Nem, most nem a befőzési fortélyokról szeretnék szót ejteni, írásom címe teljesen más apropóból lett az, ami.
Történt pedig, hogy a minap, egyik kedves férfi barátommal beszélgettem. Az Úriember nem nevezhető éppen nőies jelenségnek, sőt; egy nagyon férfias (-nak tűnő!) férfi, aki mint küllemben, mint jellemben, a jobbik kategóriába sorolandó. Na, mármost a történet annyi, hogy beszélgetésünk közepe táján, megkérdeztem Őt, mit csinál a hétvégén? Válasza az volt, hogy lesz dolga bőven, mert baracklekvárt kell főznie. Nem vagyok egy ma született csirke, de ezen őszintén ledöbbentem. Hogy mit csinálsz? Lekvárt főz, mert kedves Neje sajnos nemhogy befőzni, de még főzni sem tud, így most, hogy olcsón jutottak sárgabarackhoz, kénytelen Ő főzni a lekvárt, de ez Neki nem probléma, hisz évek óta így megy ez…
Az érdekes az ebben, hogy rövid időn belül a sokadik olyan házasságról szereztem tudomást, ahol a nő abszolút nem látja el a háztartást, ellenben a férfi az, aki vásárol, főz, lekvárt tesz el. Tudom, hogy nagyon konzervatív vagyok, vagy akár maradinak is lehet nyugodtan bélyegezni, de abba a kettécelebrált, szép magyar életbe: a nő miért nem nő és a férfi miért nem férfi? Persze én sem arról beszélek most, hogy ha egy férfi szeret főzni, ne tegye (a legjobb szakácsok szinte mindig férfiak), de nem mindegy, hogy azért teszi, mert ez számára hobbi és kikapcsolódás, vagy azért, mert valamilyen szinten kényszer.
Nem vagyok egy nagy tv néző, de mikor olykor szembetalálkozom a dobozzal, már csuklóból nyomom el a reklámokat, így kerülvén el, hogy a mostanában magas vérnyomásomat, ne tornázzam feljebb. A legutóbbi ilyen találkozásom a „sípládával” sem volt túl szerencsés, éppen egy reklámblokk kellős közepébe csöppentett. Reklám a következő: csaj áll a lakás közepén és gondterhelten ráncolja homlokát; nem tetszik neki a fal színe. (megjegyzés: a lakás puritán berendezésű, egy kanapé, egy polc, egy íróasztal számítógéppel, mely előtt a masinát vadul nyomkodó Apu üldögél) Nosza, Hősnőnk nem sokat cicózik, hipp-hopp összetolja a cuccost, - IGEN, APUT IS, GÉPESTŰL! – majd fogja a teddy-t és nagy elánnal kifesti a kecót csecsére. Ezután lekapja a takaró fóliát az összetolt bútorokról, mindent elrendez, Aput is visszatolja a helyére, géppel együtt, majd elégedetten megszemléli művét. Na, ez volt az a pillanat, amikor kicsikét eldurrant a fejem! Marketingpszichológiai alapelv, hogy olyan helyzeteket mutatnak be a reklámokban, amik társadalmilag elfogadottak, értsd: Anyu tereget, kislány pazarolja Anyu sminkjét, gyerkőc ezerrel gangol neki a kocsinak, et cetera. Hogy úgy mondjam, életszerű helyzetekbe építik be, az eladni kívánt terméket. Márpedig, ha az imént leírt reklámban, az a „normális”, hogy a nő fest, míg a férfi bután néz ki a fólia alól, akkor itt komoly gondok vannak!
Hozzáteszem, azon nők, akik olyannyira karakánok, hogy mindent elintéznek maguk, mert a kedves Férjük, Párjuk, Pasijuk egy gumigiliszta, no pont ők azok, akik azon sírnak, hogy a melléjük rendelt fickó gyakorta megcsalja őket, nem teljesít az ágyban és amúgy is egy rakat guano! Nem panaszkodni kell Hölgyeim, hanem férfinak tekinteni a férfit és akként is bánni vele! Ha az otthon „Királynője” a Férj, akkor ne várjunk tőle lepedőakrobatikát, férfias viselkedést és biztonságot, hanem ha Feleségként kezeljük, hát csendben tűrjük el, hogy majd talál magának olyan nőt, aki odaadó, gondoskodó és a nap minden percében férfiként tekint rá! Hölgyeim, Önök, akik kényelmesen hátradőlnek, és messziről figyelik, miként főz lekvárt hitvesük, nyugodtan írják ki a bejárati ajtóra: „A háztartásban előforduló hímnemű hominida, csupán a dekoráció része!”
Azoknak a szingli hajadonoknak pedig, akik még hisznek a mesékben és az Igazit várják, innen üzenem, hogyha a jövőben találkoznak a Herceggel, ne dőljenek be a külcsínnek: inkább a fehér lónak adják meg a számukat. Jobban járnak!
Ariana Dianis
