért akarja, hogy megidézzelek? Mit akar tőled?
- Nos, pechére az én széfemet is üresen találta… máshova rejtettem a pénzt.
Kincskereső játék? Pazar!
- És azt hitte, hogy halálodban elárulod hova?
- Ebből is látszik, mennyire kétségbeesett. Evelin sikkasztott a munkahelyén, hogy kiegyenlítse a korábbi adósságait, de közeledik az év vége. Elszámoltatják. És a cég kasszájából hiányozni fog egy jókora összeg…
Hát ezért volt olyan sürgős neki ez a szellemidézés.
- Várj csak! És mi lesz velem? Én már mindent tudok, vagyis...
Gombóc képződött a torkomban, amitől elakadt a szavam. Olivér elgondolkodott. Amikor megszólalt, a hangja kongott az ürességtől:
- Evelin nem hagy elvarratlan szálakat. Valószínűleg van egy embere, aki gondoskodik rólad, miután elvégezted a feladatodat.
Még szerencse, hogy ültem, mert az összes vér kifutott a tagjaimból. Persze szellemalakban ez így elég furcsa képzavarnak tűnik, de a lényegen nem változtat: úgy 
éreztem, rögtön elájulok. Nem túl gyakran akartak megölni, ezért nem is tettem úgy, mintha nem jött volna rám a frász. Merthogy a Kaszás épp rámkacsintott. Vajon itt az idő? A paranoiám azonnal működésbe lépett. Eszembe jutott a hajléktalan fickó a felemás cipőben. Ahogy visszapörgettem magamban az eseményeket, rájöttem: valami nem stimmelt vele. A zsigereimben éreztem. Talán... talán a haja. A zsíros, koszos kalap alatt frissen mosottnak tűnt; és... és a ruháját leszámítva nem úgy festett, mint aki az utcán él. Hosszú kabátot viselt, ami alatt könnyen el lehet rejteni egy fegyvert – szinte bármilyen fegyvert… És a pasas nem nézett rám, egyszer sem láttam az arcát... És talán Evelin sem véletlenül késett – talán meg akart mutatni ennek a fickónak. Tele voltam talánokkal… De az ijedtségen túl, rendesen bepöccentem.
Összevontam a szemöldököm, és kijelentettem:
- Nem áll szándékomban meghalni. Van valami ötleted, hogyan élhetném túl?
A szellem olyan mosolyt villantott rám, amitől kirázott a hideg.
- Tedd lehetővé, hogy megszálljam!
Pislogtam kettőt, mire felfogtam, mit is kér. Hát, nem egy veszélytelen dolgot. A megszállás felemésztheti a szellem összes energiáját… így elenyészik a lelke, és sosem kerül át a fénybe, és később sem születhet újjá egy másik testben. Röviden szólva: megszűnik létezni. Ezt nem engedhettem.
- Nem asszisztálok öngyilkossághoz!
- Már egy ideje halott vagyok, Mia. Nem eshet bajom.
- Csak épp megfoszthatod magad az újjászületéstől… – hirtelen valami szöget ütött a fejembe – Vagy talán minden csak a bosszúról szól?
Olivér vállat vont. Emiatt a lehetőség még kevésbé tetszett. Mert, ha nem az ő lelke semmisül meg, akkor a gazdatesté… akkor Evelin lelke válik semmivé. Viszont elég valószínűnek tűnt, hogy Evelin bebiztosította magát - én pedig nem jutok ki élve ebből a temetőből, ha rajta múlik... De nem csupán arról kellett döntenem, hogy "vagy ő, vagy én". Fehér boszorkányként a mágiámmal még soha nem bántottam senkit. A fő kérdés tehát az volt, hogy vajon át akarom-e lépni azt a bizonyos határt, melynek a túlsó oldaláról már nincs visszatérés...
- Kell, hogy legyen más megoldás.
- Ha van jobb ötleted, hallgatlak!
Sajnos nem volt. Még. De időt kellett nyernem.
- Előkészítem a terepet a túloldalon – mondtam végül – Adj pár percet!
A szellem bólintott, aztán köddé vált, én meg ottmaradtam a slamasztikában. Összeszedtem a gondolataimat, majd elmondtam a megfelelő varázsigét, hogy visszatérhessek a testembe, a mi síkunkra. Percekkel később mintha mély álomból riadtam volna fel. Ahogy előre megjósoltam, a bal karom elzsibbadt, az orrom alatt pedig egy alvadt vércsík jelezte, hogy elég hosszú ideig voltam távol. Evelin hangja térített magamhoz.
- Sikerült?
Arcán várakozást láttam – de már mögé képzeltem a mohóságot és a kétségbeesést is. Hangja is inkább tűnt rettegőnek, mint reménykedőnek. Nem tudtam eldönteni, hogy vajon ez is csak színház-e, vagy sem.
- Félig-meddig – nyögtem.
Kóválygó fejjel feltápászkodtam. Leporoltam a ruhám, kinyújtóztam, és letöröltem az arcomról a vért.
- Itt van már?
- Még nincs. Úgy tűnik, hatalmas traumaként élte meg a halálát, teljesen össze van zavarodva… Szóval jöhet a B-terv! – hazudtam szemrebbenés nélkül.
- Vagyis?
- Egy másik bűbájra is szükség lesz… valamint a véredre...
Folytatása következik!
V.E.
