Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Beérett!: Bring Me The Horizon - That's The Spirit (2015)

2015. november 30. - Jam01

A helyzet az, hogy már a Sempiternal-t is rongyosra hallgattam, hiszen ez az elektronikával bőszen átitatott stadionrock annyira élvezhető ezekkel az epikus refrénekkel, hogy megelégedtem volna egy második résszel is. Ez a lemez viszont sokkal másabb és újabb értékeket is rejteget!

Azzal, hogy Jordan Fish beszállt a bandába és megkezdte áldásos munkásságát, a legjobb dolog történt a banda életében, ami csak történhetett. Az, hogy ez az ember egy zseni, az nem újdonság, viszont az, hogy egy deathcore elemekkel átszőtt metalcore bandából pár év alatt egy kiváló rockzenekart csinál, amelynek dalai mind, egytől-egyig slágerek, az viszont már eléggé menő. A másik pedig, hogy Oliver Sykes hál' Istennek fel tudott nőni a feladathoz és kitartó tanulmányainak (és torokműtéteinek) köszönhetően elképesztően énekel. Na jó, elképesztően azért nem, de mindenképpen fejlődést mutat az előző lemezhez képest és a féltorkos üvöltéseket és a langyi, halk tisztákat itt már fejhanggal, oktávugrással és sokkal színesebb és érdekesebb témákkal színezi, amit valószínűleg a világon senki nem nézett volna ki belőle. Én sem.

Tracklist:
01 - Doomed
02 - Happy Song
03 - Throne
04 - True Friends
05 - Follow You
06 - What You Need
07 - Avalanche
08 - Run
09 - Drown
10 - Blasphemy
11 - Oh No

Zeneileg, ahogy azt már említettem, a core elemek teljesen ki lettek szanálva és amíg a Sempiternal adott nekünk egy Shadow Moses-t vagy egy Anti-Vist-et, addig ez a lemez már egyértelműen ráment a sláger-gyártásra és csakis a Sleepwalking-szerű, erősen fülbemászó, érzelmes dalok dominálnak. És ezt imádjuk! Hiába hasonló panelekből tevődik össze az egész lemez, mégis olyan elemekkel vannak megtűzdelve az egyes dalok, amelyek változatosságot és élvezetet nyújtanak az egyszeri rajongótól a kritikuson át a szimpla hallagtókig. Igen, ennél a lemeznél már beszélhetünk szimpla hallgatóságról is, ugyanis a rádiókompatibilitás nemhogy megtalálható a lemezen, de aki egy Dorwn-t, egy Avanalche-t vagy egy Throne-t képes lenne kihagyni egy napi lejátszási listáról, azt minimum főbe kéne lőni. 

Igazából le sem akarom tagadni, hogy kilóra megvett ez a lemez és az elsőtől az utolsó pillanatig imádom. (pedig a két leggyengébb pillanatról beszélünk) Ritkán szoktam ennyire belebuzulni valamibe, de sajnos képtelen vagyok kivakarni ezt a lejátszómból és a magam részéről csak remélni tudom, hogy van bennük annyi szufla és kreativitás, hogy a következő dobásuk is legalább ekkora legyen. Jordan Fish-t, az új Columbia-lemezszerződést és a srácokat körülvevő marketing-csapatot látva ezzel nem lesz gond. Ámen!

 

Jam