A „disz” fosztóképző valaminek a hiányáról tanúskodik, mint a diszkomfort, vagy többek között a témába vágó diszlexia esetében is. Ám ez nem fogyatékosságot jelent, nem is betegséget, hanem egy zavart, amely megnehezíti a tanulás bizonyos aspektusait. Ismerőseim körében sokan vannak, akik a részképességzavarok valamelyik fajtájával bírnak, sőt egyetemi oktatóim között is voltak disz-esek. Tehát ez nem hátráltató tényező, ha időben felfedezik, illetve a helyén kezelik.

A pedagógus, vagy iskola pszichológus feladata az, hogy észrevegye, ha a gyermek a szokásosnál nehezebben birkózik meg a számokkal, a betűkkel. Ilyenkor el kell menni a nevelési tanácsadóba, ahol felmérik a nebuló teljesítményét, majd eldöntik, hogy ez zavar-e, tehát neurológiai tényezőkön múlik, esetleg a motiváció hiánya, a rossz családi körülmények, teljesítményszorongás vagy figyelemzavar okán alakult ki. Ha a legelsőről van szó, akkor az érintett gyerekek az oktatás során könnyítéseket vagy felmentéseket kapnak azokból a tantárgyakból, amelyekre hatással van a jelenlévő disz-probléma.

Ha már ennyit említettem, nézzük is meg, mik ezek:

A diszlexia a nyelvvel, a beszéddel és az olvasástanulással kapcsolatos részképességzavar. Fő tünete az olvasási képesség elmaradottsága az életkor, iskolázottság és intelligencia alapján elvárható szinttől. Problémát okozhat a betűk és szavak felismerése, leírása, a leírt betűket felcserélhetik, vagy ellenkező irányban olvashatják. Az olvasott szöveget nehezen, és hibásan idézik vissza, lényegét nem tudják visszaadni.

A diszgráfia jelentése: írászavar. Megjelenhet önállóan is, vagy lehet a diszlexia írásbeli megnyilvánulása. Az írás rendezetlen, kusza, nem igazodik a vonalrendszerhez; a vonalvezetés hullámzó. A betűk formája változékony, a ceruzafogás pedig eltér a szokásostól: görcsösen fogja az írószert. A hosszú-rövid hangok megkülönböztetése, és a hagyományos írásmód különösen nehéz a számára, tollbamondáskor gondolkodnia kell a leírandó betűk alakján, így lemarad. Kapkodni kezd, és elhagyja a szavak és akár a mondatok végét, vagy éppen ellenkezőleg, egyes korábban hallott szótagokat beszúr. A szóközök, a központozás és a nagybetűk elmaradnak. Másoláskor nem tud egyszerre két-három betűnél többre emlékezni, ezért szintén lelassul.

A diszkalkulia az általános intelligenciaszintet nem érintő, a matematikai teljesítményben bekövetkező zavar, melynek oka a neurológiai struktúrát, illetve funkciót érintő eltérés, örökletes és/vagy szerzett sérülés eredményeként. Nem függ az intelligenciától: a különben jó képességű ember éppúgy lehet diszkalkuliás, mint bárki más. Megjelenésének formáját, méretét, kiterjedtségét a környezet nagymértékben befolyásolja, de nem képez oksági tényezőt. Gyakorisága a diszlexiáéhoz hasonló, 5-10%.

Ezeket a részképsségzavarokat egyre többször azonosítják, ennek oka lehet az, hogy több figyelmet kapott, egyre modernebb, érzékenyebb tesztekkel mérik, ám szóba jöhet az is, hogy manapság már mindent készen kapunk. A könyvek elolvasása helyett egyszerűbb a filmes adaptációt megnézni, a könyvtár helyett pedig célszerűbb fellépni az internetre és beírni a megfelelő kulcsszavakat. Ritkán írunk már kézzel, még ritkábban olvasunk több száz oldalt, tömött sorokat, így nincs szükség annyi energia-befektetésre, hiszen a szórakoztatóbb és rövidebb megoldás a mai felgyorsult világban célszerűbb. Természetesen, mindig akadnak kivételek, de ez a tendencia egyre erősebb. Az oktatás viszont nem követi ezt, nem kulcsszavakkal, képi megjelenítésekkel operál, hanem a jó öreg táblára meg füzetbe írással, tankönyvekkel és unalmas tanórákkal. Ezzel csak arra akarok rámutatni, hogy a tanítási rendszer és a valóság között egyre nagyobb a hasadék, ezért a gyerekeknek egyre nehezebbre esik alkalmazkodni, teljesen más kompetenciákat követelnek tőlük, mint a nagyvilágban, így joggal érezhetik azt, hogy az iskola ma már nem a valóvilágra készíti fel őket.  Viszont emiatt a félrediagnosztizált esetek is megnőhetnek, hiszen tévesen ezt is betudhatják részképességzavarnak!

Tehát bármi is legyen az oka, bármelyik típusáról is beszélünk, fontos az, hogy időben felfedezzük ezeket a zavarokat, ám vegyünk figyelembe minden tényezőt, mert gyakran nem minden az, aminek látszik. Ha nem sikerül időben észrevenni, akkor a gyermek önértékelése a béka feneke alá kerülhet, a tanárok pedig elkönyvelik őt butának, lustának. Egy kedves ismerősöm is belekerült ebbe az ördögi körbe, annyiszor kapott negatív értékelést, vagy kényszerült évet ismételni a szerény matematika tudása miatt, hogy éveket vesztegetett el, mert nem diagnosztizálták nála időben a diszkalkuliát. Ám akadnak happy end történetek is, például az egyik osztálytársamról, aki úgy küzdött végig tizenkét évet, hogy senki sem gondolta, hogy diszlexiás (utólag belegondolva, nem hiába ment reáltagozatra), ám az érettségi előtt fényt derítettek rá, így a könnyítések révén nagyon jó eredményeket érhetett el, és így ma már diplomás mérnők!

Ha többet szeretnél olvasni tőlem, rólam: siratoll.blogspot.com