A húgom és a férje kivettek egy szabad hétvégét, hogy kettesben tudjanak lenni. Felhívtak, hogy tudnék-e vigyázni az unokaöcsémre szombat, vasárnap.

Természetesen minden programot arrébb tettem, átköltöztem a hétvégére hozzájuk, hogy a gyerek a megszokott környezetében legyen. Kicsit ideges voltam, mert az első közös élményünk akkor volt, amikor 2 hónapos lehetett. Magunkra hagytak minket, hogy ismerkedjünk meg komolyabban. Megetette az anyja, Dominó pedig üvöltött, mint egy sakál. Addig paskolgattam a kis hátát, míg az utolsó büszkeségét is felböfögte férfiakat megszégyenítően, utána azzal a lendülettel nyakon hányt, pukizott egyet és befosott. Ott álltam megsemmisülve, azóta is azt az élményt dolgozom fel. :)

Viviék könnyes búcsút vettek a gyerektől. Kaptam egy A4-es papírt, kis cetliket, de nekem ez is kevésnek tűnt. Megkérdeztem tőle, hogy mit hogyan kell csinálni, de azt mondta, hogy:

- Sisike! Az alap dolgokat úgyis tudod Domival kapcsolatban, a többi pedig legyen meglepetés, de nyugodtan hívjál minket, ha van valami gondod – kacsintott és ott is hagyott.

Visszamentem a szobába ezzel a rengeteg információval, közben kattogott az agyam. Az egy dolog, hogy sok időt töltök Öcsivel, de még nem voltunk édes kettesben két teljes napot.

Délelőtt játszottunk, megpróbáltam megakadályozni, hogy a karácsonyfát ne borítsa magára fél óránként, a díszeket ne tömje bele a szájába öngyilkossági kísérlet gyanánt.
Nem akartam 24 órát otthon ülni a gyerekkel, ezért úgy döntöttem, hogy leviszem a játszótérre. Hűvös volt, de sütött a napocska. Kis fogócska után sikerült is elkapnom Domit. Tudni kell róla, hogy gyűlöl öltözni és vetkőzni (chippendale nem lesz), így ehhez a tevékenységhez hisztit is társít rendszeresen. A kínok kínját álltam ki, mire minden ruhadarabot ráadtam. Letettem a gyereket. Gyakorlatilag egy kitömött 80 cm-es múmia állt előttem, aki tett egy bizonytalan lépést, és mint egy homokzsák eldőlt a szoba közepén. Oké, ez így nem lesz jó, mozgásképtelenné tettem. Kevesebb ruha kell, nem hóviharba indulunk.
A játszótéren nagyon jól éreztük magunkat, hintáztunk, csúszdáztunk, fociztunk, ami abból állt, hogy Ő boldogan rohangált, én pedig utána. Feltenni egyik mászókáról a másikra, csúszdáról le-fel. Az ájulás szélére kerültem.

Hazamentünk, tombolva levetkőztünk, aztán lefeküdtünk a nappaliban kihúzott kanapéra és elaludtunk. Körülbelül másfél órát sikerült pihegnem, üvöltésre ébredtem. Biztos éhes. A húgom azt kiadta utasításba, hogy mit adhatok neki flamózni, milyen melegnek kell lennie, mekkora mennyiséget ehet meg. Gyereket beleoperáltam az etetőszékbe, elkezdtem tanulmányozni a cetlit. A kicsi már lilára üvöltötte a fejét, hozzám vágta a cumiját is, jelezvén, hogy éhen fog pusztulni. Ekkor már nem érdekelt a tudományos kajakészítés törpéknek posztit, hanem érzésből készítettem el. Közelítettem Öcsi felé a tákolmányommal etetés céljából. Azt a boldogságot az arcán:)
Az első falat simán lement, együtt tapsikoltunk, hogy ehető. Közel fél óra alatt már a vége fele jártunk, amikor úgy döntött Dominó, hogy megspékeli az arcomat némi étellel. Kaján mosoly ült ki az arcára, ekkor már kezdtem megijedni, hiszen tele volt a szája sütőtökpürével. Köpött egyet. A ruhámra, az arcomra. Én megilletődtem, Ő abbahagyta a röhögést. Pár pillanat után elnevettem magam és csatlakozott hozzám Domi is.

