Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Valentin-napi szubjektív merülés

2014. február 14. - Hekksütő Marika néni.

val.jpgAz alant található poszt kerüli a banális szerkezetet a Valentin nap eredetét illetően, mivel ez mocskosul nem érdekel most minket.
Jómagamról sziklaszilárd tényként állítható, miszerint sosem keltem még ekképp:

Nullakettő tizennegyedikén téli pacsirtaszóra ébredvén, ácsingózva nézem párom reggeli merevedését, valamint pajkosan szél-csípte arcát, s érzem, hogy MA, asztronautaként fogok űrsétálni a szív alakú csillagok közt, s hagyom, hogy az szerelemtől duzzadó univerzum úgy szippantson magába, akár a folyondár, hogy majd ott, a tejutat felnyalva lekiabáljam neki a Földre: Bazdmeg Lajos, ma úgy szeretlek!

A női magazinok túlfizetett lamentálói azonban már az elmúlt fél évben azon kísérleteztek ördögi laborjaikban, hogy vajh' minek örül a férfi Valentin napon.
Majd én megmondom.
A férfi arra vágyik e napon, hogy hagyd békén a picsába ezzel.

A férfiak nem szeretnek fölöslegesen lovagolni egy szivárványsörényes csillámpónin, s szívecskéket fújni eper ízű rágógumiból, miközben Gergely Robi melódiát játszanak arannyal futtatott harsonájukon a túlhizlalt puttók. Nem éreznek intenzív motivációt magukban, hogy a napon – ami ugyanolyan, mint az országos vízépítési igazgatóság megalakulásának világnapja -, kilószámra vásárolják a szívecskés bonbonokat egy giccses, túlárazott díszdobozban, esetleg, hogy felvásárolják Ica néni rózsás standját.
bacon.jpgIlyentájt mindég meggajdul a világ, Tibike is a marketing-részlegen veszettül bréjnsztormingol a piszoár felett, ugyanis a negyedéves bevételüket 1 nap alatt kívánja behozni, ezért aztán Tibinek kurvára innovatívnak kell lennie, lévén, hogy a szerelem tárháza ezen a napon kitárja kereskedelmi kapuit, s elénk hány mindent; meggyalázott szerelmes túró rudit, szívecskés análkúpot és fecskét, pirosan villódzó nyakba tekerhető, fojtogatós ájlávjús selyemsálat, egy über wellness luxus hétvégét, ahol extra ajándékként síkosítóval megkent rózsaszirmokkal basszák tele a szobádat, és ahol ingyen kiss me feliratos, dekorcukros muffin jár desszertnek, majd fakultatív programként a masszőrös ürge bevehető harmadiknak. Eközben Sanyika Ámor kosztümben, szája sarkából lefittyenő cigarettával járja a nyugati környékét ingyen málnaízű durex óvszert osztogatva, majd tökeit vakarva megáll egy szélfútta papírfecni felett, mely hihetetlen kupon-kedvezménnyel és times new roman betűtípussal erőszakolja meg a lelked, miszerint 50%-os akció van 2 csésze levesre, ahol betűtésztából kirakhatod kedvesed, valamint favorizált pozitúrád nevét.
Általában a hölgyemények azok, kik már tizedikén nagyobb zsongásban vannak, mint a januári leárazások alkalmával, ablakon kivágva azt a nem elhanyagolható tényt, hogy a férfiak többsége érthető mód szívalakban szarna a Valentin napra, mert nem szándékoznak többet foglalkozni vele, mint a vizelés után péniszük hegyén árválkodó, utolsó csepp lerázásával, s olykor ez a slendrián viselkedés sajnálatos módon dekadens hangulatot szülhet odahaza, ugyanis a nők az indokolatlan, Valentinos eufóriájukat nem restellik számon kérik a másik nemtől is.

v_day_3...JPG

Van névnap, van születésnap, vannak évfordulók (nem, nem a kétséfél hónapos), mik remek alkalmak egy közös fiestára, ám, ha valakit mégis perzselő vágy hajt tisztelegni a nap előtt, javallom a KámaSzútra felcsapását, majd pediglen a 76. és 77. oldalon lévő kihajtogatható ábra szisztematikus kivitelezését, ami most is, mint bármely egyéb másik napon is sikeres attrakciónak bizonyulhat.

süti beállítások módosítása