Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Az új ifjúság és a letünt idők játékai

2013. május 30. - Tágrazártszemmel

Sokszor jutnak eszembe, amikor nosztalgiázom így a nyár közeledtével, hogy milyen jók voltak az osztálykirándulások tavasszal, a nyári táborok és a kora őszi erdei táborok! Volt szerencsém mindegyikben részt venni, mind egy külön emlékként maradt meg az életemben. Amikor testvéremet megkérdeztem, hogy ti mikor mentek osztálykirándulásra, a válasz az volt, hogy az igazgató nem engedi őket sehova, mert csak rosszalkodás lesz, különben pedig senki sem akar elmenni a világ végére, órákat vonatozni meg buszozni, hogy aztán a civilizált világtól elzárva együtt legyenek, hiszen nincsenek jóban egymással, mindenki csak egy-két barátjával érzi jól magát! Öt év különbség van köztünk, de én nem tudom, hogy ennyi idő alatt így megváltozott a világ a gyerekek körében. A probléma körülírása azonban sokkal egyszerűbb, mint gondolnánk. A mai gyerekek a 21. század vívmányaiba születnek bele, ahol már a 8 éves gyerek is okostelefonnal járkál, a rajzfilmeken nő fel, hiszen éjjel-nappal mennek a gyerekcsatornákban az ilyen műsorok, ahol már nem a magyar rajzfilmeket, de még nem is a Disney, a Hannah Barbera, vagy a Warner Brothers által gyártott meséket adják, amiken generációk nőttek fel, hanem gyenge minőségű, gyerekbutító rajzfilmeket! A gyerekek napjainkban ritkán mennek ki a játszótérre, bár a nyári időszakban sok gyerek ott játszik, mivel nincs a szülőknek pénze táborra! De a tábor is csak egy, másfél hétre oldja meg a 10-11 hetes nyári szünetet számukra, és vannak olyan családok is, ahol még strandra sem tudják elvinni a gyereket! De ellentétes példa is van, amikor a gyerek dönt úgy, hogy nem akar egyszerűen táborozni, inkább otthon ül naphosszat a videójáték vagy a számítógép előtt, hiszen a tévében nem mindig van minőségi műsor, amit a gyerek szívesen megnézne! A szülők nagy része pedig dolgozik, nem tud nyáron foglalkozni a gyerekkel! Nekem, annak idején szerencsém volt, hiszen nagyszüleimnél vagy éppenséggel keresztszüleimnél töltöttem a nyarat, mindamellett, hogy családosan mindig lementünk a dunai nyaralóba, de táboroztam is mellette amikor volt rá lehetőségem, persze volt olyan időszak is, mikor én is otthon voltam nyáron!

Az osztálykirándulások voltak talán a legjobb élményeim, jobbak voltak talán, mint a táborok, hiszen mindenkit ismertem! Sok vicces játékot találtunk ki magunknak, gondolok például arra, hogy a fiúk beöltöztek lánynak, de gyakoriak voltak a pingpong, a röpi- és a focimeccsek,  a közös zenehallgatáson át a kártyázásig minden jó volt! Ezen kívül olyan emberek beszéltek egymással, akik azelőtt sose szóltak egymáshoz egy szót sem, barátságok alakultak ki, összekovácsolódott jobban az osztály. Persze ahogy teltek az idők úgy változtak a szokások is! Amikor már középiskolás voltam, akkor már az alkohol is része volt a kirándulásnak, de drog sose került elő, szex pedig nem volt senki között! Azonban voltak olyan osztályok ahol ez másképpen volt, de mi általában betartottuk a szabályokat, még az osztályfőnök is koccintott velünk pezsgővel az utolsó osztálykirándulásunkon! A főiskolai gólyatábor hasonló hangulatban telt számomra, talán még keményebb buli volt, de ott már az ember fia-lánya a saját felelősségére iszik, dohányzik vagy éppen szexel, hiszen már mindenki nagykorú, azt csinál, amit akar!

tabor6

Nyári táborokat tekintve én legtöbbször a Balatonnál voltam, főleg Füreden, de más helyekre is elmentünk (pl: egyszer hajóval átmentünk Tihanyba, ahol majdnem az egész félszigetet bejártuk). A hangulatos kertmozik, a nyári foglalkozások (batikolás, üvegfestés, pohártartó készítés stb.) mellett a csoportok versengése, és az egyéni versenyek tették hangulatossá a táborozást, és persze a sok strandolás a Balcsin tökéletes volt! A középiskolai gólyatábor is hasonló volt, azt is szerettem, sőt volt, hogy még visszamentem diákfelügyelőnek, ha volt rá lehetőségem pár év múlva! Általános iskolában mentünk erdei táborba is, főleg szeptemberben, ha az iskola engedte! Nagyon szerettünk ott lenni, sose feledem a számháborúkat, amiket ott játszottunk! A szomorú az, hogy a mai gyerekek nem is ismerik ezt a játékot! Pedig szerintem a legjobb játék, amit ki lehet találni egy táborban! Emellett megismertük a haszonállatokat a szomszédos farmon, vagy az erdei jelzéseket, vagy tűzgyújtási szabályokat is. Lovaskocsin is ülhettünk, magyarul jól éreztem magam ezeken a táborokon! Hát ezekből maradnak ki a mai gyerekek! Sokak nem tudnak elszabadulni okostelefonjuktól, ezért nem is alakul ki értelmes beszélgetés egymás között! Amikor én táboroztam, volt olyan időszak, amikor még telefon sem volt, nem tudtuk felhívni még a szüleinket sem! De eljött aztán az az idő, amikor erre már nem is volt szükségem, pedig volt már nálam mobiltelefon! Amikor jól esett, hogy a saját magam ura vagyok, és nem érdekelnek a hírek, tehát kikapcsolódom, nem nézem a facebookoman, az internetet, a tévét! A mai gyerekek e fogalmak nélkül nem tudnak élni! Sokszor röhögöm azon, amikor egy gyerek úgy sétáltat kutyát, hogy a telefon a kezében van, és nem is figyeli arra, hogy mit csinál kedvence! Vicces nem?

Persze lehet, hogy én már idilli dolgokról beszélek, hiszen annyi táborozási lehetőség ma már nincs az iskolákban, és a fiatalok inkább saját társasággal mennek el bulizni egy pár napra vagy egy hétre, én is csináltam hasonlót. 18-20 éves korban már mi szerveztük magunknak a programokat valóban a saját felelősségünkre buliztunk. De ma már sajnos arról kell beszélnünk, hogy a szülők sem tudják kifizetni a táborokat, mert sokba kerülne egy hétre beadni a gyereket! Az állam próbálja az Erzsébet Táborral visszahozni az egykori Úttörőtáborok hangulatát, ami egy jó dolog, de ez főleg a hátrányos helyzetű fiatalok egy részén tud segíteni, mások nem! A gyerekek számára pedig nem lesz új élmény, ami gátolja azt, hogy némileg idegen környezetben is tudjon kapcsolatokat kialakítani egy gyerek. Azt kell mondanom sajnos, hogy a gyerekek bizonyos része már nem igazán rajong a táborokért, osztálykirándulásokért, pedig lehetősége lenne élményeket szerezni, aki pedig szeretne az nem tud elmenni, mert nincs rá pénze! Ma sajnos itt tartunk!

süti beállítások módosítása