- Most nézd meg, hogy néz ki a nagynénéd?!

- Nem. (ezt a szót kifejezetten szereti használni)

- Mi lenne, ha most kipróbálnánk egy másik szót is, mert reggel óta csak ezt hajtogatod!
- Nem.

- De tudsz mást is mondani, nem?

- De!

- Szuper! Megy ez! Ízlett a sütőtökpüré?

- Nem

- Szeretsz?

- Nem

- Nem?

- De.

A magasröptű beszélgetésünk után megpróbálkoztam egy szendvics készítésével. Dominó az ölemben biztonságosan dekkolt, vaj az orra előtt. Belenyúlt tenyérrel a dobozba, mutatta, hogy nyaljam le a kis kezéről. Megtettem, de ettől úgy felbátorodott, hogy ismét belenyúlt a vajba, majd hátrafordulás nélkül rákente az arcomra. Bravó. Éreztem, hogy a gyerek megfeszül az ölemben. Hatalmas fing... Önnek új „üzenete” érkezett”. Remek. Megküldte a pelenkát.
Pelenkázóra felfektettem, kibontottam. Nem kellett volna.  A látvány semmi nem volt, ahhoz képest, amilyen szagot árasztott.

- Baszki! Hogy tudsz ekkorát és ilyen büdöset kakálni ilyen kicsi létedre???

Cuki mosoly és megtörtént, amit nem akartam. Ágaskodott az, aminek kell, aztán szabad folyást engedett a levegőbe. Irányíthatatlanná vált. Hugyosan, kajamaradékokkal a fejemen és a ruhámon, megtörtént a pelenka váltás. Jó ötletnek tűnt, hogy vegyek egy forró fürdőt, de nem tehettem meg, mert a gyerek hiperaktív lett. Úgy festett, mintha egy zsák party drogot zabált volna meg. Szaladgált a lakásban, mindent kinyitott, kipakolt és még sorolhatnám. Járóka nem volt a láthatáron, mert a húgom szerint szabadnak született Dominó, nem korlátozhatjuk a szabadságában. Én akkor már olyan idegállapotban voltam, hogy pont hidegen hagyott ez a gondolatmenet, én is jól elvoltam a járókában annak idején. Megkerestem, felállítottam és betettem a gyereket. Nem díjazta az új helyzetet, de muszáj voltam lefürdeni. Azt hiszem, hogy életem leggyorsabb zuhanyzását vittem véghez, amit a gyerek keserves sírása kísért végig. Kiugrottam a kádból, de megtorpantam egy pillanatra, gyanúsan nagy volt a csend. Minden lejátszódott a fejemben másodpercek alatt. Elrabolta az FBI, elvitték magukkal az ufók, megfojtotta magát a pelenkával, lenyelte a cumit. Berohantam a nappaliba.

Látvány:
A járókából egy 10 fogú, barna fejű törpe pislogott rám mosolyogva, aki éppen egy nagyobb legó darabot próbált meg beletuszkolni az egyik orrlyukába. A pelenka gondosan kiteregetve a járóka szélére, de kaka nem nagyon volt benne fellelhető. Közelebb merészkedtem és beigazolódott a gyanúm. Beszart, valahogy lebontotta magáról a pelenkát, eljátszadozott a benne összegyűlt csomaggal, aztán felkente a fejére az egészet. Csak néztük egymást. Végül is még soha nem várt meztelenül így egy férfi állat sem, tehát ez becsületre méltó mutatvány volt. Díjaztam a kreativitását.

