A színház elavult intézmény, legalábbis mostanában - sajnos - ezt kell, hogy érezzem. A darabokra kevés fiatal jár, a sorokat a nyugdíjas házak lakóival és zsurnalisztákkal töltik meg, csak hogy legyen elég közönség. Mellesleg a mai fizetések mellett, aki mégis rászánná magát a kulturálódásra, nem biztos, hogy miután belenézett a poros pénztárcájába, továbbra is kedvet érez hozzá...
Nekem ezúttal szerencsém volt, a tollal.hu segítségével ingyen juthattam jegyekhez és így egy igazán szórakoztató és remek darab kritikáját tárhatom elétek!
Beköszöntött az ősz, a budai Karinthy Színházba pedig ismét élet költözött. Egy új darabbal köszöntötték a látogatókat, az évadnyitó előadás pedig nem más, mint az „Én, Te Őt!” című komédia lett. Ron Clack és Sam Bobrick, amerikai drámaírók alkotásának magyar nyelvű fordítását Szőlőssy Juditnak köszönhetjük, rendezését pedig Verebes Istvánnak. A rendező tiszteletét is tette a közönség soraiban, és a lépcsőn kuporogva nézte végig a darabot figyelve színészei teljesítményét, illetve a közönség reakcióit.
A darabot három részletben nézhettük meg, s minden alkalommal három különböző helyszín és időpont fogadott minket. Az első felvonás egy feleség (Dobó Kata) és egy szerető (Csonka András) dilemmájáról szólt. Elváljon-e a fiatalasszony hites férjurától, vagy sem? Bele fog-e egyezni a férfi, vagy kénytelenek lesznek megölni? Először nem tűnt valami viccesnek a helyzet, de amikor a vita tárgya és főszereplője (Bajor Imre) is színre lépett, végre kezdődhetett az igazi kacagás. Nem akarom lelőni a darab fordulópontjait és csattanóját, így csak érintőlegesen mutatom be az eseményeket.
Lorán Lenke, mint mellékszereplő, minduntalan mosolyra gerjesztette a nézőközönséget puszta megjelenésével és folytonos aggodalmával, hogy az általa takarított szőnyeg és berendezés bemocskolódik a színek során újra és újra bekövetkező gyilkossági, öngyilkossági és egyéb mulatságos, illetve abszurd eseményektől. Az időpontokat, avagy gyilkossági merényletek idejét találóan minden alkalommal egy ünnepre időzítették: volt itt karácsonyi kádba fojtási kísérlet, függetlenségnapi öngyilkossági próbálkozás és szilveszteri akasztás. Az áldozat minden alkalommal más lett, ám a merénylet ritkán sikerült, és ha igen, az sosem a kiszemelt célpont volt.
A komédia foglalkozott a hűség-hűtlenség témájával, az Amerikában oly népszerű agymosó, élet értelmével foglalkozó, önbizalom építő tréningek kifigurázásával, illetve tökéletesen átadta a „Az ellenséged ellensége a barátod” szólás mondanivalóját. Dobó Kata kifogástalanul adta a hisztérikus, döntésképtelen, csapongó fiatalasszony szerepét, aki könnyen elbolondul pár kedves szótól, vagy ajándéktól, s aki későn jött rá, hogy nem kellett volna olyan fiatalon férjhez mennie. Bajor Imre tökéletes választásnak bizonyult az öregecske, köpcös férj szerepére, aki olykor zsugori, ám asszonykáját a tenyerén hordozza, kutyahűséggel bálványozza és a darab végéig sem szűnik meg szeretni. Csonka András pedig a csábító csődört játszotta, az értelmiségi, önérzetes fogorvost, aki nem feltétlenül hűséges, de szép szavakkal bármikor az ujja köré csavarja a hölgyeket.
Érdekességképp megemlíteném, hogy a közönség soraiban Havas Henriket is felfedeztük, illetve más híresség is megjelent az előadáson, valamint a párom szomszédja, egyben régi jó barátja, Bíró Tamás is fontos szerepet kapott a darab kivitelezésében: a kellékeket gyártotta hozzá.
Megérte betérni a Karinthy Színházba, egy igazán szórakoztató darabot láthattunk. Bár a poénokban nem volt sok újszerű, de minden alkalommal jókor csattantak és sokan még percekkel később is ugyanazon a jókor elsült tréfán röhögtek. A színészek nem fukarkodtak a szlenggel, vagy a trágár kifejezésekkel, de minden alkalommal helye volt ennek a darabban, a nyomatékosítást szolgálta, életszerűbbé tette a jeleneteket. Csavarok is bőven el lettek rejtve a történetben, a csattanó pedig pár apró elszóláson kívül teljesen váratlanul érte a nézőt. Összességében tetszett, kikapcsolódásnak remek volt.
Ajánlom mindenkinek, aki egy könnyed, jól felépített, kitűnő színészi játékkal megfűszerezett előadásra vágyik egy nehéz, elcsigázott nap végén.
By: Szilágyi Heléna
