Nos, tehát, kérem szépen, megírták a sajtóban, hogy Hujber Feri és az ő Szintiája elválik. Ágytól-asztaltól. Háztól nem, mert továbbra is együtt fognak élni. Az ok igen egyszerű: nem tett jót a fiatalok – főleg persze Szintia – lelki világának, hogy nyitott házasságban élték mindennapjaikat. Tulajdonképpen a kezdetektől így volt ez, bár én bevallom, nem tudtam, pedig nyomon követem a bulvár-celeb világ történéseit. Illetve mintha nem is olyan régen írtak volna erről, de csak igen homályosan emlékszek rá.
Szóval Feri és Szinti nem bírják tovább. Pontosabban Szinti, hiszen a kedves oldalborda megunta, és egyébként is totál megalázónak érzi, hogy ura és parancsolója félrejárkál, és más nőkkel hál. Bár azt meg kell, hogy említsem, hogy nyilatkozata szerint neki az (is) okozott problémát, hogy amikor ő szeretett volna magának egy-egy hímet beújítani, azok rögvest menekülőre fogták, amint megtudták, hogy ki is az ő férje. Na, persze. A férfiak olyan nagyon ijedősek ám ilyen helyzetekben.
A problémát tehát ez okozta, de már azzal is gond volt, amikor Francink a nyitott házasságot vállalta ország-világ előtt, Szintinek meg ez nagyon rosszul esett, hiszen ez nem kiteregetni való dolog ám. Ja, ne beszéljünk róla, és akkor nem lesz, vagy mi? Egy szó, mint száz, a házaspár a válásra készül, de a kis Noel érdekében nem költöznek szét, hanem maradnak szépen egy fedél alatt. Hja, ez kell a gyereknek; milyen jó is ebben felnőni.
E bulvárcikk adta az apropót ehhez a cikkhez, melynek a témája az igen kényes téma: a nyitott házasság. Hujber szerint tökre álszent dolog ez a hűség, hiszen az ember nem monogám lény, és különben is, ez az egész a fránya kereszténység miatt van ám. Csakis ez az oka annak, hogy az emberek tudatába beégett az, hogy hűségesnek kell lenni, mert ha nem vagy az, akkor az mekkora erkölcstelenség és gerinctelenség. Én azt gondolom, hogy a drága Franci utána nézhetne a történelemnek, és vallástörténetet is tanulhatna, ugyanis az elmúlt évszázadok-évezredek során a legtöbb társadalom igenis rossz szemmel nézte a megcsalást, vagyis hát nem díjazták túlságosan, viszont megvetették alaposan. Más vallású társadalmakban is; még a politeista (többistenhitű) társadalmakban is. Emlékezzünk csak rá a mitológiából, miket is csinált például Héra, amikor az ő drága Zeusza mindenféle hölgyekkel (istennőkkel, félistennőkkel, nimfákkal, sőt, halandókkal is) paráználkodott; mert az jó volt neki. Nem járt örömtáncot, na. Szóval a szerelem nem működik kizárólagosság nélkül. Eleve szerelmesnek lenni csak az ember képes, és hát ez sajnos egy önző dolog. És itt nem a rózsaszín felhős, vak szerelemről beszélek (csak), hanem arról az igen mély, a pszichológia által társszerelemnek nevezett érzésről, amit szerencsés esetben nem múlik el, hanem örökre megmaradhat, bár tény, néha jobban izzik, néha kevésbé. Eleve bonyolult kérdés ez a szerelem téma, úgyhogy nem is mennék bele. Az viszont vitathatatlan tény, hogy lehetünk akármennyire 21. századiak, meg modernek, meg nyitottak, a nyitott házasság úgy humbug, ahogy van. Pláne ennyi idősen, mint amennyi idősek Hujberék. Mi értelme? Ha valaki nem tud felelősséget vállalni magáért és a családjáért, az ne házasodjon, ne alapítson családot. Éldegéljen egyedülállóként, és kufircoljon jobbra-balra meg előre-hátra.
Meg a másik: ez elsősorban a férfinak jó, mivel hát ugye ők tökre másként működnek, és abszolúte megy nekik a szex szerelem nélkül is. Az asszony meg tűr – már aki –, hiszen szereti az ő „urát”; és azt mondja: „jól van apjuk, legyen nyitott kapcsolat, az tök jó!!!”. De ahogy olvasom itt-ott, sok esetben inkább a férfiak élnek a nyitott házasság előnyeivel(?); és még azt is meg merem kockáztatni, hogy sokan azt gondolják,hogy az asszony úgysem fogja megtenni; hiszen mi nők leginkább érzelmi oldalról közelítjük meg a dolgokat. Ahol meg mégis vígan élnek ilyen felállásban, azokat végképp nem értem, minek is vannak együtt?
Nem tudom, ki hogy van vele, de én speciel el nem tudnám képzelni, hogy halálos nyugalommal tűrjem, hogy tudom, hogy életem párjának a kedd esti programja az, hogy elmegy egyet kufircolni egy vadidegen nőhöz – ha nem vadidegen, még rosszabb –, ahelyett, hogy velem csinálná ugyanezt. Fordított esetben: ne mesélje be nekem egy férfi sem, hogy nem lenne kifogása az ellen, hogy a nejét éppen egy kigyúrt, izmos hapsi döngeti. Ezt nem veszem, be, de nem ám! Akit ez nem zavar, az nem szereti igazán a párját.
Nem beszélve arról, hogy mi van, ha a nő teherbe esik, és éppen nem a „megfelelő embertől”? Hiszen tudjuk jól, hogy egyetlen 100%-os védekezési mód az önmegtartóztatás. De itt vannak a nemi betegségek is, amik egy része ellen még a gumióvszer sem véd meg. Ilyenkor mi van? Természetesen mindenki úgy él, ahogy neki tetszik, még háremet is tarthat valaki, ha akar, az az én életemet nem befolyásolja. De ne állítsuk már be úgy, mintha ez tök természetes és elfogadott lenne, mert nem az. Emberek vagyunk és nem állatok, hogy az ösztöneink irányítsanak. Az evolúciós okokról nem is beszélve. Ha mégis konzervatív vagyok ebben a mai világban, én kérek elnézést.
Penny Wise