Kikaptam a kis szarzsákot a járókából, bezárkóztunk a fürdőszobába, lefürdettem… Háromszor… Én is lezuhanyoztam gyorsan még egyszer, mert nem úsztam meg kaka nélkül. Pancsoltam, addig Dominó letekert egy guriga wc papírt unaloműzésből. Miért ne? Mind a ketten tiszták voltunk és hulla fáradtak este nyolcra. Ettünk,  játszottunk, majd Domit lefektettem, hogy nézzen mesét, amíg élhetővé varázsolom a lakást. Végeztem, beestem a kicsi mellé. A húgom eleresztett egy telefont, érdeklődött a gyerkőce után. Megnyugtattam, hogy túléltük a napot, holnap sok szeretettel várom Őket.

Éjszaka pisilnem kellett. Kiosontam lapos kúszásban, nem kapcsoltam villanyt, nem akartam felébreszteni. Éppen ültem a wc-n fél kómában, azon méláztam, hogy ez nem embernek való „munka”. Felnéztem és ott állt előttem Dominó. Mivel nem vagyok ahhoz hozzászokva, hogy valaki kísérget a wc-re éjszakánként, úgy megijedtem, hogy kihordtam lábon egy szívinfarktust. Sikítottam. Ő is sikított, visszamenekült az ágyba. Bekucorogtam mellé, megnyugtattam és odabújva hozzám elszundikált. Csak néztem azt a kis tökmagot egy bő fél órán keresztül. Soha nem értettem, hogy hogy a picsába lehet alvó gyereket órákig nézni, amikor konkrétan nem csinál semmit. Hát lehet. :) A reggelt úgy képzeltem, mint ahogy a filmekben lehet látni. Összegabalyodva felkelünk, mosolygunk, puszilgatjuk egymást. Nos. A valóság teljesen más volt. Kinyitottam a szemem. Öcsi fejjel lefele feküdt rajtam a hasán. Egyik lába az arcomon, a másik külön életet élt valamerre. A kezeivel ölelte a combomat, a feje lógott és nyál folyt a szájából. A jobb kezében a hajamból fedeztem fel egy tincsre valót. Csodálatos látvány volt.

- Na kis krapek! Elég vad vagy. Kitépted a hajam, de ugyanakkor gyengéd is, hogy nem vettem észre, viszont ezen majd idővel jó lesz változtatni, mert így soha nem lesz csajod!

Ő is felébredt idővel, úgy örültünk a másiknak, mintha akkor láttuk volna egymást először. :)  A napunk kezdődött elölről. Reggeli, játék, ebéd, alvás, játszótér, kergetőzés, stb…

Nap végére olyan szinten voltam már fáradt, hogy pisilni is képtelen voltam egyedül, mondjuk nem is kellett, mert Öcsi mindig eljött velem. Viviék 200 wattos mosollyal érkeztek meg a wellness hétvégéről este fele, teljesen kisimult arccal. A lakás eredeti állapotban lett visszaadva, és a gyerek is. Engem kipihenve hagytak otthon, de a saját nagyanyámmal kezdtem azonosulni a hétvége után. Egy szó, mint száz. KIBASZOTT FÁRASZTÓ VOLT, fogytam egy-két kilót (már megérte) viszont… Semmihez sem volt fogható, amikor átölelve a nyakamat megpuszilt, amikor rám mosolygott, amikor a kis kezeivel simogatta az arcom, amikor sírt és hozzám jött vigasztalásért, amikor mellettem szuszogott éjszaka.
Hogy felkészültem-e az anyaságra? Erre nem lehet felkészülni. A nagypapám mondta azt mindig:

Ne aggódjál Csibém, minden feladathoz fel fogsz nőni!

Igaza volt. Bármennyire is „idegtépő” volt felelősséget vállalni egy gyermekért, aggódni érte minden percben, azon morfondírozni, hogy vajon jól csinálom-e, kialvatlannak, éhesnek lenni, egész nap gagyogni, kárpótolt mindenért egyetlenegy huncut mosolyával.

 Szeretlek Prücsök :)