Hófehérke – versben – VIII. rész - Finálé

2013. augusztus 08. - Tágrazártszemmel

Nakkor kérem, lehet darálni:
I. rész, II. rész, III, rész, IV. rész, V. rész, VI, rész, VII. rész

A 7 törpe szokás szerint fáradtan kecmergett haza,
Morgónak, hála’ már jóval lejjebb csillapodott agya,
Gondolták, megkérik majd ezt a hófehér madonnát,
Hogy tűzzön nyársra nekik egy kis mókus szalonnát.

Mikor Kuka benyitott a kis faragott kapun,
Pofával átesett egy női, 42-es sarun,
Levegőt kapkodva hadonászott balra,
Mert beszélni ugye nem tudott, az istenbarma.

5 per után Tudor lépett egy jót előre,
És sebtiben adott egy pofont az agyvelőre,
Mert nem bírta már idegekkel ezt a sok rimát,
Ezt a sok idétlen, elkényeztetett picsát.

Mondhatni ajtóstul rontott a háza,
Majd ezzel a többieket hozta frászba,
S üvölteni kezdett svunggal, nagy lázban:
- Hullaszagot érzek srácok, kurva nagy gáz van!

Becsődült a maradék alfahím bandatag,
Egy valaki volt, aki még kicsit kint maradt,
Mert Vidor a gangon megtalálta a bongot,
S felmorzsolt magának egy marha nagy lombot.

A maradék 6 fickó csak állt és csak nézett,
Mindegyik roskatagul maga elé révedt,
Érezték szívükben, bár kimondani féltek,
Hogy a szalonnasütésről, bizony igencsak lekéstek.

Látták, hogy Hófehér totál mozdulatlan,
- s hogy a helyzet teljesen megmásíthatatlan -,
Tudta mind a 6 kis sapkás, töki jampec,
Hogy Hófehérnek innentől, végérvényesen kampec.

Jajveszékelve térdeltek a hulla körül,
Hapci lógatta taknyát a halom mögül,
Folyt a könny, s egyre nagyobb lett a bánat,
Mígnem kis arcocskájuk, totál fehérre nem sápadt.

- Hát hiába ugattuk el neki százszor és egyszer,
De ennyiből sem értett ez a fehér ember,
Hiába, ki hülye, sajnos az is marad,
Szóval ez a halál, nem a mi kezünkhöz tapad!

Emígyen szólott Tudor nagy hanggal,
Majd hívatta a papot a lótifuti taggal,
Így ért véget ez a bizarr, erdőszéli hárem,
Nem marad hát más, csak egy kommunális Ámen!

Először nem tudták, hogy mitévők legyenek,
Mert ha itt hagyják a testet, totál ellepik majd a legyek,
A kertben sem áshatják el a káposzták között,
Mert a veteményes, már így is turistákkal tömött.

Eközben a királyné sebtiben a tükörhöz húzott,
S hogy nem esett hasra, az csak egy kicsin múlott,
Majd felverve a kastélyt, üvöltötte: - Tükör, ne kertelj!
Na most mondd ki a legtutibb csaj, Te oltári nagy seggfej!

A tükör először csak pofákat vágott,
Ilyen hülye pinát már jó rég nem látott,
Unottan nyitotta hát szóra a száját,
És elkezdte, igen bölcs mondókáját.

[caption id="attachment_6152" align="alignnone" width="640"] "Most ki fog ránk mosni?"[/caption]

- Először is királyné, tanulj egy kis illemet,
S esküszöm, a dumám után én innen elmegyek,
És ha addig kezem is kinő, pofádon egyet elkenek!

- Örüljél, mert úgy látom, hogy kipurcant Hófehérke,
Szóval a mocskos kis kezed miatt a végzete utolérte,
Így mától Te vagy a legszebb spiné a zónában,
Mert vetélytársad ott rohad ippeg a kómában.

