Mai rohanó világunkban folyton köteleznek minket az időhatárok, időben kell a csekkeket befizetni, különben kikapcsolnak valamit, kitesznek a házból, minél előbb párt kell találni, családot alapítani, gyereket szülni, mert ha sokáig várunk „kifutunk az időből”.

Ha folyamatosan mindenhol sürgetnek minket, akkor nem csoda, hogy mi is mindent sürgetni akarunk.Mert ha nem találunk gyorsan munkát, akkor nem lesz miből élni, ha nem találunk párt, akkor egyedül öregszünk meg.Legalábbis ez az általános elgondolás.A türelmetlenség már a hétköznapi apróbb tevékenységeinkre is rányomja a bélyegét, ha egy ismerősünk nem hív fel napokig, hajlamosak vagyunk kiakadni, hogy miért nem teszi, miért nem válaszol az üzenetünkre, amikor biztos, hogy megkapta, idegessé válunk egy forgalmi dugóban, hiszen haladnánk, de akadályozva vagyunk, vagy a boltban, ha nagy a sor, ha nem jeleznek vissza rögtön egy munkával kapcsolatban.

És persze ebben az állapotban, mikor akarjuk a dolgokat, de rögtön, biztos, hogy minden pont ellenkezőleg fog történni, tehát nagyon lassan, sokára, vagy leginkább sehogy.Valahogy ilyenkor a dolgok elszaladnak előlünk, ahogy a vad is teszi mikor üldözik.Túlságosan ráfordítjuk a figyelmünket a vágyott dologra, az pedig ahelyett, hogy szépen a maga ütemében kiforrná magát, egy pillanat alatt elillan.Mi pedig mérgelődni kezdünk, hogy már megint nem úgy alakul valami, ahogy azt akartuk, és pánikba esünk. sürgetésre, türelmetlenségre való hajlam azoknak az embereknek lesz könnyedén felvett tulajdonsága, akik túlságosan ráérnek.Nem foglalják le magukat, a napjuk nagy részét otthon vagy egy nem túl kellemes helyen töltik, ahol semmi másra nem vágynak, csak hogy történjen már valami, és ezért elkezdenek folyamatosan agyalni.Hiányzik az akció, az esemény az életükből, ezért kezdenek el kattogni az elérni kívánt dolgokon.Egy testi fájdalom is sokkal rosszabb tud lenni akkor, ha semmi másra se gondolunk, csak arra, hogy mennyire nagyon fáj nekünk.Abban a pillanatban, ha sikerül elterelnünk erről figyelmünket, akár tv nézéssel, olvasással, beszélgetéssel, bármivel, azt vesszük észre, hogy nem is gondoltunk fájdalmunkra, ezáltal nem is éreztük azt.Igazából azt is mondhatjuk, hogy úgymond be kell csapnunk magunkat, agyunkat azzal,hogy másfelé tereljük gondolatainkat, mint ami éppen aktuálisan aggaszt minket.Nyilván ennek egy pozitív töltetű cselekedetnek kell lennie, mert csak eképpen működőképes ez a folyamat.Csináljunk olyan tevékenységeket, amiket élvezünk, ahol jól érezzük magunkat, amik lekötnek, amiben nemcsak fizikailag, hanem szellemileg is részt tudunk venni.Nyilván ez nem azt jelenti, hogy non stop mindig kell valamit csinálni, hogy ne legyen időnk gondolkodni.Nem a gondolkodás mennyiségével, hanem a minőségével van probléma.Mert a figyelemelterelést akkor ajánlott alkalmazni, mikor önsanyargató, önpusztító, leépítő gondolataink támadnak.És ilyenkor bizony nem vagyunk képesek arra, hogy hagyjuk, hogy a dolgok megtörténjenek, mert ahogy egy angol ismerősöm mondta  nekem egyszer egy közmondással, ami valahogy eképpen hangzik magyarul: A víz sem akar felforrni soha akkor, ha folyamatosan nézed és várod, hogy felforrjon.

 Vajay Kitti