Previously: Chapter I., Chapter II.

Hamupipő az örömtől majd kicsattanva,
A némber ajtajáról épp lepattanva,
Rögvest azon kezdett kattogni az agya,
Hogy ne a bál estéjére verje ki a ragya.

Szaladt is gyorsan aprócska cellájába,
Roskadozó gardróbját nagyra kitárta,
Majd cuccait, megfontoltan vizsgálta.

Remegő, eper ajkakkal konstatálta,
Hogy nem úgy alakult, ahogyan ő várta,
Mert egyik ruhája sem illett a díszes buliba,
Így zokogva rogyott le a poros budira.   

Ippeg papírral törölgette bús könnyeit,
S egyre csak lapozta depresszióról szóló könyveit,
Mikor csivitelés hangja kúszott a reterát felé,
Menten rohant is a kellemes hang elé.

Egy dizni-pintyő segge rogyott a párkányra,
S csicsergő nótája egyre csak szállt a világba,
Danolva Pipőnek, hogy lesz itt segítség,
Hozza a kommunát is, hogy jobb kedvre derítsék.

A leány szipogva sóhajtott egy jó nagyot,
Majd újult erővel a pintyő oldalára csapott,
Örömében ölelte arcához a jószágot,
Taknyával hálálva meg a feltétlen jóságot.

Füttyszóra jött is ám a népes tollas-sereg,
Feketére varázsolván a gyönyörű kék eget,
Majd megrajzották Hamupipőt, mint szart a legyek.

Az egerektől a lány nem várt nagy csodát,
Mert minap lőtte le a sapkás, dagadt komát,
Így vesztve el végleg, a segítségkérés jogát.

A cellában hitchcocki hangulat tombolt,
Hamu a sok csőr közt többször el is rongyolt,
Röpködtek a fonalak, szálltak a szalagok,
Én Lakatos Márk helyett, a madarakra szavazok!

Most mé' nem mehetek?!

Így történt, hogy a báli ruha végre megvarratott,
S a végső termék igencsak nagy sikert aratott,
Mert a cucctól mindenki az ajkába harapott.

Rohant is a balga, magyardíszbe szedve,
S nem tudta csóri, hogy ez lesz majd a veszte,
Így állott a némber elé, csatakosan, zihálva,
- Partivonat! – kurjantással képébe kiáltva.

A mostoha lányai rosszallóan néztek,
Belül a dühtől, ezer fokon égtek,
- Az nem lehet, hogy Hamu is jöjjön a dizsibe,
Akkor inkább mi is maradunk pizsibe’! 

- Csitt legyen hülyék! – intett a mostoha,
- Ne legyen senki ilyen nagy ostoba!
A kiírás szerint Ő is jöhet a bálba,
Feltéve, ha munkáját addig ellátja!

Hamupipő zavartan nézett előre,
Halk morgás tört ki menten belőle,
- Kiganéztam a kecót, nincs egy fél napja,
Tehát nem Te leszel, ki a feltételeket szabja!

A mostoha buci feje vérvörösre váltott,
Az idegtől pedig egyfolytában nyálzott,
Résnyi szeme villámokat szórt szerte,
Közben pedig öklével a saját fejét verte.

- Te kis szemtelen céda! – ordította arcba,
Felspannolva magát indult a harcba,
S Hamupipőt, lendülettel rúgta farba.  

- Most vettem kiló lencsét, húzás a konyhába,
Ott van betekerve, egy bazi nagy ponyvába,
Ha szín szerint válogatod, s kijössz időben,
Akkor majd táncolhatsz magas sarkú cipőben!

Pipőke könnyei egyre csak csorogtak,
Nagy szemei pedig vérben forogtak,
„Mindig csak engemet hajtanak igába,
Megint velem szúrtak ki, a francos picsába!”

A két otromba lány, sunyin mögé húzott,
S közben csúnya szavakat a fülébe búgott,
Majd mindkettő, mocskosul a ruhájára zúzott.

Repkedtek a cafatok, a selyem szalagok,
Szakadtak a frissen varrt ruhadarabok,
Majd otthagyták pőrén a lányt, ezek a szhemét alanyok.