Ez a rovat, leginkább az emberi viselkedéssel, természettel, lélektannal fog foglalkozni, persze, ha rajtam múlik.Nem vagyok pszichológus, nincs semmiféle papírom arról, hogy megtanult szabályok alapján tudjak embereket elemezni, egyszerűen csak érdekelnek az emberek, hogy mi játszódik le bennük, mi is van ott bennük mélyen, és a legjobb „tanulmányi alanyom” az persze én magam vagyok.Mert ugye köztudott már, hogy szeretünk különböző szerepeket, álarcokat felvenni, védve magunkat, nehogy fény derüljön arra, hogy kik is vagyunk valójában, hogy milyenek is vagyunk igazából. Ha jól belegondolunk, és számba vesszük saját kis életünket, kezdjünk el azon gondolkozni, hogy mi mindent adtunk fel azért, mert mások azt mondták, hogy hülyeség, nem lehet abból megélni, nem elfogadott, vagy egyszerűen csak gyávák voltunk megtenni, mert tudtuk előre, hogy úgysem sikerül.Szeretjük magunkat lealacsonyítani, már akkor feladni, mikor még bele sem kezdtünk. Rengetegszer hallom emberektől azt a mondatot, hogy mindig is ez vagy az akartam lenni.
Mivel ebből a kijelentésből leszűrhető, hogy akkor most nem ezt csinálja, megkérdezem, miért is nem ezzel foglalkozik? A válaszok általában hasonlóak: szülők nem támogattak, nem engedtek, társadalmilag nem elfogadott, vagy úgysem lehet ebből megélni. Tehát meg sem próbálta. Honnan tudnánk eldönteni előre, hogy nem tudunk úszni, ha még csak vízbe sem mentünk soha?
Nyilván nem mindenki hivatott arra, hogy híres színész, énekes, táncos, teljesen mindegy mi legyen, de ha meg sem próbáljuk, akkor elvesszük magunktól az esélyt, hogy hátha mégis.Azt gondolom, sohasem késő megvalósítani az álmainkat, csakis az a kérdés, hogy merjük e. Ez az egy lényeg van, semmi más. Merünk e a félelmeinkkel szembenézni, kiállni saját magunkért?Jobb lesz, ha elhisszük és belátjuk, hogy a csodák nem csak a mesékben léteznek!
Irigykedve figyeljük azokat az embereket, akik sikeresek, elérték azt , amire vágytak, szeretik a munkájukat és ez boldoggá teszi őket. Azt gondoljuk ők kiváltságosak vagy szerencsések, nekünk meg csak annyi jutott, amennyi van. Beletörődünk, szomorkodunk, aztán leéljük így besavanyodva az egész életünket, a végén meg majd rájövünk, hogy hát ezt nem így kellett volna. Úgyhogy majd akkor jöhetünk szépen vissza újra, és kezdhetjük az egészet elölről, csak valószínű, hogy még nehezebb körülmények között, csak azért, hogy akkor már vegyük észre, hogy valamit nagyon nem jól csinálunk. És ha még akkor sem kapunk észbe, majd megint csak a sorsot vagy Istent hibáztatjuk, hogy miért ilyen kegyetlen velünk.
Ember!! Te magad vagy kegyetlen magadhoz, senki más. Mert azok, akiknek sikerül, és olyan dolgokat csinálnak, amit szeretnek, és tegyük fel még sikeresek is benne, azok nem kiváltságosabbak, mint te, hanem bátrabbak, és egyszerűen csak hisznek, és nem másban, mint SAJÁT MAGUKBAN.
Ha változtatni akarsz, akkor csak így tudsz. Elhinni, hogy képes vagy bármire. Mert ez így van. A rengeteg Titok könyv, videó, vonzás elmélet, meg hasonlók, amiket ontanak magukból a kiadók, csak erről szólnak. Szemléletváltásról. Magaddal szemben. Hogy elhidd, hogy te ugyanúgy képes vagy bármire, amit csak szeretnél. Persze amíg ezt nem hisszük el valóban teljes meggyőződéssel, addig is csak a kaki jön, és akkor mondhatjuk megint, hogy na ugye én megmondtam, nekem ez se működik, én mindig csak a rosszat kapom. És ez így is marad mindaddig, míg így gondolod.
Szóval döntsd el, hogy pakolgatod tovább a saját kis szarkupacodat, mert kifogásokat mindig könnyebb mondani, vagy inkább leéled úgy az életedet, ahogy mindig is szeretted volna, és ha maximum valami nem sikerül, elmondhatod, hogy te legalább megpróbáltad.
Vajay Kitti
