Egy szó, mint száz, ugyan a K-val való első találkozást követően egy ideig nem láttuk egymást, ám valamivel később csatlakoztam a hálózathoz. Hogy miért? Ennek két oka volt: egy-részt elég rossz időszakon mentem keresztül akkoriban; de még inkább azért, mert továbbra is kíváncsi voltam erre az egészre, ezért úgy voltam vele, hogy nézzük meg, próbáljuk ki. (Fontos kihangsúlyozni, hogy én azelőtt sosem hallottam még az MLM-ről, és arról, hogy ez hogy működik!) Mivel alapvetően nem a hit vezérelt, ezért aztán nem is nyakló nélkül ugrottam bele a hálózatépítés világába (értsd: nem költöttem rá százezreket, ami később kidobott pénznek bizonyult volna, és nem vettem brutál összegért kezdőcsomagot sem). Csak szépen, óvatosan kezdtem vele ismerkedni. Azáltal, hogy tag lettem, természetesen én is elkezdtem használni a cég termékeit, amik jók voltak ugyan – bár nem mindegyik –, de személyes véleményem szerint nem annyira, mint amennyi pénzt elkértek érte. (Ilyenkor mondják azt, hogy nem jól használtad, meg nem elég ideig stb.) Az idők folyamán voltam kis bemutatón, meg nagy bemutatón, ingyenes oktatáson, sőt bazi nagy szeánszon is. Ahol persze minden hálózatépítő a másikat dicsérte, meg a cégtulajdonost istenítette; én meg azon csodálkoztam, hogy nem lettem cukorbeteg a sok álszent, szirupos megnyilvánulástól. ”Fantasztikusak vagyunk és szuperek! Mindannyian gigamegagyémántmenedzserek leszünk, csak így tovább!” Hogy miért volt mindez álszent?
Mert amit én a hálózatépítőktől láttam nyilvános szituációkban, az egy dolog. Az meg egy másik, hogy egymás között hogyan viselkedtek, miként beszéltek lesajnálóan, lefitymálva egy-egy emberről, aki nem volt vevő az üzletre vagy a termékekre. Én, mint kezdő hálózatépítő bizony nem egy beszélgetésnek voltam fültanúja bemutatók előtt, hogy x találkozott y-nal, bemutatta neki az „álomüzletet”, ám y-t ez nem érdekelte. Persze utána még ő volt a hülye! Sőt, gyakorlatilag mindenki, aki „hagyományos” munkával keresi a kenyerét, hiszen abból úgyis csak éhen lehet halni. Az álarc elég hamar lehullt, és igen gyorsan elérkeztem ahhoz a ponthoz, hogy kíváncsiságból, önmagamat kipróbálva sincs kedvem hálózatot építeni; egy percig sem. (Egy-két terméket még használgattam, de itt volt vége a történetnek.) Nem vette be a gyomrom ezt a hurráoptimizmust, a csúsztatásokat, a megjátszást, és a „kívülállók” lenézését sem. Én nem vagyok ilyen típus, és nem tudtam, de nem is akartam ilyenné válni.
Persze azt is hányszor hallottam K-tól, hogy viszonylag rövid idő elteltével, amikor majd beindul az üzlete, annyi szabadideje lesz, mint égen a csillag, és azt csinál majd, amit csak akar. Neki aztán nem lesz többé főnöke, de nem ám! Amúgy ebben igaza lett. Tényleg nincs a mai napig sem főnöke, legalábbis hagyományos értelemben. Az ő főnöke maga az MLM; a rendszer rabszolgája, ugyanúgy, ahogy az átlagemberek valamennyien. Csak ő nem tud róla, hogy az, mert neki minden happy, magának dolgozik, nem cseszteti senki, így aztán jól érzi magát. Nincs is ezzel semmi gond, megtalálta a számítását, és ez jó dolog.
Az már kevésbé az, hogy amióta hálózatépítő lett, eléggé megváltozott. Amikor pár évvel a csatlakozás után – és amikor én már egyáltalán nem foglalkoztam az MLM-el – megkerestem, na, akkor jöttek a kifogások, hogy sajnos éppen bemutatója van ekkor is, meg akkor is, máskor meg ilyen képzés meg olyan kutyafüle. Ja, és minél több idő telt el, annál kevesebb lett a szabadideje; legalábbis elmondása szerint. Ennyit a rengeteg szabadidőről. Mindez csupán pár kiragadott példa. Miután én nem mélyedtem bele a hálózatépítésbe, kis idő elteltével azon kaptam magam, hogy bizony „le lettem pattintva”. Sosem ért rá, amikor kerestem, hogy találkozzunk, mindig talált kifogást; holott én csupán nem ezt az utat választottam, ám sosem szidtam neki a munkáját. Miért is tettem volna? Az MLM-es elszigetelődött a nem MLM-estől. Tisztára, mint egy szektában! Előtte pedig barátnők voltunk; gyerekkorunk óta ismertük egymást, így nem túlzás azt mondani, hogy nagyon nem ilyennek ismertem meg. Végül a barátságunkat lezártam magamban, ám őszintén szólva nem különösebben hatott meg a dolog. Olyannyira más ember lett, hogy ezt csak az értheti meg, aki volt hasonló szituációban. Később volt egyszer, hogy küldött nekem üzenetet, de – nem meglepő módon – csak arról kérdezett benne burkoltan, hogy nincs-e véletlenül olyan ismerősöm, akit érdekelhet az üzlet. Na, ehhez kell a pofa.
Még sok mindent tudnék írni, de felesleges. Nem gondolom, hogy a többi cég alapvetően másképp működne, mint ez, és azt sem, hogy más hálózatépítők felfogása gyökeresen más lenne. (Legalábbis azoké nem, akik régóta benne vannak, és esetleg még pénzük is van belőle.) Rengeteg fórumot olvastam a neten a témával kapcsolatban, és megállapítottam, hogy alapvetően két fajta ember van: az, aki nagyon mellette áll – ők leginkább hálózatépítők –, illetve az, aki hasonlókat mond, mint amit én most leírtam. Én mégis azt gondolom, hogy nem a termékekkel van itt a gond – kivéve, hogy irreálisan drágák –, még csak nem is magával az értékesítési móddal, hanem azon emberek többségével, akik képviselik ezeket a cégeket. Persze lehet, hogy ezt másképp nem is lehet csinálni, főleg, ha eredményt akarunk elérni. Ki tudja? Én jó ideje nem foglalkozom már vele, így nem tudom, hogy történt-e azóta bármiféle változás. Gyanítom, hogy nem nagyon.
Most már csak azt nem értem, hogy mindezek fényében mégis hogy képesek ekkora profitot produkálni a cégek, hogy lehet ez ekkora biznisz? K-n kívül ugyanis én nem találkoztam még olyan emberrel személyesen, aki pozitívan nyilatkozott volna róla. Bárkivel szóba került, mindenki elítélően nyilatkozott a témában. Pedig én mindig objektíven próbáltam vizsgálni a kérdést, de nem jutottam eredményre. Mi a titka? Most akkor jó dolog vagy nem az? Számomra ez az igazi MLM-rejtély.
Penny Wise
