A múlt hetihez hasonlóan ez a bejegyzés is régi magyar mesékről szól, melyeket mindenképpen látnia kellene a következő generációnak, és az azt követőnek is. Nemcsak azért, mert tanulságosak – amúgyis elsősorban inkább a felnőttek veszik észre az egyszerű történetek nagyszerűségében a tanító jelleget –, hanem mert gyerekszemmel nézve ezek a mesék izgalmasak, viccesek, és nem utolsósorban: könnyű azonosulni a hőseivel. Személyes kedvenceim – a mai napig – a beszélő állatok, „akiket” az írók hol emberi tulajdonságokkal ruháznak fel, hol pedig erősítik vagy éppen megcáfolják a hozzájuk kapcsolódó sztereotípiákat.
Tehát: magyar "retró" mesék, csapó kettő!
Süsü, a sárkány: Az alaptézis szerint a sárkányok a tündérmesék sokfejű, csúf szörnyetegei. Gonoszak, ártalmasak, embereket esznek és királylányokat rabolnak. Csukás István ezeket a jelzőket néhány tollvonással a visszájukra fordította. Süsü egyfejű sárkány, jámbor természettel és szerencsétlen családi háttérrel. Mássága 
miatt ugyanis kitagadják, és száműzik otthonából – mert: ki hallott már olyat, hogy egy sárkány szereti a pillangókat, kedvenc csemegéje a vadkörte, és legszívesebben rózsabimbó lenne? Jelentem: sárkány az, de igen ritka fajta! A szelíd fenevad vándorlásai során találkozik a Kóbor királyfival, akivel nemcsak barátságot köt, hanem segít is neki elnyerni a királykisasszony kezét. Miután ez – bár kicsit döcögősen – sikerül, Süsü a várban marad, és annak védelmezőjévé válik. Az emberek megszeretik, a Kiskirályfi a legkedvesebb játszótársa lesz, és egyik kalandból a másikba keveredik, általában önhibáján kívül. A zöld „szörnyeteg”, a híres egyfejű, a mai napig kedvelt figura, csakúgy, mint a hetvenes-nyolcvanas évek fordulóján készült bábfilmsorozat többi szereplője, a Sárkányfűárustól a Zsoldosokon át a galád Torzonborz királyig.
A nagy ho-ho-ho horgász: Ha itt a nyár, ugye komám, a szív a víznek szalutál! Avagy: a városi négy fal közül szabaduljunk ki a természetbe, a vízpartra és élvezzük,
amit természetanyánk adott – ugyanakkor vigyázzunk is rá! A nagy ho-ho-ho a Pom-pomhoz hasonlóan kedves, viccesen tanulságos rajzfilmsorozat a korai nyolcvanas évekből, és szintén Csukás István író, és Sajdik Ferenc grafikus zsenijét dicséri. Két főszereplőnk: A nagy ho-ho-ho horgász, és Főkukac, a csali, aki egy konzervdobozban él. Horgászunk mindig ugyanazzal a csalival dolgozik: a kukacot nem tűzi horogra, hanem egy speciális övvel rögzíti – ez is egy bizonyíték arra, hogy hősünk a légynek (vagyis a kukacnak) sem tud ártani. Fontos szereplők még természetesen a halak (változatos színekben, méretekben), akik azonban elég okosak ahhoz, hogy soha ne akadjanak hősünk horgára – egy kivételtől eltekintve, amikoris születésnapja alkalmából a legnagyobb harcsa ráharap, és majdnem hagyja kifogni magát, ezzel hatalmas örömet okozva horgászunknak.
