Mióta anya vagyok, az életem teljesen átértékelődött, megváltozott, felfordult. Olyan, mintha egy új életet kezdtem volna élni, a régit pedig magam mögött hagytam. Minden emlékemet a gyerekeim előtti világból olyan, mintha egy másik nő tapasztalta volna meg.

Időből azonban azóta sincs több. Naivan azt gondoltam, itthon leszek a babáimmal, most aztán megáll az idő. Ez nagy tévedés volt. Gyorsabban rohan, mint eddig bármikor.

Még lányként is mindig arról álmodoztam, hogy egy nap ne csak 24 órából álljon. Mindenféle elméleteket gyártottam, hogy hogyan is lehetne minél több eseményt minél rövidebb idő alatt megélni, úgy, hogy közben azért ne is öregedjek meg, de tapasztalatból annál több jusson nekem. Így szerettem volna közelebb jutni tizenévesen is egy hatvan éves bölcsességével rendelkező nő álomképéhez.

Szülőként még erősebb lett ez az érzés. Egyik oldalról ugyanis kiteljesedsz, anya leszel, ezáltal sokkal érzékenyebb. A gyerekek problémáit sokkal mélyebben éled meg. Minden nehéz sorsú gyerekért fáj a szíved, akit a híradásokban látsz. Érdekes azonban, hogy bár érzékeny leszel, valahol mégis erőt érzel magadban. Annyit, amennyit még ezelőtt soha. Biztos azért alakította így a természet, mert most már felelős vagy két babáért és nem adhatod csak úgy fel. A kedvükért most már sok dologra egyszerűen képessé kell válnod. Megváltoztatnak téged, erősebbé tesznek, emellett ők azok, akik miatt folyamatosan aggódsz is. Akárhonnan is nézzük, az érzéseid bonyolultak, összetettek, szélsőséges skálán mozognak.

2011 novemberében, mikor egyik este még ketten voltunk, másnapra pedig 4 tagú családdá bővültünk, a dózis töményen érkezett. Nemigen volt időnk felocsúdni belőle és máris jöttek a mindennapi teendők. A férjem nagyon jól állta a sarat, de ő tapasztaltabb is volt, lévén akkor már 7 éves kislánya születésekor is sokat segített. Ő jobban felkészült érzelmileg, rám pedig hullámokban tört a kétségbeesés, a boldogság, a félelem, az "igazi család vagyunk" eufóriája...de azért a "jaj, már sosem lesz semmi olyan, mint régen" nyafogó kislány is sokszor teret nyert. Néha ellógtam két etetés között bevásárolni és akkoriban kezdődött a " sokÁgi" elmélet. Azt már a Piramis is elénekelte, ha volna két életünk, mennyivel könnyebb volna. Alkudtam, mint mindig. Mit szóltok a három élethez? Arra a megállapításra jutottam, hogy az volna az ideális. Létezne a lánykoromból maradt " némethági", aki hordozná az összes anyaság előtti tulajdonságomat és semmi többet. Nem tudná, milyen anyának lenni. Nem tudná, milyen felelősséget vállalni. Nem félne semmitől. Merne élni. Folyamatosan tanulna, olvasna, képezné magát, két egyetemre járna egyszerre. Emellett párhuzamosan létezne az asszonypajti, " zöllnerági", aki csak a családjáért él. Kivasalja az összes ruhát. Minden egyes nap élére állítva beteszi a szekrénybe. A gyerekeivel játszik, olvas nekik, fáradhatatlanul. Mikor leteszi őket aludni, megfőz előre két napi kaját, csak hogy másnap még sütni is tudjon, meg persze takarítani. Ahogy felébrednek, megint játszik a gyerekeivel és várja haza a férjét. Nem álmodozik semmiről a családon kívül, sem karrierről, sem másról, csak teszi a dolgát és boldog így. A ráadás, a bónusz személyiség lenne "álomÁgi", aki végigjárná "némethági" gyermekkorától kezdve kiagyalt összes álomhelyszínét. Semmi más nem tenné boldoggá "álomÁgi"-t, csak az utazás, az új helyek kutatása.

Ezen felbuzdulva megalkottam a tökéletes napot. Mikor mindent egyszerre élhetnék meg, tapasztalatot, családot és mindig jutna időm mindenre. Kezdjük "némethági"-val:

