Szeptember első hétvégéjén totális káosz volt Budapest utcáin. Hogy miért? Mert egyszerre dübörgött a Budafoki Borfesztivál, a SzeptEmber Fesztivál keretein belül megrendezett MetalWar, a Dürerben a BLOKK Alkotótársulat szervezte Magyar Dal Napja ünnepség és a belvárosban helyet foglaló Főzdefeszt. Nem volt egyszerű a választás, végül úgy döntöttem, hogy a MetalWar vasárnapi műsorára kilesek. A rengeteg ismert és tehetséges banda felkeltette a figyelmemet. A népligetben sok mindenen átvágtattunk, mire az ominózus helyszínre keveredtünk. Volt ott rögtönzött vidámpark, hagyományőrző falu - ahol isteni kenyérlángost készítettek -, mulatós és cigányzene, illetve sportjátékok.
Úgy terveztük a párommal, hogy a 6testre kivonulunk és onnantól kezdve, a Pokolgéppel bezárólag az egész délutánt és estét felölelő koncertsorozatot végignézzük, illetve végighallgatjuk. Korábban is kimehettünk volna, mert olyan bandák léptek fel, mint a Vasmacska, a Krízis vagy a Long Road… Jó is lett volna… de az élet közbe szólt, na meg a BKK. A 6test utolsó dobveréseire értünk ki.
Leültünk a vodkás sátor tövébe, hogy az árnyékában sörözzünk, miközben pedig Noa Rock behangolását követhettük figyelemmel. A zenekar már jól volt, nem kellett félteni őket, hogy kiszáradnak a nap végére, főleg az énekesnőjüket, a Love Gunból is ismert, illetve a Megasztár második szériájában is feltűnt Laczkó Noémit, aki a „szigorú” ellenőrzés ellenére is fel tudott csempészni egy kis pálinkát. Valószínűleg a szülinapja is rájátszott a dologra. Az édesapja, akit a tömegben igyekezett fellelni, a műsor végére sem érkezett meg, pedig még csak délután volt, egy nyugdíjasnak tökéletes idő a kikapcsolódásra! Ám annál több úriember szándékozott a helyébe lépni, nyilván semmiféle hátsószándék nem munkálkodott bennük… Mivel a számlistát elsörözték, közönségkívánatra is játszottak számokat, random sorrendben, ennek ellenére talán a nap egyik legpergősebb, legvagányabb és legszórakoztatóbb előadását nyújtották. Bekerült a repertoárba egy tetovált óriás kedvéért a „Tetoválunk!”, majd a sort az „Emlékgyilkos” zárta, amikor már Noémi önmagából és az ingjéből is kivetkőzve, melltartóban ugrált a színpadon a férfi közönség örömére.
A rövid szünet és behangolás után az Ozirisz folytatta a bandák sorát. Ők az ókori Egyiptom világába kalauzoltak el minket angol nyelvű számaikkal. Az énekes fintoraival és érdekes mozgáskultúrájával a koncert végéig sem sikerült megbarátkoznom. Érdekesség: a zenekar történetében egy mérföldkőnek lehetünk a szemtanúi, hiszen eddig öt főnél sokkal nagyobb közönség előtt nem léptek még fel. Mondjuk, ezen meglepődtem, annál azért jobbak voltak, és ahogy körbenéztem, a színpad előtt álló csaknem száz ember is így gondolta.
Mire a Tűzmadár, és az őt fémjelző Schrott Péter a porondra merészkedett, a fesztivál területén, főképp a színpad előtt, már moccanásnyi hely sem maradt. Lám-lám, mire nem képes a média? Énekesük Voice-ban nyújtott produktuma kevésbé underground arcokat is megfogott, a tömegben a kismamától kezdve az unokáig, a szomszéd nénin át a fogszabályzós kislánykákon keresztül minden csoport megtalálható volt. Csalódhattunk is volna Péterben, mivel nem sok hanggal lépett elénk, a fejhangok kissé gyengékre sikeredtek, de emiatt eleget ócsárolta önmagát és ajnározta a közönséget, így megbocsájtottunk neki. Egyébként is ügyesen megoldotta, szerintem a többség észre sem vette volna, hogy gyengélkedik a torka, ha nem érzi ennyire kínosnak ő maga.
Az Action és Szasza a szokásos zúzást hozta el nekünk, amit már a Zorall Sörolimpián is élvezhettünk, majd a Cool Head Klán is beszállt a játékba. Először megijedtem, aztán elképedten, végül csak röhögtem. Én és a haverok is. A frontember sajnos nem tudott a színpadra állni, csak ülni. A hangja még mindig utánozhatatlan és nagy volt, viszont a súlyfölösleg nagyban lekorlátozta a lehetőségeit. Nem akarok itt a Star Warsos hasonlattal élni, így nem is teszem. Molics Zsolt egykori bandáitól is hozott pár szerzeményt, a Kárpátiától és a Sámántól is eldalolt pár szívünknek tetsző opust. Ezen felbuzdulva, végül a kényelmes ülőhelyet is elhagyta főhősünk, és mint a régi szép időkben, együtt ugrált velünk és zúzott a zenésztársaival.
Utolsó előttiként az Alkohol lépett színpadra. Nyújtották a megszokott formájukat, aztán a fellépés végén a színpadra hívtak minden jelenlevő énekest és sztárvendéget, hogy együtt adhassák elő a rock himnuszukat. Én éppen a koncert előtt pár nappal hallottam először, szóval nagy és friss élmény lett számomra ez a dalocska.
Záróakkordként pedig a várva várt Pokolgép csapott a húrok közé. Tóth Attila hangja még mindig eszméletlen (nem hiába, hiszen musicalénekes) és olyan, még a kamaszkoromból is jól ismert nótákat énekelt el, mint az „Ítélet helyett”, „A harang értem szól” és a „B. S. Emlékére”. A több mint egy órás koncert alatt két régi tag, Rudán Joe és Jung Norbert is tiszteletét tette, akiket Kukovecz Gábor csődített össze csakis a mi kedvünkért. Korrekt előadás volt, utolsóként a lírai „Hol van a szó” hangzott el, majd miután a közönséggel együtt készítettek egy közös fotót, a csendrendelet okán az egész színpad csendbe és sötétbe burkolózott.
Tartalmas nap volt. Megérte kilátogatni. Remélem, ti is ott voltatok!