A királyné könnyebbülten nagyot sóhajtott,
S a tükörtől többet már nem igen óhajtott,
Ezért megáll az ajtóban, ezt végleg tudatva,
Majd középső ujját a tükör felé mutatta.

A törpök áthívták a szomszéd üvegest,
Hogy segítsen nekik és ne legyen rest,
Kell az üvegkoporsó, ugyanis melegszik már a test.

Becuccolták Hófehért a párnázott térbe,
Amit végül az üveges kiadott, jó pénzért bérbe,
Majd elindultak a lánnyal, messze, tova,
Még a meséből sem derült ki, hogy voltaképp hova.

Így mentek sorban, roskadva a kilók alatt,
A melegtől még a gatya is a seggükre tapadt,
Mentükben agyaltak, kikerülve pár nyestet,
Hogy két részben kellett volna szállítani a testet.

Hirtelen a rekettyésből fehér ló ugrott elő,
Nyergében egy szőke herceg, roppant előkelő,
Nekem mondjuk nem kéne, gyanúsan túl nyájas,
Amúgy meg az egész csávó, kibaszottul nyálas.

Hőkölt egyet a paripán, szemei tágra nyíltak,
Szívében az érzelmek hirtelen nagy harcot vívtak,
Első látásra Hófehérbe szeretett,
De lehet csak az üveg vakított a herceg szemén egy keveset.

- Ki ez a szépség, ki ez a hófehér leány? – kérdezte Mr. Gejl,
- Hát, ő a házicseléd, Hófehérke – felelte mind a 6 fej,
- Mi történt véle, miért van koporsóban? – mondotta a herceg,
- Sajnos már kimúlt, de talán szervdonornak még elmegy.

A szőke pubi szíve ekkor hasadt két részre,
Mert senki nem hívta fel figyelmét a vészre,
Hogy megszopja, mielőtt végre révbe érne.

Búsulva lógatta nagy, cserpák orrát,
Hisztizve fojtogatta lova vaskos torkát,
Alig bírta feldolgozni ezt a veszteséget,
Most kereshet megint egy új feleséget.

Morgó lépett oda és baszta orcán a Szőkét,
Így eresztve ki az elmúlt hét felgyülemlett gőzét,
Majd megmarkolta lovának selymes szőrét.

- Figyelj Te herceg, most már kár a sok jajgatás,
Ez a sok szentimentális, érzelmi lankadás,
Túl nehéz a cucc a mi apró fajtánkhoz,
Hadd kössem a koporsót, lovad bozontos farkához!

Így haladtak az erdőben, lófasz tudja hova,
Mígnem ez az önjelölt, snájdig Casanova,
Egy buckán megbotolva esett a jobbkanyarba’
Arccal előre, egy nagy rakás medveszarba.

Vele együtt esett az összes törpe,
Anyázva borult mindegyik a földre,
Borult Hófehér is, bár senki sem figyelt oda,
És ekkor megtörtént, a bazi nagy csoda.

A koporsó szintén mocskos nagyot huppant,
A lány szájából egyszeribe a darabka kicuppant,
Az almacsonk a csoportot telibe kaszálta,
Majd végezetül, a fetrengő herceget pofán találta.

Hófehér hirtelen felkelni látszott,
Ki a köpéstől még mindig erősen nyálzott,
De nem vette észre a fedőt ez a balga,
Így koppanva kenődött a fényes üvegfalra.

A herceg könnyebbülve fújtatott egy nagyot,
Mert a nekrofil verzió, így már kevésbé volt adott,
S örömében megint hívattak egy papot.

Rekordidő alatt gyorsan egybe is keltek,
Egymás mellett vigyorogtak a naiv lelkek,
A törpök is örültek, hogy feltámadott a dizni-dáma,
S boldogan éltek mind, legalább is, így szólt a fáma..

Ami pedig a királynét illeti… mivel a tükör elhúzott, így senki sem mondta meg neki..