Belegondoltál már abba, mihez kezdenél az internet, vagy a kütyüid nélkül? Hogyan tartanád másokkal a kapcsolatot, hogyan örökítenéd meg a pillanatot, vagy mivel ütnéd el a szabadidődet? Én kénytelen voltam két napra szembesülni ezzel visszautazva a múltba körülbelül negyven évet, mert a laptopom operációs rendszere bemondta az unalmast. Egy részem hibernált állapotba került általa… olyan volt, mint egy kisebb-féle jégkorszak. Így hát olvastam, és nem mást, mint a világhírű rendező, Cronenberg első regényét, amely az Európa Kiadó TRANSZ-sorozatában jelent meg.
A légy, valamint a Meztelen ebéd megalkotója pontosan a mai technika őrült világról ír nekünk és egy újságíró párról, akik miközben hajhásszák a nagyobbnál nagyobb sztorikat, észre sem veszik, hogy a közös életüket már csak digitálisan, az sms, email és skype háromszögben töltik. Járják a világot, babusgatják a profi fényképezőgépeiket és mobiljaikat, és ekkor jön az olvasóból az ejnye, ezek a mai fiatalok… De meg is nyugodtam, mert vannak még nálam nagyobb kütyü-mániások, hiszen a szavak felét nem is értettem, ergo még nem szippantott magába ez a modern társadalom! Mérhetetlenül büszke voltam magamra!
Aztán jöttek a különböző országok, köztük Magyarország is a Gellért Szállóval meg a fürdőjével, amely mellett nap, mint nap elsétálok, bár bent még sosem jártam. Képzeletben most ez is megtörtént a könyv által, aztán megjelent a szervkereskedő magyar doki, a mellrákos, nemi beteg egzotikum, a kannibalizmussal megvádolt egyetemi filozófia professzor, meg a ferde péniszű francia egyetemi hallgató. Csak, hogy pár nem mindennapi szereplőről is beszámoljak, akik viszont a két főszereplőnk tudta nélkül úgy egyengetik a szálakat, hogy az újságírók észre sem veszik. És hogy mindenki milyen okosnak hiszi magát! Drukkoltam a párocskának, hogy rádöbbenjenek, mibe keveredtek, és hogy újra egymásra találjanak, ami a kölcsönös megcsalás és harag ellenére, benne volt a pakliban, hiszen annyira egymásnak valók! Oké, naiv lélek vagyok, és ahogy kiderült, a történet sem az elcsépelt szerelmi szálra helyezi a hangsúlyt, hanem a Roiphe-kor, az öncsonkolás, valamint a kannibalizmus egyébként is pikáns témáira, amelyekről hamarosan kiderül, hogy nem is állnak egymástól annyira távol. Aztán újabb elegyeket kapunk a multikulti masszába, az amerikai-francia-magyar helyszínek után Japán és Dél-Korea is bekapcsolódik, és minél többszínű és szerteágazóbb maga a sztori, már-már egy összeesküvés elmélet méretű giga szenzációnak tűnik, amiben nem csak maga az olvasó, hanem már a két riporter is elveszik. Gondolati síkon mindenképp, ám sajnos, lassan önmagukat sem találják… sőt, aki a halott, az sem szagolja alulról az ibolyát, és aki él, az sem biztos, hogy az, akinek mutatja magát. Ez egy komplett kollektív identitászavar!
Cronenberg szerzeménye olvastatta magát, annak ellenére, hogy voltak pontok, amikor a filozófiai okfejtések és a szereplők kusza kapcsolatai után már kezdtem önmagamat is bolondnak hinni. Bizarr történet volt a javából megfűszerezve egy kis erotikával, rejtéllyel és pár csavarral; ezek után nem is meglepő, hogy rengeteg kérdést hagyott maga mögött, miután letettem az éjjeli szekrényemre. Számomra meghökkentő és újszerű élmény maradt, pedig már pár hete elolvastam, de úgy érzem, kellett ennyi idő neki, hogy leülepedjen bennem és beszélni vagy írni tudjak róla. Szerintem, ezzel nem csak én vagyok így.