Korán felkel. Még lustul kicsit az ágyban. Mindig mellette van kedvenc könyve. ( Victor Hugo: Nyomorultak) Azt most előveszi és elolvassa belőle a kedvenc sorait a szerelemről. Délig pizsamában lebzsel, álmodozik majd ebédel valamit- általában rendeli a kaját, hogy véletlenül se kelljen a konyha közelébe mennie. Megebédel, közben olvassa a híreket. Délután bemegy az egyetemre és meghallgatja az előadást. Szorgalmasan jegyzetel. Hazafelé menet gondol egyet és leül a Deák téren a fűbe. Előveszi a laptopját és ír pár sort. Készül a regénye. Mindig van ideje regényt írni. Ott és akkor, amikor akarja. Esni kezd az eső. Gyorsan elrakja a laptopot és beszalad egy fa alá. Onnan élvezi az égiháborút. Mindig mosolyog, soha nem szalaszt el egy alkalmat sem, mikor vidámkodni lehet. Mielőtt hazaér, még találkozik a barátaival. Hosszasan beszélgetnek, addig, amíg meg nem unják. Nincs "mennem kell" . Nincs " sietnem kell". Csak a másik van és az odafigyelés. Biztatják egymást, panaszkodás nélkül. Lassan lemegy a nap, ezért ideje hazaindulnia mindenkinek. Hősnőnk még beugrik egy éjjel-nappaliba és vesz magának egy hatalmas doboz fagyit, mert megérdemli. Otthon élvezettel megeszi és nem tőrődik azzal, hány óra van és hogyan fog kinézni ezután. Összegzi a nap eseményeit, blogot ír, regényt ír, majd nyugovóra tér.

"zöllnerági": Hatkor kipattan a szeme és az ágy kihajítja magából. Friss és üde. Gyorsan és nesztelenül, mindenekelőtt persze alaposan letörli a port minden felületről a lakásban. Az ikrecskék még alszanak, ezért marad ideje egy gyors levest és másodikat is rittyenteni. A gyerekek nyugodtan, sírás nélkül, jó kedvvel ébrednek. Semmi nyűgösködés, csak a mosoly anyára és a világra. Türelmesen megvárják az öltöztetést és a reggeli is hasonló hangulatban telik. "zöllnerági" csak rájuk figyel, délelőtt elolvassa nekik a "Piroska és a farkas"-t, mert neki is az volt a kedvenc meséje. Közben berakja a mosógépbe a ruhákat, majd együtt kiteregetik. Ha valamelyik kópé ellopja a szárítóról a zoknit, nem lesz türelmetlen, játékosan utána szalad és elkéri tőle. "zöllnerági" nem ismeri a "türelmetlenség" és a "stressz" szavakat, mert soha nem találkozott velük. "álomági" ugyanis kiölte belőle. Délután együtt várják haza apát és minden egyes nap közös programot szerveznek, fáradhatatlanul. Nincs "fáradt vagyok" és nincs " majd holnap". Sokat beszélgetnek egymással és együtt játszanak a gyerekekkel.

"álomági": Korán csörög az óra. Rohan, hogy le ne késse a gépet. Párizs vár! Felkapja kis bőröndjét, hiszen nem kell sok dolog, az élmény a lényeg, nem a ruhák meg a többi sallang. Még délelőtt landol Franciaország fővárosában. A következő körutat járja be: Louvre, Eiffel-torony, Notre-Dame, Champs- Élysées. Az Eiffel-torony tetején mosolyog, mert eszébe jut kislánykori álma, mégpedig, hogy itt fogja majd megkérni a kezét az ő hercege. Besanconba is ellátogat , Victor Hugo szülőházához. Természetesen végigjárja a legnevesebb butikokat és bevásárol a legdivatosabb, legszínesebb ruhadarabokból. Párizsból Rómába vezet a következő útja, ahol is bekukkant a Colosseumba, a spanyol lépcsőn elkortyolgat egy kávét, szóba elegyedik ismeretlenekkel és útbaigazítást kér tőlük, betéved egy könyvesboltba és ott megleli azt a könyvet, amit már régóta keresett, beugrik a Vatikánba és megcsodálja a belső tereket, beledobja a maga kis pénzét a Trevi-kútba a kívánságával együtt, pizzázik egy nagyon drága, nagyon trendi étteremben valahol a Forum Romanum közelében, majd hulla fáradtan, de még mindig lelkesen eléri az utolsó járatot és éjfél felé landol Budapesten. Nincs pihenés, ugyanis másnap várja Barcelona. Az a terve, hogy ebben a hónapban végigjárja Európa nagyvárosait. Mert a pénz nem számít. Mert nincs olyan, hogy " most másra kell." Csak az utazás és az élmények léteznek.

Furcsa, nem? Ahogy leírtam és visszanéztem, rájöttem, egyik sem működik egymagában. "némethági"-nak a család hiányzik az életéből. "zöllnerági"-nak az izgalom, a kalandok. "álomági"-nak a társ, az, hogy megoszthassa valakivel.

Mindhárom Ágit csak azért irigylem, mert nem sietnek. Mert mindenre van idejük és nem érzik soha úgy, hogy kimaradnak valamiből. Nincs elégedetlenkedés, nincs " de jó lenne még ezt is, meg azt is. " De kicsit unalmas és kiszámítható is az életük. Talán nem azért szeretünk annyira élni, mert soha semmi nem biztos? Nem ez teszi az életet olyan egyedülállóvá? A múlékonyság, a lehetőségek, a "sosem lehet tudni" az, amiért felkelünk minden nap és tele reménnyel hajtjuk az álmainkat.

Ki kellene találnom egy negyedik Ágit, aki egyszerre, egy időben végzi el ezeket a tevékenységeket. :)