Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Pasik kontra Csajok - avagy csurgatás, nemekre bontva

2013. szeptember 08. - Tágrazártszemmel

Pasik:

Nyílt terep:
Akár szlogenbe is foglalhatnám: „Bárhol, bármikor, könnyedén, 2 percben!” Csak odaosonnak egy szimpátikus buxushoz, kedvesen hátat fordítanak a világnak, majd diszkréten előkapják a brét, és mehet a slagozás.
Második fázisban: megráz, lecsöpögtet, elrak.

Zárt tér/idegen hely:
Lásd odafent.

Nők:

Nyílt terep:
Már az nagy harcászati feladatot jelent, hogy egy olyan titkos katonai területet találjunk, ahol nem bámul belénk nőgyógyászatilag sem egy cserkészcsapat, sem egy kisnyugdíjas, sem pedig Jones vadőr. Néha 20 perces tereptúrát kell tenni, hogy megtaláljuk a megfelelő pisi-plázst. Ha nehézséget okoz nekünk a tájékozódás (és a nőknek általában, igen), célszerű egy nyomkövető chipet ültetni a bal mellbimbókba.
Ha einstandoltuk a területet, jöhet a felesleges anyagok eltávolítása, melyek gátolják a vizelet szabad áramlását.
Míg a férfiaknak elég csak a sliccet letolni a kisujjuk körmével, addig nekünk el kell viselni, hogy deréktól lefelé ábszolúte védtelenek vagyunk minden organizmus, valamint az arra lézengő, Erdész Janinak keresztelt szatír ellen. Említenem sem kell, hogy ezen operatív tevékenység közben nem elhanyagolható tényező a terep teljes körű vizslatása, hogy még véletlen se csiklandozzon csiklón egy arra járó, magányos gombász.

peeMielőtt felvesszük a megfelelő pozíciót, javallott egy biológus szemével körbenézni, hogy mibe is rogyunk bele. Elég kellemetlen, ha egy olyan flórába toljuk seggünket, amitől még a zsebre dugott kis növényhatározó is óva int. Mivel a vad táj kialakulásába nem sokat szólhatunk bele, így elkerülhetetlen, hogy pisilés közben néhány kusza fűszál, vagy gaz meg ne cirógassa kis -, valamin nagyajkunk peremit, ami, valljuk be őszintén, egynehány életpillanatban tán még jól is eshet.
A pisi-dia tehát a következőképpen fest: félmeztelenül guggolunk a dús vadonban, miközben seggünk alatt fütyül a szél és vaginánkon hárfázik az erdei pajzsika.
A következő releváns feladat, amit kifinomult véleményem szerint egy túlélő tanfolyam alkalmával igazán oktatni lehetne: hogyan ne hugyozd le magad. Már az is elég kemény harcot jelent, hogy a megfelelő pozícióba gyűrjük a ruhánkat; jómagam leginkább előrefelé szoktam magamról tépni, mert adott esetben, ha a széljárás nem nekünk kedvez, akkor még mindig lehet korrigálni a szögén, példának okáért, felhúzom egészen az agyamig.
A másik vészes tényező, hogy a mi folyási irányunk a legkevésbé koordinálható és irányítható folyamat. Mindenki tudja, hogy a változó erősségtől függően, akár 360 fokot is megtehet a sugarunk egyetlen ürítés alatt. Hol egy kicsit jobbra húz, hol egy kicsit balra, előre keményen sugárhajtásban, vagy csak srévizavé, lecsurog csendesen a bokánkig.
Míg a férfiaknak bőven elég, hogy hetykén lecseppentsék a felesleges vizeletet, addig a nők többet mosakodnak akció után, mint a kibaszott macskák, s a faktum faktum marad, miszerint szar egy érzés, mikor húzod fel a gatyád és érzed, ahogy a bal térdhajlatodba a nadrág szétkeni a maradékot.
Javasolnám, hogy mielőtt a pippentés átcsapna zuhatagba, lövelljünk ki egy igen kis adagot, hogy felmérjük, aznap mi is a valós haladási irány, majd a matematikai és/vagy fizikai tudásunkat igénybe véve, számítsuk ki a megfelelő erősséget, a szélsebesség értékeit is figyelembe véve.

Ha ezzel végeztünk, nincs más dolgunk, mint visszatúrázni a csapathoz.

Zárt tér (idegen helyen):
Az már csak természetes, hogy az ember nem ül rá idegen wc deszkára, jómagam még akkor sem, ha előtte 16 tekercs papírral körbecsomagolom és még egy kurva masnit is kötök rá. Első pontként lábammal csak vagányan felpattintom az ülőkét, majd fölé guggolok és keményen koncentrálok, hogy ne pisiljem körbe a helyet, mint a kutyák. 22Tudom, meglepő lehet, de háttal állva, görcsben álló lábakkal igen nehéz beletalálni az amúgy méretes csészébe, hogy a már fent említett kusza haladási irányról ne is tegyek újfent említést. Amikor már érzem, hogy combom érzékelése a nullával egyenlő, és az sem sem okozna különösebb fájdalmat, ha egy alabárdot vágnának bele, hagyok magamnak kis időt, hogy kinyújtózzak és az elmacskásodott lábaimon úrrá legyek, majd jöhet a következő etap. Meglehet, csinálok is egy izomfeszesítő majdnemápdéjt kazettát, „Hugyozz és erősödj egyszerre!” címmel. Szóval, Schobert Norbi bekaptahja…

Hekksütő Marika néni

süti beállítások módosítása