Előre bocsátom, ez most nem egy filmes cikk lesz, hiszen amikor ezen sorokat írom, még a film premier előtti vetítése sem történt meg. Inkább magát azt a vergődős, itt-ott emós beütésű, ember–vámpír lávsztori jelenséget veszem górcső alá, ami évekkel ezelőtt indult, hurrikánként söpört végig a Föld nevű bolygón, meghódítva a – túlzás nélkül állíthatom – világ fiataljait, különösen a romantikus szerelemre áhítozó kamaszlányokat. November 15-től pedig már a magyar mozikban is játsszák a Hajnalhasadás II-t, sőt, az igazán fanatikusok már a szerda esti vetítésre is elzarándokoltak (már ha időben kaptak rá jegyet, és nem kapkodták el azokat már korábban a vérmesebb, sikítozó Patisszon-rajongók.)

A történetet bizonyára nem kell bemutatni, ráadásul tuti, hogy lesz itt egy Hajnalhasadás II. mozis bejegyzés is, amit azonban nem én fogok megírni, mert, hogy meg nem veszem rá a mozijegyet, az is tuti. Márpedig egy új filmről jobb minél előbb véleményt, kritikát írni, de mire én majd odakerülök, hogy ezt megtehessem, addigra oda az újdonság varázsa. (Mert bevallom „férfiasan”, meg fogom nézni a filmet, ahogy az összes többit is láttam; csakhogy ez nem egy filmszínházban fog megtörténni.)

Szóval lássuk: van ez az előbb már említett ember–vámpír lávsztori, aminek az első része 2005-ben jelent meg Amerikában, Stephenie Meyer tollából, és a magyarországi megjelenés évében (2008) el is készítették a moziváltozatát. Ekkor történt valami a világ fiatal leánykái között. Szemvillanás alatt meghódította a szívüket a vegetáriánus(!!!), csillogó-villogó vámpírfiú, és a sápatag, befelé forduló, ám a természetfeletti iránt igen nagy érdeklődést mutató – másként mivel magyarázhatnánk, hogy egyszer gyakorlatilag egy halottal, máskor meg egy félig állattal enyeleg –  kamaszlány szerelmetes, könnyekig megható története.

Az Alkonyatnak három folytatása is készült, melyek terjedelme gombamód kezdett szaporodni, egyik a másik után. A történet eddig sosem látott hisztériát váltott ki a fiatalok körében, a lányok nagy része sikítozó Patiszon Róbert-rajongó lett, és biztos vagyok benne, hogy orgazmus-közeli élményt okozott nekik az, amikor kiderült, hogy a két főszereplő egymásba szeretett a való életben is. Ezt a rajongók különösen szeretik. (Arra szerintem már kevesebben emlékeznek, hogy ez a Robi gyerek anno már a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola padjait is koptatta Cedric Diggory álnéven, egészen addig, amíg Tudjukki halálos átkot nem szórt rá. Akkor szerintem jobban nézett ki, mint most; igaz, akkoriban nem is volt vámpír.)

Na mármost: a Tvájlájt-őrület meghódította a világot, mind nyomtatott, mind vizuális formátumban, sok-sok rajongót begyűjtött, és ismét trendivé vált a vámpír-feeling. Bár Drakula és az egyéb vérszívók forognak a sírjukban – szó szerint -, és tutifix, hogy kikérik maguknak, hogy egy vérszomjas bestiából állatvéren élő, édibédi, csillámló cukifiút csinált Stephenie néni, de hát istenem, úgy tűnik, haladni kell a korral.

És most itt van a befejező rész befejező része, azaz a negyedik rész második része. Felmerül bennem a gyanú, hogy talán a Harry Potter és a Halál ereklyéire hajaz ez a két részes megoldás, ami persze nem is csoda, hiszen mindkét regényfolyam befejező része igencsak hosszúra sikeredett.

Szóval az előzetes szerint az uccsó részben várhatók a legnagyobb akciók, a legváratlanabb fordulatok, és a lényeg: itt most már végre valahára Bella (Kristen Stewart) is vámpírként tündököl a rajongók legnagyobb gyönyörűségére.

Elérkeztünk tehát a végkifejlethez, amit azonban persze már mindenki ismer, aki olvasta a könyveket. Én is közéjük tartozom, bár tény, engem a kíváncsiság vitt rá az elolvasásukra. Sokáig ugyanis határozottan ellenálltam eme nyáltengernek, akárcsak anno annak, hogy a Harry Pottert elolvassam, mivel láttam, hogy mindenki ezt olvassa. Mondom: juszt se! Aztán meg pont ezért kezdett el furdalni a kíváncsiság, így kezembe vettem a köteteket. Lássuk, mi fán terem a katarzis! Mi az, ami olyan „húúúú, de csodálatos” benne. Na, most, elolvastam, és bár katarzist nem éltem át, de kikapcsolódásnak alapvetően jó volt. A történet köré kreált médiafelhajtás pedig természetesen ugyanúgy le fog csengeni egy bizonyos idő után, mint ahogy lecsengett a Star Wars, a Gyűrűk ura, vagy a Harry Potter után is. És ez így van jól. Lesznek majd más felkapott történetek/filmek/sztárok, amelyekért ugyanúgy odalesznek majd a kiscsajok, mint most a Tvájlájtért, aztán majd annak is vége lesz. (Szerencsére.)

Penny Wise