Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

A reménytelen szerelmes

2013. június 19. - Tágrazártszemmel

Írásom most egy reménytelen szerelmesről szól. Az ügy szempontjából lényegtelen, hogy nő, avagy férfi az illető, hiszen a téma nem szexus kérdése.

 Tóth Andrea Kedves Reménytelen Szerelmes! Mikor először találkoztál Vele, még csak a közösséget érezted, ami összeköt Titeket. Ez, ha ritkán is, de megesik, ennek tehát nem tulajdonítottál nagy jelentőséget, csupán örültél annak, hogy emberrel, sőt EMBERREL hozott össze a jó Sorsod! Napokig nem is történt semmi változás, élvezted, hogy végre valaki elismer, aki tisztel, aki úgy bánik veled, miként egyik embernek, a másikkal illik viselkednie. Csakhogy jött egy, egyetlenegy pillanat, ami mindent megváltoztatott. Tudom, hogy meg sem tudnád mondani, melyik is volt ez a pillanat, de az tény, hogy attól a perctől kezdve, máshogyan néztél már Rá. Ideális világban persze ez kölcsönös lenne, de mint azt jól tudjuk, ez sajnos nem egy ideális világ.

Ő, akit mindennél jobban szeretsz, elköteleződött. Sőt, nemcsak elköteleződött, de ráadásképpen becsületes és felelősségtudó is, holott Ő maga is jól tudja, minden igyekezete ellenére, egyedül fog maradni. S, mivel a baj csak ritkán jár egyedül, még a kihívások embere, akinek mindig szüksége van új és még újabb feladatokra, problémákra, mert csak akkor érzi magát teljesnek, ha „megold”. Ebben leli örömét és boldogságát. Amit nem kap meg elkötelezett életében, azt így pótolja. Hiába tudod ezt, hisz tudtad ezt már akkor is, mikor megismerted. Tudom, hogy most legszívesebben ordítanál Vele és elmondanád, hogy az elégedettség és a boldogság közti különbséget orgonálni lehet, de azt is tudom, hogy ezt nem fogod megtenni. Nem fogod megtenni, mert szerelmes vagy. Szereted minden légvételeddel, minden gondolatoddal. Soha nem akarnád, és nem tudnád szándékkal bántani, hiszen ismered, és tudod, hogy Ő ezt nem érdemli meg!

Tudom, hogy fáj, mikor Rád néz és látod a szemében, amit Te is érzel. Vagy ez csak illúzió? Bizony, meglehet, hogy Ő csak emberként néz fel Rád? Ez nagyon valószínű! Tisztelt Téged, bízik Benned, figyel- és vigyáz Rád. Ettől még nem szerelmes! Privát beszélgetéseitekben azt mondta, nem kezd kapcsolatba, mert fél, hogy szerelmes lesz? És? Ki mondta, hogy ezt Rád értette? Komoly hiba azt hallani, amit szeretnél és nem azt, amit mondanak Neked. Persze előfordulhat, hogy valóban a saját érzéseid tükörképét látod Benne. Ha így van is, ne ítéld el azért, mert ennek ellenére sem lép. Fél. Méghozzá attól, hogy jobb lehet. Attól, hogy más lehet. Te csak azt hiszed, hogy rendíthetetlen szikla Ő. Ez csak álca. Valójában nagyon is sebezhető és félénk, aki nehezen nyílik meg és nehezen változtat. Lehet, hogy attól fél, egyszer majd elveszít. Ami nem fontos nekünk, azt nem félünk elveszíteni.

Akármit is érez, egyelőre meg nem fejted Őt, hiszen olyan, mint egy két lábon járó Rubik Kocka! Hogy mit tehetsz? Tartsd tiszteletben. Szeresd, de két lépés távolságból. Ne félj, elmúlik. Nem most persze, de el fog múlni. Addig kialvatlan leszel és fakóbb, napról-napra. Ezen se lepődj meg. A Holdnak nincs önálló fénye. Csak akkor ragyog, ha a Napja ragyogtatja!

Kedves Reménytelen Szerelmes! A két jelző közül, csak az egyik igaz Rád. Reménytelen pedig egyedül az, aki megpróbál lengőajtón átsíelni!

Ariana Dianis

süti beállítások módosítása