Igen van egy titkos ügynökünk, aki a szigetről jelent. Ő egy nagyon tanár és imád szigetelni. István tanár úr jelenti, mostantól miden nap! A sziget és minden amiről nem hallani.

Kapuzárási pánik

Szöveg tegnapról a holnapnak

Ma utoljára fárasztom a tetszikelőket (hüvelykujjat felfelé tartó jelet küldőket), szigeti agymenéseimmel.
A vasárnap nehezen indult, mert egy hétnyi láb és kézmozgatás újdonság volt számomra. Kicsit elszoktam a szándékos és szándéktalan helyváltoztatástól. Az 1-es számú vízilófészkemet (ágy, néhány süppedő réssel, a törések mentén) általában csak a munka miatt hagytam magára. Az, hogy minden délután és éjszaka közterületen ijesztgessem Budapest lakosságát elég régen fordult elő.
Félálomban zakatoltam a vasúton, ahol még helyem is volt, ami merőben újdonságnak hatott az elmúlt időszak szardíniás dobozához képest. Kedves, békávésnak látszó emberek terelgették a Filatorigát bamba tömegét a ketrecrácsokon keresztül a második világháborút is átélt vasúti híd felé. (Legalább is azóta biztosan nem volt renoválva) Talán lehetne gyűjtést szervezni, vagy külön koncertet meghirdetni a 0. napon legalább a beton cseréjére, a korlát festésére.
Zsilipezés után, ráfordultam a Szigeti főútra, ahol kifelé settenkedő, az ellentömeggel viaskodó végzett bulizók vonszolták szottyant sátraikat és mosatlan ruháikat elfelé. Egyikük megjegyezte, orrát felemelve, hogy milyen jó illatú emberek érkeznek. Az érkezők között, szinte azon pillanatban kurjantott fel egy ötéves forma kislány: Anyu, itt milyen disznószag van! Ki, hogy érzi! Bár lássuk be, 400.000 ember lehelte, járta, izzadta be a fákat, bokrokat.
Kicsit bajban vagyok, mert az elmúlt napokban inkább a külsőségek, emberi vonások, földhözragadt fikázások jellemezték a beszámolóimat. Koncertekről, zenéről hébe-hóba közvetítettem csak. Ma mindent meg kell mutatnom, el kell menni Borihoz a Péterfy családból, Padödőékhez is be kellene köszönni. Nem sérthetem meg Calvin Harrist, ha már titkos tűzijátékkal készül. Az összmagyar érdekeket figyelembe véve a Fanfara Transilvania előtt is tisztelegni muszáj.
Ebből lett egy bírói beszélgetés a fővárosi ítélőtábláról, amolyan most megmondjuk mit várunk el egymástól (tanár-bíró). A héten már összve futottunk és elkezdtük, de nem találtuk meg a közös hangot. (Régi ismeretség, még a nyóckerből). Több szigor kell a neveléshez, meg atyai pofon sem árt, mondta a taláros, na hagyjuk inkább irány Bori, abban egyetértünk legalább. Hajolj bele a hajamba, aztán meg jött, hogy labamba. Szép lány, jó hanggal, laza mosollyal, földöntúli nyugalommal, Tömegmozgató műsor volt. Közben futás a nagyszínpad felé, mert Calvin Harris Summerelt a nézőknek. Nem mondom, hogy rossz volt, de nem az én műfajom. A tűzijátékot viszont jól nyomták, kár, hogy a végét nem vártam meg, mert a Világfalu a Sziget túl végén van és Fanfara belekezdett a trombitás balkáni temetőzenélésbe. Csatakosra táncoltam a helyszínt és jómagamat, sajnos ezért is, a Padödők kimaradtak az idén.
És még mennyi minden. Nem volt szó a fiatal művészek art zónájáról, az operadarabkákról civiléknél, a csörömpölő ketrecről, partyarénáról, a kedves mentősökről, játszótérről, a műrepülésről, a levegőben lógó mini bárról, az éjszakai fürdőzés, sátrazás rejtelmeiről…
Túl frissek még az élmények, így kapuzárás előtt. De semmi pánik, akit érdekel, annak majd elmondom. Egyszer, valamikor.

Köszönet és hála a segítőimnek, jóakaróimnak

Kipihentem magam, vigyázz suli jövök!