Mint a nők többsége, én is sokszor elképzelem, milyen lesz, ha saját gyerekem születik. Hogy fog kinézni, kire hasonlít majd, fiú lesz-e vagy lány stb. Ezt természetesen nem tudhatom előre, egy dologban azonban biztos vagyok: az én drágám előbb-utóbbi „utálni” fog engem, az fix. Jó, nyilván, ez kissé erős túlzás, de talán van némi alapja.

Persze előfordulhat, hogy addigra változik valamelyest a világ, és a hagyományosabb gyereknevelési módszerek ismét visszatérnek, ám ezt egy cseppet sem tartom valószínűnek. Amit ugyanis manapság látni, az az én szememben meglehetősen katasztrofális. Sajnos már a gyereknevelés területén is túlságosan előtérbe került a liberalizmus. Én pedig ezt, ha a fene fenét eszik, sem vagyok képes elfogadni. Bár nem vagyok szülő, de értelemszerűen vannak szüleim, így láttam egy mintát, ami alapján engem neveltek. Noha még felnőtt fejjel sem mondom azt, hogy mindig mindenben tökéletesen egyetértettem velük, ám összességében azt kell mondjam, hogy alapvetően normális értékrendet sikerült átadniuk, és tisztességesen felnevelniük. Erre pedig annál többször eszmélek rá, minél idősebb vagyok.

Ma azonban totális káoszt lehet tapasztalni a gyereknevelés terén. A túlzott engedékenység minden bizonnyal egyik vonzata lehet annak, hogy a napjainkban a szülők a belüket kihajtják, hogy a családnak mindene meglegyen, emellett sokszor nem jut elég idő a gyerekre. Van, ahol azonban mégis jut, de az az idő is elcseszett. A széles körben elterjedté vált gyakorlat szerint ugyanis a gyerekekkel úgy bánnak, mint a hímes tojással. Szinte mindent szabad nekik, nincsenek normálisan megfegyelmezve, rájuk szólva mégúgyse; hiszen nem sérülhet a kicsi lelke. Vagyis „a gyerek mindenek előtt”, akinek mindent szabad, mindent lehet, aztán meg pislognak a szülők, hogy csak úgy nő a gyerek, mint a gaz. Az, aki esetleg rácsap a kisgyerek kezére, az már rögvest gyerekbántalmazónak van kikiáltva, és maga az ördög. Egyre több ilyen példát látni, hallani.

Én ezt nem értem, de komolyan. Oké, én még egy más korban nőttem fel, de az én szüleim is ugyanúgy dolgoztak, mint a maiak, mégis tudtak velem foglalkozni, figyelni rám; de ha kellett, fegyelmezni is képesek voltak. Mégsem lettem tőle lelki sérült.

Vagy ott van az iskola. Tény, hogy nem a szülők hibája, de sajnos kivették a fegyelmezés lehetőségét a tanárok kezéből. Ők nem nevelhetnek, hiszen nem ők a szülők, az pedig az ő dolguk. Igen, ám, de sokszor a szülők sem nevelnek, ennek következtében pedig a gyerekek az órán mindent csinálnak, csak azt nem, amit kéne; visszafeleselnek, nem figyelnek, beszólnak a tanárnak, esetleg kis is nevetik őket. Van tanár ismerősöm; elég cifra dolgokat mesélt. Amikor azonban én jártam iskolába, akkor azért volt tekintélyük a tanároknak. Szó, ami szó, akkor is voltak renitenskedő diákok, de a többség fegyelmezett volt; tisztában voltunk vele, hogy ő „a főnök”, és ha egyszer mond valamit, akkor az úgy is van. Tiszteltük őket, hiszen azt tanultuk a szüleinktől, hogy tiszteljük őket (is). A képünkről lesült volna a bőr, ha packázunk velük. Nem is tettük. Nem értem, miért gondolja bárki is, hogy a túlzott engedékenység jó útra visz.

