El Camino, az Út. A keresztény vallás egyik leghíresebb zarándokútvonala Santiago de Compostelába vezet, ahol úgy tartják, Szent Jakab pihen végső nyughelyén. Kocsis István Tamás fotográfus fényképezőgéppel a nyakában, hátizsákkal a hátán és egy pár kopott bakanccsal a lábán tette meg 800 kilométeres utat, melynek eredménye, a dicsőségen és a vallási megtisztuláson kívül, számunkra is értékes lehet. Persze nem az első, és nem is az utolsó, aki végigkattintotta az Utat, most mégis az Ő képeinek a hatása alatt vagyok. A kiállított fotók és mozaik összeállítások csodálatos képet festenek egy egyébként fájdalmas és keserves vándorlásról.

Az egri Minorita Rend Szent Hedvig Kollégiumában kiállított válogatás nem csak a vallásos embereknek nyújt valamilyen mélyebb érzést, hisz én magam sem tartozom épp a hívők közé, de a képeket nézve úgy éreztem, az önmegismerés talán legjobb módja egy ilyen egyhónapos magányos túra lenne. A képek csodálatosak voltak, s látni az alkotót, aki mosolyogva mesélt az átélt út minden fájdalmáról, s még a büszkeség annyi szikrája sem jelent meg rajta, amennyit egy szerény művészember kétszer ekkora út megtétele után sem érezne, szinte lelkesedéssel töltött fel ez a hétköznapiság az emlékező tekintetében. Ha tehetném, bakancsot húznék és magam is végigmennék az Úton, ahelyett, hogy a saját El Camino-mat járom a kollégiumtól az iskoláig kameraállványt cipelve. Ha nem is a megtisztulásért, de azért, hogy megtudjam, mik a saját határaim, egyszer szeretnék végigmenni az igazi El Caminon, a hatalmas templomok árnyékában a fésűkagylóval jelölt Úton.

De addig is itt lesz nekem ez a kis tárlat, ahogy másnak is, aki akár csak egy pár kép elejéig, de kalandor a lelke mélyén, vagy megtisztulásra vár, vagy valamilyen jelre, hát ez legyen az a kiállítás, amit megnéz.

defiszon