Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Isten veled, Jockey Ewing!

2012. november 30. - Tágrazártszemmel

Ismét elvesztettünk egy legendát. 2012. november 23-án, 81 éves korában, torokrák okozta szövődmények következtében elhunyt Larry Hagman, a világ egyik legnépszerűbb sorozatának, a Dallasnak a főgonosza.

Karrierjét színpadi szerepekkel kezdte, majd később a filmvásznon is bizonyíthatta tehetségét. Első jelentősebb televízió szerepét az I dream of Jeannie (magyarul: Jeannie, a háziszellem, máshol: Varázslatos Jeannie) című sorozatban kapta, ahol egy űrhajóst alakított, és egy dzsinnel keveredett különféle kalandokba. Kétségtelen azonban, hogy igazi szupersztárrá a gátlástalan olajmágnás Jockey Ewing megformálása tette; a karakter neve gyakorlatilag összeforrt az övével. Nem is csoda, hiszen a sorozatot 13 éven keresztül forgatták, és a világ legnézettebb televíziós sorozatává vált.

Larry 14 éves korában bentlakásos iskolába került, ahol rászokott az italra, ez pedig később komoly alkoholizmushoz vezetett. A Dallas stábja előtt sem tagadta meg önmagát. Állítólag a forgatási napokon négy üveg pezsgőt is megivott egy nap. Sőt, a sorozatban a szereplők gyakran fogyasztottak alkoholt – többnyire whiskyt –, ő pedig ilyenkor is valódi whiskyt kortyolgatott. A Dallas befejezése után (1991) sokat cikkeztek az alkoholizmusáról. Májzsugorodása miatt 1995-ben új májat kapott. A sikeresen elvégzett műtét teljesen megváltoztatta, sokkal megértőbb és türelmesebb ember lett belőle. Komoly életmódváltáson esett át, és életét a szervátültetés ügyének szentelte. 2002-ben feleségével hazánkba utazott, és ellátogatott a szervátültetéseket koordináló Hungarotransplant központjába. Emellett lelkes környezetvédő volt, aki a megújuló energiaforrások mellett is lelkesen kampányolt. (Érdekes adalék, hogy a ’80-as években ő is befektetett egy nagyobb összeget az olajiparba, ám csúfosan belebukott.)

A Dallas népszerűségére való tekintettel 1996-ban és 1998-ban is készítettek egy-egy filmet a sorozat folytatásaként (Jockey visszatér; A Ewingok háborúja), sőt, az 1986-an forgatott Dallas: Korai évek című filmből azt is megtudhatjuk, miként kezdődött a sorozat alapjául szolgáló viszály a Ewing és a Barnes család között.

2010-ben bejelentették, hogy újra forgatni kezdik a Dallast, melyben ugyan Jockey is feltűnt, ám a fő hangsúly már az egykori testvérpár fiai (Johnny és Christopher) közötti konfliktuson van. A sorozatban szerepet vállalt az egykori szereplők közül Patrick Duffy (Bobby), Linda Gray (Samantha) és Ken Kercheval (Cliff Barnes). Néha feltűnik Charlene Tilton (Lucy) és Steve Kanaly (Ray) is. Bár a nézettség közel sem volt akkora, mint a legendás elődnél, úgy tűnik, van igény a folytatásra.

Larry az új sorozat forgatásakor már rákos volt, ám mivel mindene volt a színészet, így érthető módon vállalta a munkát a betegsége ellenére is. (Pokoli fájdalmait orvosi marihuánával kezelte, ami nem csupán a fájdalmait enyhítette, de az étvágyát is visszahozta.) Az egyelőre kérdéses, hogy Jockey nélkül mennyire lesz érdekes a nézők számára a sorozat.

Kétségtelen tény, hogy a Dallas igazi ikonikus sorozat volt a televíziózás történetében. Személy szerint gyerekkoromban én is figyelemmel kísértem a sorozatot, és másokhoz hasonlóan én is imádtam gyűlölni a gonosz Jockey-t, aki a történet savát-borsát adta, és akihez fogható karakter talán nem is lesz már többé a televíziózásban. Most azonban itt hagyott mindenkit, aki szerette őt; a családját, barátait, rajongóit, és a jövőben már odafentről figyeli majd az olajipar alakulását.

Penny Wise

süti beállítások módosítása