Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

2013 a Scage éve!

2013. június 18. - Tágrazártszemmel

[caption id="attachment_4640" align="alignnone" width="580"]Scage zenekar (2013) Scage zenekar (2013)[/caption]

Fiatalok, jóképűek és őrülten tehetségesek. Első ránézésre megszeppent jófiúknak tűnnek, de amint hangszereket adunk a kezükbe, atomrobbanást idéznek elő. Két gitár, egy dob és két mikrofon segítségével. Kihagyhatatlan!

„A Viktornak nagyon sok mondanivalója van” – nyilatkozik Peti, miközben egy hosszú és velős dalszöveget igyekszik megtanulni. Nem könnyű a dolga, lassan fél éve, hogy csatlakozott a bandához, akiknek már megvolt a rendes repertoárjuk, de becsülettel megugrotta a lécet, mostanra pedig már kezd egy kicsit elkanászodni: szöveget ír és a hangját is egyre többet hallatja a koncerteken. Talán Tomi a „legrendesebb”: csendben mosolyog a háttérben, megbízhatóan adja a ritmusalapot – igazi támpillére a csapatnak. Nyárra ugyan kicsit elbúcsúzik tőlük, a helyét Sirkó Martin, a tatabányai Die Before Breakfast tagja veszi majd át. A 21 éves dobos civilben szakács, de a dobverővel is legalább olyan jól bánik, mint a húsvillával, úgyhogy a közönség legfeljebb a még jobb hangzást veszi majd észre. Május közepe óta próbálnak az új felállásban is, viszonylag hamar sikerült összecsiszolódniuk a srácoknak, és nagyon hálásak Martinnak, hogy a nyári koncertszezont bevállalta velük. Persze amint vége a próbának vagy a koncertnek, azonnal átalakulnak hétköznapi, könnyed srácokká és beindul a sztorizás, meg egymás ugratása.

Eddig Tatabányát és környékét boldogították, ahol az évek alatt jó pár rajongót zsebre vágtak, és mostanra megérett az elhatározás, hogy kitörjenek a Kisalföld területéről. Ostrom alá veszik a budapesti kocsmákat, klubokat, koncerthelyszíneket, hogy a fővárosi közönségnek is alkalma legyen meggyőződni róla: a profizmus független az életkortól és a lakhelytől.

https://www.youtube.com/watch?v=_d6Ci1RHgQI

Na de származásukat eszük ágában sincs letagadni, sőt! Bizonyára épp a vidéki levegőnek köszönhetik szókimondó természetüket – ennek a három fiúnak mindenről megvan a véleménye, és nem félnek megosztani másokkal. Nem kapnak ajándékba platinalemezt – keményen megdolgoznak a sikerért, minden számukon érződik az elszántság. Tudják, hogy a világuralomhoz rögös út vezet, de alaposan felszerelkeztek kalapáccsal és vésővel, hogy maradandó nyomot hagyjanak a zenetörténetben.

A nagy elődök ismerete is erősíti őket – példaképeik között olyan kiválóságokat találunk, mint a Rise Against, a The Idoru, a Sum41, a Fish! és a Mudvayne. Ilyen alapokkal pedig nincs más hátra, mint előre! Irány a Scage következő koncertje!

Bulik a nyáron:


2013.06.20 Komárom - Jókai liget The Stillbroad
2013.06.29 Rockszombat - Budapest --
2013.07.12 AZK Nyáréjfeszt. - Sárvár --
2013.07.13 2. FRC Rockfeszt - Csór Effekt, Ohrana…
2013.07.14 Szigetköz feszt. Sipos F. Tamás
2013.07.19 Art Rock Café - Siófok Pán!k
2013.08.09 Dunaújváros - Kaptár Just Four
2013.08.18 Jambo Fest. - Tata Supernem, Punnany Massif…
Hivatalos fb-oldal: https://www.facebook.com/scagemusic

süti beállítások módosítása