Ehunvanni I.rész.

A helyzet továbbra is változatlan volt,
És Hamunak ezért nem járt semmilyen zsold,
Szedte a pókhálót, törölte az üstöt,
Közben pedig egyre csak nyelte a füstöt.

Néha nyúzottan feküdve a paplanon,
Merengve nézett ki a cirádás ablakon,
Dallal szúrva magának a boldogság-infúziót,
Egy szép snájdig legényt, egy megrajzolt illúziót.

Egy nap aztán kurva nagy bálnak ment híre,
A herceg pontot szeretne rakni az i-re,
Mert kéne már neki valami csini kis ara,
Ki nagyon engedelmes, és kinek feszes a fara.

Szétküldette hát menten a marketinges verebet,
Hogy fedezze fel a közeli, s távoli helyeket,
Danolja hát szét az összes zsenge pinának:
Nőt keresnek, a herceg nyáladzó kis fiának.

Ezen okból lesz majdan a fergeteges mulatság,
Hol ifjú leányok ruganyos mejjüket kirakják,
S kire leginkább áll majd a nemesi dákó,
Azt fogja elvenni a szép mosolyú csávó.

Így jutott el estély híre a Hamupipő házba,
Ahol a 2 rüszmeteg csaj már amúgy is el volt ázva,
Így nem is hozta őket a tivornya, első svungra lázba.

Egyedül a mostoha volt pöpecül képben,
Le is csattogott lányaihoz szépen,
Kivágta az ajtót, csak úgy röppent a vakolat,
Majd jól le is baszta a bent lévő tagokat.

- Szerencsétlen marhák! – üvöltötte nagy hanggal,
Majd folytatta, erektől duzzadó nyakkal:

- A lehetőség adott, hogy zsúrkirálynők legyetek,
De Ti csak piáltok itt, hát elment az eszetek?!
- Talpra hülyék, különben két keményet leverek!

Pónihercegnő lehetek? He?

Egyből józanodott az iszákos slepp,
Mert anyjuknál gördült az utolsó csepp,
Titokban már a tőkés úrfival hágtak,
Közben pedig a szék mellé, jó nagyokat hánytak.

Hamupipő ekkor, glancolás közben,
A portól felvert, misztikus ködben,
Fülét szegezve a hang irányába,
Majd a folytatást egyre kíváncsibban várva,
Meghallotta a bál hírét ez a kis árva.

Mivel kitétel nem volt megszabva,
Csak annyi, hogy nő legyen az Istenadta,
Olybá’ tűnt, hogy ez lesz az ő estéje,
Mert cselédeket is beengednek a sznob-térbe.

Rohant is rögtön reményekkel teli,
Hogy most aztán a palávert igencsak kiveri,
Jogait bevetve áll majd mostohája elibe,
S ráncos pofáját üvölti majd jól telibe.

- Hé Te csoroszlya, ki magát anyámnak nevezi!
Most fülét tapasztja, s menten jól hegyezi!
- Láttam ám a meghívót a vigadalomra,
S hála, aztán lett gyógyír a riadalomra,
Mert én is jogosult vagyok a nászi fogadalomra!

A királynénak sunyin alakot váltott a szeme,
„Hogy van vér a pucájában, pofátlanul vitatkozni vele,
Hadd higgye a szerencsétlen, hogy neki is van ott helye,
De aljas módon, majd  valahogy jól kibaszok vele!”

Eképp’ morfondírozott magában az álnok dáma,
Szíve pedig sátán-kacagott, hogy lesz még itt lárma,
Egy jó kiadós, kegyetlen kis dráma.