„Az ember egyszer csak azon kapja magát, hogy a környezetében senkiről se akar példát venni. Aztán jön egy fordulat, bekattan valami, és az ember érzi, hogy változás következik. Sőt, már be is állt.”

A történet egy fordulatos, fiatalos és mozgalmas szerelmi dráma, mely két fiatal elképzelhetetlennek tűnő szerelméről szól.
Babi (María Valverde)egy fiatal lány, aki konzervatív családból származik, korlátok között nőtt fel, szigorú szabályoknak megfelelve. Az iskolában jó tanuló volt és engedelmes a szülőkkel.
A fiú Hache (Mario Casas) ezzel ellentétben pedig egy igazi lázadó, mindig harcban áll mindennel és mindenkivel, lobbanékony és állandóan keresi a veszélyt, valamint illegális motorversenyeken vesz részt. Úgy éli az életét, ahogy jónak látja, nem próbál senkinek se megfelelni, csak saját maga és a barátai számítanak neki.
Egy nap meglátják egymást és onnantól kezdve életük összefonódik, megtapasztalják az igaz szerelmet, a kérdés csak az, hogy vajon meddig tart…

„Mindig van egy pont, ahol az út kettéválik. Abban a hitben válunk szét, hogy az útjaink egyszer újra összefutnak. Ahogy távolodunk az úton, a másik egyre kisebbnek látszik. De nem baj, egymásnak vagyunk teremtve.”

A film 2010-ben készült el és került vetítésre Spanyolországban az olasz író, Federico Moccia „Tre metri sopra il cielo” azaz „A felhők fölött három méterrel” című novellája alapján, melyet 1992-ben írt és melyet folytatásként még két novella követte.

Véleményem szerint a film azért ragadott magával megannyi fiatalt, mert valahogy könnyen bele tudják magukat élni bizonyos helyzetekbe, életérzésbe. Sokan keresik az igazit, és sokan találtak már rá egy olyan személyben, aki teljesen más életvitelt él mint ő. Ez sokakkal előfordul, hisz az ellentétek olykor vonzzák egymást. A „rosszat” talán az vonzza, hogy egy olyannal lehet, aki eddig korlátok között volt és tetszik neki, hogy vele fedezi fel saját határait. Ő mutatja meg, mi minden van még a világban. A „jót” pedig lehet, hogy pont az, hogy kitörhet eddigi szürke életéből, valaki olyannak az oldalán, aki feszegeti a világ határait. Olyan bűnbe viszi, mely jó, mely édes és élvezetes.
Persze még mindig jobb ezeket bálványozni, mint azt, aki ha napra megy, csillog a bőre mint a gyémánt, szuperereje van, nem öregszik és Bambi vérén él. De hát az ma a trendi, szeretik a lányok a vámpírokat… vagy legalábbis azt a műmájert aki eljátssza.
Másrészt jól átadja a film azt az érzést is, amikor elvesztünk valakit. Elveszítjük azt, akit szeretünk. Ezzel is könnyen azonosulni tud az, aki már élt át hasonlót.

„Az ember egyszer csak rádöbben, hogy vége, végleg. Nincs visszaút, érzi az ember. És ekkor jön el a pillanat, mikor felidézzük, hogy is kezdődött, majd rájövünk, hogy már jóval azelőtt, mint gondoltuk volna. Az emberben ekkor tudatosul, hogy minden csak egyszer történik meg és bármennyire szeretnénk, ugyanaz az érzés már soha nem lesz meg. Soha többé nem érezzük magunkat három méterrel a felhők felett.”

http://youtu.be/LZ5YAzQxDto

gugli