Már ősidők óta ismert, hogy a zenének, a művészetnek gyógyító ereje van. De képzeljük el az életet zene nélkül – tragikus lenne, belehalnánk!

Soron következő kiszemeltünk egy zenész lett, aki nem mellesleg terápiát tart, tanít és egy diplomás irodalmár! Ez a sokrétű személyiség nem más, mint Dr. Kőváry Zoltán, a The Trousers énekese és gitárosa, aki most választ ad arra, hogyan legyünk elismertek és boldogok, hogyan ragadta meg őt a zene világa és hol találkozhattok vele a leggyakrabban, ha éppen egy jó kis koncertre éheztek.

Vágjunk is bele!

Mióta zenélsz? Miért kezdtél el a zenével foglalkozni?

A zene először 6-7 éves koromban ragadott meg. Édesapám mutatta meg az egyetemista korában vett szalagos magnóján nekem és bátyámnak, hogy mi is az a Beatles, a Rolling Stones, Jimi Hendrix. Később aztán felfedeztem magamnak az összes jelentős műfajt, ami a 60-as és 70-es években született, és lettek „saját” kedvenceim. A 80-as éveket én esztétikai katasztrófának tartom, ami utána jó volt, az javarészt retro. Testvéremmel egyébként már igen korán elkezdtünk „zenekarosdit” játszani, papírból csináltunk gitárt, lemezeket terveztünk, végül középiskolában kezdtünk komolyan zenélni.

Van a családodban más is, aki zenél, vagy a zeneiparban tevékenykedik? A családod támogat?

Mint említettem, bátyám is zenész, a Neo-ban énekes-gitáros, illetve producer-DJ. Felmenőim közül anyai nagyapám autodidakta citerás és hegedűs volt, anyukám énekkarban énekelt, míg apai oldalról rokonom a Gryllus-família, a híres Kaláka folk- zenekar alapítói. A családom nagyon örül minden kisebb-nagyobb sikernek, amit zenészként elérek. Anyu anno ragaszkodott hozzá, hogy szerezzek polgári végzettséget, amivel maximálisan egyet értek, mivel az itthoni körülményeket ismerve sosem tenném fel az egzisztenciámat a zenélésre. Cserébe viszont senki sem szól bele, hogy mit csinálunk, és hogyan.

Jelenleg a The Trousers zenekar frontembere vagy. Ki írja nálatok a dalokat? Van-e olyan számotok, ami különösen közel áll a szívedhez?

Az eddigi három lemezünk dalait én írtam hálószobai magányomban, de ez változhat. Viszonylag későn kezdtem dalírással foglalkozni, mert korábban csak gitáros voltam. Bár most még teljes erővel zajlik az idén megjelent „Freakbeat” album promóciója, most nyáron már elkezdtem a következő lemez anyagával foglalkozni, és már 4-5 dal megformálódott. Mindegyik lemezünkről vannak kedvenceim: a 2008-as „Planetary Processről” a „Blood for you” és a „Doctor keep your hands off me”, a 2010-es „Soul machine”-ről a „Mortal moon” és a „Summer bloom”, az ideiről az „I get around” vagy az „Electric garden”.

A The Trousers előtt zenéltél már más bandában? És ha igen, mi lett annak a sorsa?

1992 és 2002 közt létezett a bátyámmal közös zenekarunk, a Rag Doll. Nem volt sikertelen banda, játszottunk sok fesztiválon, szerepeltünk a TV-ben, a rádióban és különféle magazinokban, eljutottunk Franciaországba is. A Rag Doll mind a kettőnk számára fontos „iskola” volt, ám Peti 2003-ban a Neo tagja lett, és az elektronikus zene irányába mozdult az érdeklődése. Én nem sokkal később az ismert indie-zenekar, az Amber Smith gitárosa lettem, és 2009-ig bejártam velük Európát, játszottunk Németországban, Franciaországban, Spanyolországban, Litvániában, Svédországban, sőt az USA-ban is. 2009-ben Fonogram-díjat nyertünk, ám ekkor már olyan fontos volt nekem a párhuzamosan futó The Trousers, hogy döntenem kellett a két zenekar közt.

Milyen zenekarokkal tartjátok a kapcsolatot? Kikkel vagytok baráti viszonyban?

Alapvetően underground zenekar vagyunk, ezért hasonló kaliberű bandákkal játszunk együtt, az Ozone Mamával, a Kollaps-szal, a The Poster Boy-jal vagy a Psycho Mutatnts-szal. Régebben többször léptünk fel a Kiscsillag előtt, jó időszak volt, meg a Turboval, amelynek a gitárosa, Dávid már két kiváló klipet is csinált nekünk.

Vannak-e kedvenc helyeitek, ahol szívesen léptek fel? Hol vagytok visszatérő vendégek?