Mert aztán amikor a gyerek kamaszodik, akkor hirtelen azt hiszi, hogy neki mindent szabad, elkezd a szüleivel is tiszteletlenül beszélni; és kikéri magának, hogy ha le akarják törni a szarvát. Hiszen ő felnőtt. Ekkor már elég késő észbe kapni; hiszen a gyereket nem kamaszkorban kell megnevelni. Sokkal hamarabb kellett volna letenni az alapokat, hogy a kis „szaros” ne gondolja azt, hogy körülötte forog a világ. Szerintem a túl engedékeny nevelés oka többek között az is, hogy mennyire elharapódzott a fiatalok körében, hogy minél előbb túl kell esni a szüzesség elvesztésén, mert az menő. Amellett, hogy a médiából ömlik a szenny, a szülők sem fordítanak elég időt arra, hogy beszélgessenek a csemetéjükkel. A gyerekek (mert azok) idejekorán kezdenek „párkapcsolatba”, és ripsz-ropsz túl is vannak mindenen. Így felnőve megvan rá az esély, hogy hamar kiégnek, illetve nem fogják értékelni a szexualitás igazi értékét, esetleg normális, felnőtt párkapcsolat kialakítására is képtelenek lesznek. Sok cikket, fórumot olvastam ezzel kapcsolatban is, és a legújabb sláger a (kis)kamaszok együttalvása. 14-15 évesen égető szükségét érzik, hogy a „párjukkal”aludjanak. Mert ők szerelmesek. Meg érettek rá. Meg érettebbek, mint a kortársaik. És különben is, mi van abban, ha együtt alszanak? Mindnyájan tudjuk, hogy mi van benne; ám sokan úgy vélekednek, hogy inkább megengedik a kölöknek, minthogy egy diszkóban, egy WC-ben vagy egy bokorban csinálja. Na, most itt álljunk meg egy pillanatra! Nem gondolnám, hogy a tinik olyannyira igénytelenek lennének, hogy nekik aztán „mindegy hol, de dugniuk kell”. Ki az az épelméjű 14-15-16 évesként, aki képes lenne egy bokorban vagy egy nyilvános WC-ben csinálni? A másik meg, hogy bocsásson meg a világ, de nehogy már még a szülőnek kelljen rosszul éreznie magát azért, mert bizonyos dolgokat nem enged meg hormonoktól túlfűtött csemetéjének. Ha én valamit nem engedek meg a gyereknek, azt nem engedem meg, és kész. Szépen elmagyarázom neki, hogy mi az oka a tiltásnak; és bízom benne, hogy megérti. Persze mindent nem tilthatunk meg, és ha akarják, bizonyos dolgokban úgyis kijátsszák a szüleiket; de azért mindennek van határa. Én sem aludtam 14-15 évesen fiúknál és a korosztályom többsége sem. Mégis felnőttünk, és semmiről sem maradtunk le. Jelenleg tehát úgy gondolom, hogy nincs az az isten, hogy az ennyi idős gyerekem más fiúval/lánnyal aludjon. (Ha megváltozott a véleményem, majd szólok. De nem fog.) Pár évvel később nincs ezzel gond, de ennyire fiatalon kizárt. Badarság ez a „ma már más világ van, és a gyerekek hamarabb érnek” szöveg.  Arról nem beszélve, hogy ezek a suhancok csak addig „felnőttek”, amíg homokszem nem kerül a gépezetbe. Sajnos rengeteg a tiniterhesség, mivel sokan tisztában sincsenek a védekezés mikéntjével és fontosságával. Nem kevesen vannak még mindig akik azt hiszik, hogy a szűzhártya „fogamzásgátló eszköz”; ekkor születnek egyre másra az olyan kérdések, miszerint az első alkalommal is teherbe eshetnek-e vagy „csak 3 percre tette be, de nem ment el, terhes lehetek?” Aki pedig alapdolgokkal nincsen tisztában az ne játsszon felnőttesdit. Ez számomra semmiképpen sem azt bizonyítja, hogy annyira érettek lennének. Persze a szülő dolga lenne a felvilágosítás és egy olyan bizalmi viszony kialakítása, hogy a gyerek bátran fordulhasson hozzá a kérdéseivel, de sokaknak még mindig kényelmetlen erről a témáról a gyerekükkel beszélni. Tisztelet a kivételnek.

Értem én, hogy nehéz manapság gyereket nevelni, hogy kevés az idő, az emberek idegesek stb., de akkor is nagyon rossz irányban haladunk. Személy szerint én is félek, hogy valamit elszúrok, hogy nem úgy sikerül, ahogy szeretném, hogy nem leszek képes azt a normális értékrendet átadni a gyerekemnek, amit én kaptam a szüleimtől. Mert hát ugye eljön az az idő, amikor a kortárscsoport véleménye fontosabbá válik, mint a szülőké. Mégis bizakodó vagyok, hogy egy normális értékrendű, gondolkodású, erkölcsös, ám semmiképpen sem prűd embert sikerül majd felnevelnem.

Penny Wise