Egy nő, akit senkinek sem kell bemutatni. Egy nő, aki imádta a kamerát, és akit imádott a kamera. Akinek a mosolya nemtől függetlenül mindenkit elvarázsolt. A férfiak a lábai előtt hevertek, a nők hasonlítani akartak rá. Divatot teremtett, újat hozott, különleges volt. Nagybetűs NŐ. Nagybetűs SZTÁR. Ő volt Marilyn Monroe.
Gyerekkoromban fogalmam sem volt, mit jelent a „szexszimbólum” és a „szexbomba” kifejezés, amivel ezt a gyönyörű „nénit” illették. Csak azt láttam, hogy nagyon csinos, szépek a ruhái, furcsán jár, teli szájjal nevet és dob csókot nekünk. Az egyik első emlékem vele kapcsolatban az, hogy libben a szoknyája. Hatásos, ikonikus és gyakran idézett pillanat. Utólag persze megtudtam, hogy ez egy jelenet része volt a Hétévi vágyakozás című filmben, de meggyőződésem: 1955 óta nők ezrei, talán százezrei csinálták utána kíváncsiságból, a poén kedvéért, vagy csak mert Ő is csinálta… Aztán ott van a pink ruhában, csillogó ékszerekkel, egy sereg férfi körében előadott dal, a Szőkék előnyben (avagy Az urak a szőkéket szeretik) című filmből. Vagy a híres/hírhedt születésnapi köszöntő az elnöknek – csak felnőtt fejjel értettem meg, hogy ez mekkora botrányt kavarhatott annakidején.
Norma Jeane Baker (eredetileg Mortenson) és Marilyn Monroe… egy és ugyanaz a személy: Ő. De kettejük élete közt valójában ég és föld a különbség. Norma Jeane egy olyan nő volt, aki gyerekkorát nevelőszülőknél töltötte, akinek édesanyját elmegyógyintézetbe zárták, aki meggondolatlanul férjhez ment tizenhat évesen, aki a háború alatt egy gyárban dolgozott. Majd mindezt hátrahagyta. Szőkére festette a haját, és nevet változtatott. Marilyn élete már fotósok és kamerák kereszttüzében telt. Hollywoodi csillogás a köbön. Színésznői karrier, és két (elvileg) álomférj: egy híres sportoló (Joe DiMaggio), majd egy sikeres író (Arthur Miller)… A két életben talán csak egy közös dolog volt: a boldogság hiánya.
Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt, de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet.
Vagy inkább: aki szereti őt. Mintha nem hitte volna el, hogy szerethető. Ami azért durva, mert ha a világ egyik leggyönyörűbb, legszexisebb nője, aki minden férfit megbabonáz, önbizalomhiánnyal küszködik, akkor mi tévő lehet egy teljesen átlagos, mindennapi nő? Máskor pedig éppen ő volt az, aki lelkesített, pozitív energiát sugárzott mindenki felé. És eközben mindvégig nő, azaz NŐ maradt.
De lássuk mi az, amit tudunk (és tudni vélünk) róla. Ha jól számoltam, Marilyn harminckét filmben szerepelt, a harmincharmadik befejezetlen maradt. Egy Golden Globe-díj (Van, aki forrón szereti) és egy -jelölés, valamint két BAFTA-jelölés tulajdonosa. Több, mai napig slágerszámba menő dal fűződik a nevéhez. És rengeteg fotó. Övé az első Playboy címlap 1953-ban. Andy Warhol is megörökítette a vonásait. Háromszor ment férjhez, de sajnos mindegyik házassága válással végződött. Többször is elvetélt, ami valószínűleg eléggé megrendíthette. Állítólag depressziós volt, gyógyszereket szedett. A pletykalapok összehozták a Kennedy család két férfitagjával is. Végül pedig: a halála. Ez is része a mítosznak, amit köréje szőttek. Gyilkosság? Öngyilkosság? A CIA avatkozott be? Vagy csak egy egyszerű baleset volt, melyet a körülötte levők gondatlansága, figyelmetlensége okozott? Ha szeretjük az összeesküvés-elméleteket, valószínűleg az előbbiekre voksolnánk, de a legtöbb igazságtartalommal akkor is inkább az utolsó bírhat.
Az életéről (no igen, a haláláról is) könyvek íródtak, filmek készültek az utóbbi ötven évben, sőt, egy tévésorozatban még egy Broadway show főtémája is lett. Legutóbbi élményem vele kapcsolatban az Egy hét Marilynnel című, 2011-es film. A Colin Clark naplójából készült mozi, az író tanúsága szerint valós tényeken alapszik. Vagyis: ez történt az isteni Monroe-val, míg 1957-ben Angliában forgatott. Reflektorfény, újságírók és rajongók hada, és egy harmincéves nő, akinek egy idegen országban kell helytállnia egy csomó idegen között – ráadásul a színészóriás, Laurence Olivier partnereként. Nem ment könnyedén, mondhatni, borzalmasan kezdődött: órás késések, feledékenység, dekoncentráltság. Aztán az ifjú Colin segítségének is hála, a filmet leforgatták – Marilyn pedig végül elbűvölőbb volt a vásznon, mint valaha. A filmben sokat kapunk a Michelle Williams által alakított sztár magánéletéből. Látjuk hogyan viszonyul az őt körülvevő világhoz, a színészethez, az emberekhez. Sokszor szomorú, és bizonytalan – máskor pedig felszabadult, vidám, és magával ragadó. És a kirándulás során megfejthetjük a titkot: Marilyn legnagyobb vágya egy nagy, szerető család lenne – és élete tragédiája, hogy éppen ezt nem kaphatta meg. A sok nem megfelelő társ, a megszakadt terhességek miatti fájdalma taszíthatta őt később olyan szakadékba, ahonnan nem volt visszatérés.
Na jó, bevallom, nem feltétlenül Marilyn életének mélységei miatt kezdtem el nézni ezt a filmet. Hanem, mert kíváncsi voltam a kedvenc Monroe-filmem, a The Prince and the Showgirl (amit fordítottak már kóristalánynak, színésznőnek, táncosnőnek is) kulisszatitkaira. Igazából – az Egy hét Marilynnel alapján – az lepett meg leginkább, hogy végül elkészült ez a mozi, az viszont abszolút nem, hogy Marilyn uralta a vásznat, és szinte lejátszotta a körülötte lévő brit csillagokat. Zseniális, imádnivalóan sziporkázó komika volt – nem véletlenül hódította meg végül karaktere, Elsie Marina is a szigorú, zárkózott régenst a történet végére. Nemrég, volt alkalmam eredeti nyelven is megnézni ezt az 1957-es filmet, és így még jobban imádtam. Talán szerepe volt benne annak is, hogy kb a 96. perc környékén hercegünk magyarul(!) vall szerelmet. Bár Olivier ajkáról kissé furcsán hangzott a „Drága kis galambom, gyere ide, maradj itten, szeress engem, ahogy én szeretlek téged...” vallomás, de engem szíven ütött. Nemcsak a magyar szavak miatt, hanem mert úgy éreztem, hogy Marilynnek a való életben épp egy ilyen férfi, és épp ilyen őszinte szavak kellettek volna ahhoz, hogy túléljen, hogy levegőhöz jusson, hogy boldog lehessen. De, mint tudjuk, nem létezik "volna" és "ha"...
Marilyn Monroe június 1-jén lett volna nyolcvanhét éves, de a sors csak harminchatot engedélyezett neki. Ezalatt megjárta a legszédítőbb magasságokat és a legmélyebb poklokat egyaránt. Bárcsak több boldogság is jutott volna neki!
A_Rézi
