Kihasználván a négynapos hosszú hétvégét, úgy döntöttünk életem párjával, hogy kicsit kimozdulunk otthonról, magunk mögött hagyjuk a káoszt és a nyüzsgést, és augusztus utolsó, melegebbnek ígérkező időszakában elutazunk egy kicsit vidékre, hogy végre kikapcsolódjunk. Idén még nem voltunk nyaralni – több okból kifolyólag sem –, így hát maradt ez a négy nap, amiből hármat legnagyobb örömömre nem Budapesten töltöttünk.
Az úti cél nem volt ismeretlen, hiszen tavaly szintén voltunk eme kedves, kicsiny faluban; méghozzá kétszer is! Ennek fényében pedig nem volt meglepő, hogy idén is itt töltöttünk pár napot, kipihenve az egész éves hajtást. Amikor először utaztunk Bánkra, rögtön elvarázsolt a hely szépsége, nyugalma, no és az is, hogy mennyire más, mint az a közeg, amiben élek, lévén tősgyökeres pesti gyerek vagyok.
Bánk egy nógrád megyei község, melynek mindössze 691 lakosa van. (2011-es adat.) Tehát valóban egy elég pici településről van szó. Legszebb látnivalója a Bánki-tó, amely fürdésre és horgászásra is kiválóan alkalmas. Mivel vize gyorsan mélyül, ezért csak a kijelölt helyen engedélyezett a fürdés. Leírhatatlan nyugodtsággal tölti el az embert, amikor este kiül egy padra, és a tópartot szegélyező lámpák fénye tükröződik a víz felületén. Kevés helyet tudok, ami ennyire képes kikapcsolni, és ennyire ki tud zökkenteni a gondokból. Sokszor elgondolkodtam már azon, hogy mit is jelent számomra ez a falucska, miért rajongok érte ennyire, hogy már harmadjára utaztam oda pihenni. A választ valójában a mai napig nem leltem még meg. Hiszen mi is található Bánkon? A tavat és egy kalandparkot leszámítva tulajdonképpen semmi. Mégis, valahogy vonz, mint rovarokat a fény. Imádok ott lenni, imádom az érzést, hogy „na, most jól elbújok a világ elől”. A tó gyönyörű, és talán a környező erdők különleges, vadregényes hangulata adja meg a táj báját és szépségét. Nekem, aki hozzászoktam a városi kényelemhez, először persze kicsit furcsa volt, hogy a településen található egyetlen közért délután 5 körül bezár – hétköznap! –, de aztán ráeszméltem, hogy ez egyáltalán nem akkora probléma. Persze van néhány étterem, söröző, falatozó – ahol isteni a Holstein szelet!!! –, sőt, még egy wellness szálloda is épült a tó partjára, de ezt leszámítva tényleg nem sok látnivaló található itt.
De talán pont ezt szeretem benne. Mert meguntam már az olyan helyeket, ahol bulizás van és nyüzsgés. Ilyenkor tényleg a teljes csöndre és nyugalomra vágyom. (Lehet, hogy öregszem?) A másik, amit szeretek benne, az a szálláshelyünk. Mindhárom alkalommal az igen családias hangulatú Bánkgyöngye panzióban szálltunk meg, melyet egy kedves hölgy, Kati néni vezet. Ő már rögtön az első alkalommal belopta magát a szívünkbe, hiszen nagyon közvetlen és aranyos, és még különféle információkat is kaptunk tőle. Ilyen volt például az, hogy a Tengerszem Panzióban kvázi fillérekért lehet kétfogásos ebédet venni – ami fogásonként is olyan mennyiség, amekkorát ember legyen a talpán, aki meg tud enni –, vagy az, hogy délután négy után 50%-os kedvezménnyel tudunk kimenni a strandra vagy milyen programok lesznek este a víziszínpadnál. Merthogy a Bánki-tó partján található egy víziszínpad, ahol koncerteket, színházi előadásokat, és az augusztus 20-i ünnepségsorozat keretein belül utcabált is rendeznek. Ja, és ne feledkezzünk meg a tűzijátékról sem, amit direkt a budapesti előtt egy-két nappal tartanak. (Tavaly 19-én, idén pedig 18-án volt.) Kati néni bizony jól csinálja a dolgát, hiszen nem mi vagyunk az egyetlen visszajáró vendégek, ez pedig egyértelműen jelent valamit. A panzióba még háziállat is bevihető, így idén is találkozhattunk az egyik család tacskójával, aki bár nem először járt itt gazdáival, mégsem tudott még megbarátkozni Kati néni macskájával.
Mindent összegezve: Bánkot meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. Bátran ajánlom mindenkinek, aki nem nyüzsgésre, nem pörgésre vágyik, csupán egy kis nyugalomra, tücsökciripelésre, és igazi, hamisítatlan, falusi hangulatra. Nem fogja megbánni.
Penny Wise
