Minden jónak vége szakad egyszer. Nincs ez másképp a sportban sem. Bár tulajdonképpen számítani lehetett rá, ám engem személy szerint mégis meglepett kissé a hír. A magyar férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Kemény Dénes ugyanis döntött: nincs tovább. Nincsenek többé Kemény-legények. Sajnos nem csak átvitt értelemben, hanem szó szerint sem.

Dénes 1997-ben került a válogatott élére, és szó, ami szó, ügyes, erős, okos csapatot sikerült verbuválnia, akik aztán éveken keresztül szállították az eredményeket, nem csak Dénes, hanem hazánk gyönyörűségére is. Még rögtön megválasztásának évében sikerült Európa-bajnokságot nyernie a csapatnak, és innentől kezdve nem volt megállás. Mindent megnyertek, amit meg lehetett nyerni. Világbajnokok, Világkupa-győztesek, háromszoros olimpiai bajnokok, Világliga-győztesek voltak a Kemény-legények. Dénes nyilatkozta, hogy a fiúk sikerei és sportemberi magatartásuk új dimenzióba emelte a vízilabdát kis hazánkban, hiszen egyre több gyerek választja ezt a gyönyörű sportágat. A nők szemében pedig igazi szexszimbólumok lettek a játékosok.

Ám most valami megszakadt. Pontosabban Dénes már 2004-ben, Athén után is érezte, hogy a továbbiakban nehezebb lesz hozni az elvárt eredményeket, mint eddig. Aggályai ellenére mégis folytatta, és a csapat ugyan elhozta az aranyat Pekingből 2008-ban, ám a köztes versenyeken már nem szerepeltek úgy, mint korábban. Korábbi nagy ellenfelük, Szerbia mellett már Montenegróval és Horvátországgal sem bírtak, és a csapat nimbusza szépen lassan kezdett megkopni. Időközben persze a válogatott összetétele is változott; ennek részben az is oka volt, hogy bizony a fiúk felett is elszállt az idő; a kiöregedő játékosok helyett szükség volt újoncokra. Ugyanakkor, ahogy elnéztem az utóbbi évek versenyeit, a legnagyobb sikereket, legszebb gólok többségét mégis a „korábbi eresztés” produkálta: Kiss Gergely, Biros Péter, Madaras Norbert, Kásás Tamás. Ami a védelmet illeti: Szécsi Zoltán még mindig remekel, ám az idei olimpián kellett nekünk Nagy Viktor is, aki legalább olyan szépen véd, mint Szecska.

Az egykori dicsőség fénye tehát lassan-lassan halványulni kezdett, mígnem elérkezett a 2012-es londoni olimpia. Az ott elért mindössze 5. helyezés nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kemény Dénes meghozta azt a nehéz döntést, hogy átadja a stafétabotot. Valószínűleg elfáradt már, és úgy érezheti, hogy egy fiatalabb, energikusabb kapitányra van szüksége a válogatottnak. (Ahonnan egyébként Kásás Tamás és Varga Tamás is távozott.) Persze a találgatások megindultak, ki veszi át a helyét. Az esélyesek között emlegetik Kovács Istvánt, Gerendás Györgyöt, sőt, a Kemény-korszak egykori csapatkapitányát, Benedek Tibort is.

Véget ért tehát egy korszak, véget ért egy sikerszéria. Egyelőre nem tudni, hogy mihez kezd Kemény Dénes a későbbiekben. De van ideje dönteni, hiszen szerződése csak az év végén jár le. Abban biztosak lehetünk, hogy nem marad munka nélkül, hiszen saját bevallása szerint is régóta bombázzák ajánlatokkal. Ám most még túl fájó a seb. Hosszú volt ez az elmúlt másfél évtized. Rengeteg emlék, siker, kőkemény küzdelem áll Dénes és a csapat mögött. Idő kell, amíg kitisztul a kép. Az azonban biztos, hogy ez az időszak mélyen beleivódott a sporttörténelembe, a csapat és minden magyar ember szívébe.

Szép volt, Dénes, köszönjük!

Penny Wise