Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

$z@rból várat! - Falling in Reverse - Just Like You (kritika)

2015. március 19. - Jam01

Van nekünk egy egoista, ripacs, visszataszító, nagyképű, mindemellett remek adottságokkal megáldott énekesünk és egy biodíszletként funkcionáló, olykor érdemi munkára is képes bandánk. Mindezt harmadszor. Van ebben annyi, hogy érdemes legyen akár egy percet is szentelni rá a drága időnkből?

(most kérem meg az olvasókat, hogy vegyék kezükbe a legelső éles tárgyat és szúrjanak le).
Van!
Legalábbis ami az előző albumhoz képest történt fejlődést jelenti, mindenképpen. Természetesen arról van szó, hogy az idegesítő rap-betéteket és a mérhetetlenül fricskán összehányt és érdemben kulturális értéket nem képviselő elektronikát visszaszorították és a helyét az élő zene vette át. Ezért már megérte együtt maradni egy olyan album után, mint amilyen a Fashionably Late volt. Mindemellett tagadhatatlan, hogy albumfelépítésből még van hova fejlődnie a bandának, ugyanis a korábbi korong tökéletes mását sikerült reprezentálni, két évvel később. Persze, tudom, vannak olyan bandák, akik évtizedeket építenek fel ugyanazon koncepcióra, de azokat nem is értékelem... Szóval!

Tracklist:
01 - Chemical Prisoner
02 - God, If Your Are Above...
03 - Sexy Drug
04 - Just Like You
05 - Guillotine IV (The Final Chapter)
06 - Wait And See
07 - The Bitter End
08 - My Heart Is To Blame
09 - Get Me Out
10 - Die For You
11 - Brother
12 - My Apocalypse II.
13 - Pray

Radke hangja eddig is jó volt, már ha sikerül valakinek megbarátkozni az eléggé érdekes hangszínével, és az sem vitás, hogy minden stílusban egészen jókat tud énekelni. Ha akar, ezt hozzá kell tenni, mert nem véletlenül van ott a banda renoméja, ahol... ugyanis a legtöbbször nem akar. Szerencsére most erről nem volt szó és az értelmetlen rapelési kényszerét kispadra ültetve végre üvölt, screamel, hörög és énekel. Bravó! Évek kellettek hozzá, de eljutottunk idáig. Zeneileg persze az egy kemény-egy lágy váltakozást követi a lemez, melynek két sarkalatos pontja van: a címadó tétel, amely amellett, hogy elsőre poén, másodjára már bugyuta és itt a párhuzam az előző lemezzel szintén tetten érhető. Aztán második napirendi pontunk a Brother, amely akusztikus, dallamos, szomorkás és (a közhelyeket jóhiszeműen elnézve) mélyebb, mint az átlag dalok. Nem azt mondom, hogy ezzel sikerült világot megváltani, de meglepni az egyszeri kritikust, na azt sikerült. A My Apocalypse II egyértelmű BMTH - Sleepwalking nyúlását viszont nem tudom hova tenni. Persze, nagyon jó az a dal, szoktam is dúdolgatni, de jó az úgy, ahogy van! Jah, zeneiség: poptól a metalcore-ig mindent kapunk, amit csak lehet és emellé majdnem minden dalban van egy tekerős gitárszóló is, ami jó. Csak kicsit olyan, mint a cseresznyefán elbújt elefánt. Ettől függetlenül Jacky Vincent megérdemel egy félmosolyt, mert maximálisan kiemelkedik a többiek közül. (Nem is értem, mit keres még ebben a bandában??? - a mérhetetlenül sok pénzen kívül?) Szóval leszámítva a gumi-lábdobot, a néhol gagyi szövegeket (igen, ebből nem nagyon sikerül kigyógyulni), a stílusbeli határfeszegetés maximális telibe$z@rását és a néhány értékelhetetlen dalt, egy egészen hallgatható anyagot kapunk. Persze, csak ha nincs jobb dolgunk...

Jam