Kérem a következőt! Dr. Bubót rengeteg furcsa kórsággal hozza össze a balsorsa a praxisában. Van itt minden: megalomániás, kleptomániás, üldözési mániás, exhibicionista, mániákus hazudozó. Mivel dokink amellett, hogy az erdei állatok fizikai 
bajait gyógyítja, nagy hangsúlyt fektet a lelki egészségük megóvására, kezelésére is – felemás sikerrel. Gyógymódjai legtöbbször nem érik el a kívánt hatást, de ez nem szegi kedvét. A hajmeresztő (vagy inkább szőr, vagy toll?) ötletek megvalósításában a segítségére van hűséges asszisztense, Ursula, és a rend büszke őre, Csőrmester. A szarkák lopnak, a kacsa pletykalapot indít, a disznó részeges, a birkák kergék, és megtudjuk, mi a struccpolitika, a krokodilkönny, a kakukktojás. Valamint, könnyedebb formában olyan súlyos kérdések is terítékre kerülnek, mint az öngyilkosság, a játékszenvedély, a házasságtörés, és különféle bűnügyek. Felnőtt fejjel nézve ezt az 1974-ben indult sorozatot, úgy éreztem, hogy inkább nekünk szól, és nem a gyerekeknek. Kétségtelenül minden generáció megtalálja benne a szórakozást és a tanulságokat, de a Romhányi József és Nepp József nevével fémjelzett animációs sorozat sokkal több, mint esti mese: intelligens humorú kritika.
Magyar népmesék: Az 1977-ben indult sorozat Jankovics Marcell bábáskodása alatt készült, munkássága abszolút felfedezhető az animációk jellegén. És fogadni mernék, hogy megszámlálhatatlanul sokszor láttuk már a felfutó vörös motívumokat, és hallottuk a semmivel össze nem téveszthető főcímet, a Kaláka együttes muzsikáját. De
miért is szeretjük? Egyrészt mert a népmesék ismerősek, a kultúránk szerves részei, melyeket még a nagymamánktól hallottunk, akiknek anno szintén a nagymamáik mesélték. Másrészt, ki ne szeretné a furfangos hősöket, akik még az ördög eszén is túljárnak, az állatmeséket, ahol a szereplők megszólalnak? Vagy a sikertörténeteket, ahol a szegény, de becsületes ember, vagy éppen a legkisebb fiú, bátorságáért, bölcsességéért cserébe elnyeri méltó jutalmát: a királykisasszony kezét, no meg a fele királyságot… Ismerős és megnyugtatóan nosztalgikus. S, hogy teljes legyen a mesevilág, a történetekhez mesélő is dukál. Egy kellemes, mély hang, amit jó hallgatni, amire jó elaludni. Ez a hang a legtöbb esetben Szabó Gyuláé volt, akinek jellegzetes orgánuma bizonyosan hozzájárult a sorozat mai napig tartó diadalmenetéhez. De rajta kívül még olyan neves művészek is voltak mesemondók, mint Avar István, Molnár Piroska, Tolnay Klári, vagy éppen Bánffy György, aki pedig Benedek Elek meséinek elbeszélője volt.
Misi Mókus kalandjai: Misi Mókus, a család legkisebb gézengúza bánatában és szégyenében az iskola helyett világgá megy. Célja, hogy megtalálja az örökké termő 
fát, ahol annyit ehet, amennyi belefér, és nem kell takarékoskodnia az étellel. Kalandjai során rengeteg veszélyes helyzetbe kerül, próbára tétetik bátorsága és ravaszsága egyaránt. Eközben megannyi érdekes alakkal hozza össze a sors: Bumbával, a majommal, aki a barátja lesz; aztán itt van még Krokó, a krokodil és Ká, a kígyó, akik az étlapjukra próbálják felvenni őt; Kacifánt, az elefánt, Dániel, az albatrosz vagy éppen Ottmár, az őslénykutató. És földön, tengeren, sivatagon, dzsungelen át, Misi végül eléri úti célját, megtalálja a híres örökké termő fát, azonban nem marad sokáig: már haza húzza a szíve. Amikor világjáró esernyőjével a karján hazatér, mintha kicserélték volna. Mindenki örömmel fogadja, és ő is boldog, mert: „Mindenütt jó, de a legjobb a hazai mogyoró!”. A Tersánszky Józsi Jenő meséjéből 1980-ban készült bábfilmsorozat egy nem mindennapi utazásra invitál, nem mindennapi fordulatokkal – és az örök igazsággal: Mindenütt jó, de legjobb otthon!
Miközben ezeket a sorokat írtam, természetesen újra megnéztem a fenti és a korábbi mesék több részét - adtam a nosztalgiának. És bár a gyermeki naivitásom erősen megkopott (hajaj!), azalatt a pár perc alatt, míg egy-egy epizód tartott, optimistább lettem, és úgy éreztem, bármire képes vagyok, nem léteznek akadályok. Hát nem erről kell, hogy szóljanak a mesék?
Folytatása következik!
A_Rézi
