A kaktusz virága - színdarab ajánló

2013. október 20. - Tágrazártszemmel

Először nem értettem, hogy miért pont ezt a címet kapta a darab, de mikor megláttam az asszisztensnő asztalán a növényt és szép lassan ízelítőt kaptam az előbb említett vénkisasszony jelleméből

Október első szombatján ellátogattunk a Budaörsi Latinovits Színházba, amely a Jókai Művelődési Központ jól felszerelt nagytermében kapott helyet. A fény- és hangtechnika rendben volt, ám a behordott székek különösen mutattak. A nagyobb színházaktól elvárjuk a fényűző kinézetet és a kényelmes üléseket, s bár ez egy nemrég megnyílt, kis színház, kicsit fészkelődtem az első 10-20 percben a szokatlan, nem beépített széken. Illetve, amikor a zenészek - mert ugyebár az előadás egy zenész-táncos vígjáték volt - megjelentek reneszánsz muzsikusoknak öltözve, nagyot néztem. A francia bárénekesnő valahogy nem illett a képbe... és konkrétan egy képről beszélek, mert időközben rájöttem, hogy az úriemberek azért öltöttek magukra középkori viseletet egy képkerethez hasonlító tárgy közepén, mert egy festmény látszatát szeretnék kelteni. Így már egészen ötletesnek tűnt a jelmez, bár a történethez még mindig nem tudtam hogyan csatolni a Wagner-Puskás Péter által vezette profán motívumot.

Na, de maradjunk a darabnál!

Igaz, én nem láttam a színdarab alapján készült réges-régi filmet, amiben még Walter Matthau játszotta a főszerepet, de hallottam már róla, és még mielőtt elkezdődött volna az előadás, tudtam, hogy ez teljesen más lesz. Már csak azért is, mert jó pár évtized eltelt a kettő elkészülése között. Tudni kell, hogy a színművet a francia Barillet és Grédy írta, magyarra pedig Bognár Róbert fordította, továbbá „A kaktusz virága" ala Budaörs verzió rendezését a fiatalos és újító Bereczki Csillának köszönhettük; a zenét Nádas Gábor, és a darabban szereplő verseket Szenes Iván hozta.

Az előadás elején Szakács Zsuzsa, alias Antonia vergődései rögtön unszimpátiát váltottak ki belőlem, főleg miután kiderült, hogy öngyilkos akar lenni... ám ekkor beugrott az ablakon Horváth Illés, vagyis a történet Igorja és hősiesen meg kissé mókásan, de megmentette a gáztól elalélt lány életét. Innentől kezdtem el élvezni a darabot, sőt ezek után Igor maradt az egyik kedvencem a szereplők közül, hiába csak egy mellékes figura volt. Jelenlétével és oda nem illő megjegyzéseivel mindig feldobta a hangulatot. A következő jelenetben feltűnt a mindenki által csak a Csillagvirág Klinika főorvosaként ismert vagy hírhedt Gazdag Tibor, aki ebben a szerepben is központi alakként szórakoztatta a nagyérdeműt. Ő volt Gerard Desforges, a szoknyavadász fogorvos, aki minden szeretőjének azt a mesét adta be, hogy nős és van három gyermeke - elkerülvén az elköteleződést. Valamint ekkor találkozhatunk a fogászati rendelőben a gondoskodó és szorgalmas, ám kissé steril asszisztensnőjével, Stephanie Marceauval is, akit Fazekas Júlia alakított.

Az alaptörténet adott volt: van egy középkorú nőfaló fogorvos, aki magába bolondított egy fiatal lányt, aki már nem bírja elviselni, hogy szerelme sosem lesz kizárólagosan csak az övé. Aztán itt van a vénkisasszony is, aki fülig belezúgott a főnökébe, csak hát sosem vallaná be. Itt csöppenünk bele mi a történetbe! Gerard megijed attól, hogy fiatal, ám hazugságot nem tűrő barátnőjét elveszíti, ezért megkéri a kezét. Csakhogy ehhez el kellene válnia egy nem létező asszonytól először... ekkor kap fontos szerepet Stephanie! A folytatás pedig sejthető... A darab végére már senki sem tudja, kinek mit hazudott, durva identitászavarral küzd a szereplők fele, az elején bemutatott szerelmespárok megkétszereződnek, és mindenki a hozzáillő ember mellett találja meg a boldogságot. Tehát happy end, természetesen.

A döcögős kezdet ellenére jól szórakoztam. Igaz, néhány baki becsúszott az előadásba, olykor a tánclépések félrecsúsztak, az emeléseknél én is kerestem az egyensúlyomat, az énekhangok pedig nem mindig voltak tiszták, de a színészek megnevettettek mindenkit a teremben. Kifejezetten tetszett a két női főszereplő hangja, főleg Fazekas Júliáé, aki a kezdeti szerény, pedáns, olykor bénácska szerepből a darab végére igazi vadmacska lett, ami az énekstílusán is nyomott hagyott: dögös nótákat kaptunk tőle! Mint színésszel, vele és Gazdag Tiborral is meg voltam elégedve, na meg Horváth Illéssel, de ezt már tudjátok...