Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Gólya dupla csomaggal- ikres IQ kérdésözön, használati utasítással

2013. május 31. - Tágrazártszemmel

854632185018ed4d14634Csekély három évtizedem alatt, amit több-kevesebb sikerrel próbáltam tartalmasan tölteni ( legyen inkább 27, mert életem első három évére nem emlékszem SAJNOS), még mindig sokszor elcsodálkozom azon, hogy kicsiny életterembe milyen gyakran furakodnak be olyanok, akiket egyáltalán nem látok ott szívesen. Na és persze nem elhanyagolható, hogy ezek a kéretlenek cseppet sincsenek tekintettel eme meglátásomra, dacára minden pofavágásnak és kurta válasznak, amivel próbálom a tudtukra adni, hogy keressenek más helyet, ahol feltehetik az idióta kérdéseiket.

Aki még nem jött rá, bizonyára azért nem fog meglepődni, ha elmondom: azokról a tanácsadókról és kérdezgetőkról van szó, akik elcsodálkoznak, ha ikres babakocsit látnak, benne két egykorú babával. Mert nehogy azt higgyétek, hogy mindenkinek egyértelmű egy ilyen járgány megpillantásakor, hogy ikrek foglalnak benne helyet. Sokaknak eleve kizárt, hogy kislány és kisfiú ikerpár LÉTEZHET egyáltalán, és még magának az anyukának sem hiszik el, hogy ilyen megtörténhet ebben a világban. És ez csak a jéghegy csúcsa.

Ebben a pár sorban most összegyűjtöm azokat a meglátásokat és okos kérdéseket, amiket a legtöbben megkaptunk már az ikreink mellett. Remélem, a kérdezőkhöz is eljutnak majd kedves és kimerítő válaszaim és legközelebb jó messzire elkerülnek.

 Jé, ikrek? - a legtöbbször, szinte 10 sétából 9-szer felteszik. Hát, igen, valóban, egy ikerbabakocsiban két egyforma méretű utód békésen szuszókázik. Fogós kérdés. Mit is válaszolhatna erre egy ikres anyuka? Volt olyan, aki megfejelte még az „ Egyidősek? „  kérdéssel. Erre már tényleg csak a szemedet tudod forgatni és legszívesebben visszaküldenéd az iskolapadba, biológia órára. De lehet, hogy az ilyen azt sem tudja, mi az az iskola. Hogyan kezeld? Legtöbb esetben csak mosolyogj, bólogass és várd, hogy tovább sétálhass. ( Az ilyen típusú ember általában nem fog magadra hagyni, ezért határozottnak kell lenned. )

 Lombik vagy természetes? – Bizony, ezt szinte mindig megkapjuk, mintha legalábbis azt kérdeznék meg, kenyeret vagy tejet vettünk a boltban. Tapintatlanságukban biztosan nem gondolnak bele abba, akinek esetleg lombikos a babája, mennyit szenvedett érte. És különben is: nem mindegy? Hogyan kezeld? Kérdezz vissza, hogy részletesen szeretné-e hallani a „legyártás” történetét. Ha nem fogja az adást, negédes mosollyal feleld: Nem lombik volt! Telitalálat!

Egyszerre születtek? Még talán lenne létjogosultsága, ugyanis megtörténik néha, hogy egyik baba előbb jön, míg a másik bent marad 1-2 hétig. Ritkán, de elő szokott fordulni. Csakhogy tanult embertársunk nem erre vonatkozóan tudakozódik, hanem azt szeretné kipuhatolni otromba kérdésével, hogy egyszerre, ugyanabban a percben bújt-e ki mind a kettő azon a bizonyos kijáraton, vagy egymás után jöttek. Ezen információ nélkül nem is tudná álomra hajtani a fejét.  Azt hiszem, ezt nem is kell tovább részleteznem, már úgyis mindannyian rendesen kiakadtatok. Sajnos ez is megtörtént eset. Hogyan kezeld? Az ilyen gyökerek ellen nincs jótanács. Egyszerűen húzz onnan, amilyen gyorsan csak lehet!

Két kislány? Némileg magyarázatra szoruló ponthoz érkeztünk. Kisfiam talpig kék szettben, igaz, némileg lányos, angyali arcvonásokkal, de azért jól felismerhető a neme. Kislányom talpig rózsaszínben pompázik. Próbáljuk beleélni magunkat a kérdező nyomorúságos helyzetébe, és hallgassuk meg belső monológját, csak hogy engem se vádoljon senki, hogy híján lennék az empátiának: ikrek, akkor egyformában kellene lenniük. Akkor ezek biztos nem ikrek, mert nincsenek egyformában. Csakis két egyidős gyerek lehet, valami csoda folytán, de egy anyukától. Az egyik rózsaszínben van, akkor ő kislány. A másik igaz, kékben. De az nem számít, mert egymás mellett ülnek. Ezért a kék ruhás is kislány.