Budapesten az A38 az egyik legjobb, ott szerencsére minden évben játszunk. A másik Prága, ahol már négyszer játszottunk, minden alkalommal más klubban (például a Cross Club vagy Chapeau Rouge), de mindegyiktől leesett az állunk. Örülnénk, ha Pesten legalább egy olyan lenne !!! :) Nagyon jó a veszprémi Eszpresszó is, ott már régen jártunk.

Melyik az a zenei díj vagy jelölés, amire a legbüszkébbek vagytok?

2011-ben a Soul Machine-t jelölték az év legjobb hard rock lemezének, vagyis benne volt a legjobb 5-ben. Reméljük, hogy a Freakbeat már meg is nyeri J. A másik nagy büszkeség, ami nem jelölés, hogy a Freakbeat-en az egyik dalban vendégszerepel Nicke Andersson, az egykori Hellacopters vezére, aki az egyik legnagyobb hatást gyakorolta a zenekarra és személy szerint rám is. Ezt a projektet semmi nem überelheti nálam.

Melyik volt életed eddigi legemlékezetesebb fellépése és miért? 

2009-ben a koppenhágai Gutter City Garage Rock fesztiválon játszottunk egy menő dán zenekar, a The Blue Van előtt, akik korábban a Jet-tel turnéztak. Azért az nagy flash volt! A másik idén volt, az A38-on, az ex- Joy Division- és New Order- basszersos Peter Hook bandája előtt, hasonló okoból. Tetszettünk is nekik. Nagyon jó volt a brüsszeli Botanique Club is, vagy az Amber Smith-szel a svédországi Karlasham, meg Vilnius Litvániában.

Pszichológiát oktatsz és terapeutaként is dolgozol, sőt még könyved is jelent meg a témában. Hogy egyeztethető össze ez a felelősségteljes szakma a fellépésekkel, zenekari próbákkal?

A zenélés is ugyanolyan felelősségteljes! :) Egyébként a muzsika és a pszichoterápia közt rendkívül erős a hasonlóság. Már ősidők óta ismert, hogy a zenének, a művészetnek gyógyító ereje van. De képzeljük el az életet zene nélkül – tragikus lenne, belehalnánk! Szóval nem érzem, hogy nagy ellentmondás volna a kettő közt, nekem természetes.

Két egyetemi végzettséged is van. Először miért pont az irodalmat választottad és hogyan nyergeltél át a lélekgyógyászatra?

18 évesen még kerestem önmagam. Szerettem az irodalmat, Baudelaire-t, Poe-t, Adyt, Camust, így hát elmentem irodalmat tanulni. Az egyetemen találkoztam a pszichoanalízissel, és a hatás hosszan tartó és végzetes volt. Freudot zseniálisnak tartom, róla persze mindenkinek van véleménye, sokszor anélkül, hogy egy sort is olvastak volna tőle. Nem feltétlenül a gyógyítás szándéka motivált a váltásban, inkább az önfelfedezés izgalma, az intellektuális kihívás, a megértés vágya. A segítési dimenzió később alakult ki.

Nemrég szerezted meg a doktoridat. Nem érzed magad emiatt kakukktojásnak a rockerek között? Esetleg van más zenész ismerősöd, aki szinten egyetemi végzettséggel vagy doktorátussal a kezében jár fellépésről fellépésre?

Vannak jó páran zenészek, akik egyetemet végeztek, sőt néhányan doktoráltak is. A legtöbb zenész öntudatos ember, és széles körű ismeretekkel bír a saját területéről. Ezért az, hogy egy ember közöttük mondjuk a kreativitás kutatója, nem feltétlenül jelent bármilyen extra pozíciót. Általában a beszélgetések zenész barátaimmal személyes élményekről zajlanak, aminek mindenki saját maga a legjobb szakértője. :) Én személy szerint nem érzem magam megmondó embernek ebben a közegben.

Mit üzennél az ifjúságnak? Hogyan lesz valakiből elégedett és boldog ember? Mi kell ahhoz, hogy valaki befutott rocksztár legyen?

Pfű… Én biztos nagyon odafigyelnék arra, hogy amikor úgy döntök, hogy elköteleződök valami mellett felnőttként, hogy abba át tudjam menteni a gyerekkori szenvedélyeimet, mert az a tartós érdeklődés és megelégedés érzelmi forrása. A másik, hogy ha az ember direkt meg akar felelni az aktuális elvárásoknak mondjuk művészként, és nem a belső dolgaira figyel, az rövid ideig működhet jól, de hosszú távon valószínűleg nem. A hamlet-i „Légy hű magadhoz” is valami ilyesmiről szólhat. Mondjuk ez nyilván attól is függ, kinek milyen céljai vannak a zenéléssel vagy bármi mással.

Volt itt minden: a rockzenétől a terápiáig, Hamlettől Freudig. Köszönöm ezt az érdekes beszélgetést Zolinak, aki számos teendője mellett időt szakított erre az interjúra is, illetve köszönöm nektek is, hogy elolvastátok! Ha még többet akartok tudni a bandáról, ITT ráleshettek a facebook oldalukra. Rock and Roll!

by: Szilágyi Heléna