Körülbelül ez lehet a logikájuk. Ezért nem értjük meg egymást. Hogyan kezeld? Hagyd rá. Hamarabb szabadulsz. Ha ugyanis előjössz a magyarázkodással, miszerint egy kisfiú és egy kislány, akkor biztosan számíthatsz a következő, szintén biológiai ismereteket nélkülöző érdeklődésre:

Tényleg?? És egypetéjűek? Ez az a pont, ahol ha a türelmed egy váza, képzeletben most csaptad a falhoz teljes erődből. Vagy inkább a kedves „riporteredhez”. Na már most van egy elméletem, miszerint ha nem tudok valamit, akkor utánanézek. Ha nem vagyok biztos valamiben, nem kérdezem meg, hogy ne váljak nevetségessé. Vannak, akikből hiányzik ez az érzés. Nagyjából az okoskodók 100 %-ából.  Hogyan kezeld? Lehetséges válaszok:az egypetéjű két fél tojás, a kétpetéjű két külön tojás. Hiába nevelkedett farmon, nem fogja érteni. Akkor röviden magyarázd el, hogy az egyik is egy petéből van, a másik is egy petéből van. Na, akkor mi a válasz a kérdésére? Ha bugyután néz- valószínű-, akkor mondd el neki, hogy egypetéjű ikerbabák csak egyneműek lehetnek. Talán megérti és legközelebb nem megy oda egy másikhoz ilyet kérdezni. Rosszabb esetben azonnal kiszáll a fejéből az információ és következő alkalommal egy másik ikres társadnak- vagy neked- szintén felteszi ezt a kérdést. Akkor már tényleg vigyél magaddal egy igazi vázát.

Nagyon nehéz velük? Én úgy örülök neki, hogy nem ikreim vannak! Talán ez a leginkább övön aluli kérdés és megállapítás, amivel képen törölnek. Gyakorlatilag azt fejezi ki ezzel, hogy te milyen szerencsétlen, ágrólszakadt vagy, pont téged vert meg az Isten ikrekkel. Holott te büszke vagy erre. Igaz, hogy néha teljes a káosz, de akkor is különleges család vagytok. ( Épp ezért kapsz ilyen faragatlan, pofátlan kérdéseket.) Számosítva százból egy.  Hogyan kezeld? Ha jó hangulatban vagy, intézd el annyival: egyszerre kihordtad és irigységét felkeltendő jegyezd meg, te 7 éves korukig kapod a GYES-t. Ettől biztos neki is felmegy az a bizonyos pumpa. Ha rossz napodon talált el, kérdezd ki, az ő gyereke mit csinál, mikor unatkozik. Rajta lóg. A te ikreid meg egymáson, így neked több időd marad netezni, főzni és mindenre. Ezért is vagy te olyan kiegyensúlyozott, de mintha ő olyan nyúzott lenne. Kérd meg, hogy pihenjen többet, mert rámegy az egészsége és ajánlj hajhullás ellen valami jó kis szert, mert láthatóan a sörénye is ritkulóban.

Szopiznak vagy tápszeresek? Van elég tejed? Ezt is nemes egyszerűséggel köpik ki a szájukon. Tudom, mostanában modernek vagyunk és a szoptatás olyan lett, mint azt elmesélni, hogy éppen mennyi kávét ittál vagy kinek szurkoltál az esti meccsen, de én nem erősítem ezek táborát. Nem voltam a szabadban etetős típus sem, ezért nem kívánom megosztani a mélyen tisztelt, öt másodperce hozzám lépett járókelővel, hogy Riska tehén hozzám képest kiskecske, mert olyan jól tejelek, vagy igenis szenvedek az etetéssel. Hogyan kezeld? Kérdezd meg, őt szoptatta-e az anyukája és minden rendben van-e a lelkivilágával.

Vannak ikrek a családban? Nem? Akkor mégis hogyan sikerült?  A biológia csodái, újfent. Mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Eszerint, ha a femiliben előtte nem volt iker, akkor ezután sem szabad lennie. Kizárt, hogy ti ne zombik legyetek, különben nem történt volna ilyen furcsaság. Hogyan kezeld? Tarts részletes beszámolót arról, hogyan készül egy gyerek. Aztán mondd el, az ikergyerekeket is hasonlóan könnyű legyártani, csak őket fejjel lefelé „termelik” az okosok. Mellesleg, ezt a pózt otthon ő is kipróbálhatná.

Sajnos ez a lista végtelen és estig folytathatnám.

Egy kis házi feladat a végére: azok a  „riporterek”, akik magukra ismertek, tartsanak már otthon egy „kinyissam-e a kis pofikámat, ha senki sem kérdezett „ önképző tanfolyamot.

Kétlem ugyanis, hogy megéri ilyen „beletenyerelő” stílusban zaklatni a békésen sétáló anyamedvéket, bár tudom, nehéz ellenállni a kísértésnek, ha kotnyeleskedésről van szó. Az sokkal izgalmasabb, mint otthon körülnézni. Dicsérni és kedveskedni nem tilos- hozzájuk nyúlkálni már igen. Én sem fogdosom senki babáját kérdezés nélkül.

 Nagy az a bizonyos állatkert és találhatunk benne bőven különféle károgó madarakat, akiket ezúton is megkérnék, hogy a saját fészkük körül kapirgáljanak, mert ott is vannak talán még hangosabban károgó fiókák. Felesleges energiájukat vezessék le saját kis utódaikon, és tanítsák meg nekik, hogy mások életébe nem csipkedünk bele, mert még véletlenül letörik a csőrünk.

süti beállítások módosítása