Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Véget ért a 2014-es Marie Claire Fashion Days

2014. november 10. - Ofi.

fokep.jpg


Feltörekvő fiatal generáció, megújuló nagyöregek, társadalmi egyenlőségért való küzdés:
hölgyeim és uraim, fiatal tehetségek díjazásával, a magyar brandek legfrissebb kollekcióinak divatbemutatóival és nagy pompázatossággal vas
árnap este véget ért az idei Marie Claire Fashion Days (a továbbiakban: MCFD). 

A fiatalok

A divatmagazin korábban pályázatot hirdetett „Az év fiatal divattervezője” címen feltörekvő fiatal tehetségeknek. A feladat az volt, hogy a legpezsgőbb partiruhát álmodják meg és varrják le a legújítóbb törekvésekkel és a kék szín domináns használatával. A szakmai díjas mellett egy közönségdíjas és egy különdíjas is haza vihetett 200 – 200 ezer forintot.

1_1.jpgMán Renáta győztes modelljével; a díjnyertes partiruhák

½.jpgGyergyák Mónika különdíjas, Pomozi Péter közönségdíjas modelljével


A hazai tervezők – a teljesség igénye nélkü
l

Tomcsányi Dóri

Központban Közép-Európa szocreál designhagyatékának vidám újraértelmezése, mely a Resort elnevezésű kollekcióban öltött testet. A nagyvilág már megcsodálhatta Szingapúrban es Berlinben is.
Újrahasznosítás, fenntarthatóság, tudatosság – a kollekció kulcsszavai. Anyag- es színhasználatát tekintve dominánsak a selyem-diginyomatok, a mélyszürke neoprén és a retró korszakot idéző klasszikus színpárok, pl. korall-barack, menta-szürke.  

8_1.jpg
Elysian

Menekülés a nagyvárosi balkonokra – az Elysian 2015. tavaszi-nyári kollekcióját a zsúfolt városi létben a vidéki kertek után való vágyakozás ihlette.
A márkát mindig is letisztult elegancia jellemezte, mely jelen esetben lágy selymek és bőr kiegészítők találkozásaként jelenik meg. A törtfehér, a narancs, a zöld és a karamellszínű ruhákon gazdag növényi minta is megjelenik. Ahh, azok a mátrai naplementék.

2_4.jpg
Konsanszky

Konsánszky Dóri kollekcióját Konok Tamás festőművésszel való beszélgetése inspirálta.
„A 2015. tavaszi–nyári kollekció fő inspirációs forrása egy személyes találkozás és egy hosszú beszélgetés Konok Tamás festőművésszel. A világra való nyitottsága, a tudása és a humora is magával ragadó. Konok gondolkodásmódja, belső rendszere olyan matematikai tisztaság, amely tükrözi a kortárs művészetet. Festményein megfigyelhetők egyes részletek vagy azokban egy pont, ahol a matematika és a strukturált rendszer időtlenné válnak. Ez felkeltette az érdeklődésemet. Ennek a pillanatnak a hatása alatt terveztem az új kollekciót. Az ideális nő, akit elképzeltem: kortárs, erős személyiség, kortalan szépség a klasszikus értelemben. Pozitív nő, aki hordozza magában a tiszta szépséget, és ez tükröződik az öltözködésében is.

Az A bit inside out kollekció fő színei a fekete, a bézs, a fehér, a fűszersárga és irizáló, ragyogó színek, beleértve pasztell- vagy a neonsárgát, a púdert vagy a pisztáciát. Használtam még csíkos selymet, hálós anyagot, szabadkézi rajzos nyomott mintát. Készítettem néhány olyan szerkezeti megoldást mely látható az öltözetek külső oldalán is."

3_3.jpg
Nora Sarman

Áttűnes, fátyolrétegek, szerelem, nőiesség és sok-sok csipke. A legfemininebb kollekciót a szecessziós sellő-sziluett es áttört anyaghasználat inspirálta. A mai korba való átültetés eredményeként a századfordulós vonalak crop top-szoknyaként es ingként jelennek meg.
A mintákat tekintve kagylók és gyöngyök, mint a szerelem és nőiség szimbólumai fedezhetők fel a hernyóselyem damaszt, csipke és tüllkollekció darabjain.

4_2.jpg
NUDE by NUBU

A NUDE by NUBU a NUBU lecsupaszított almárkája kimondottan a pesti fiatalok pénztárcájához lett szabva, de elveiben ugyanazt a letisztult, kortárs es hordható, egyedi stílusvonalat követi, mint kicsit borsosabb árú nagytestvére – csupán hétköznapibb anyagokkal kivitelezve.
Sikerét mi sem bizonyítja jobban, minthogy Andrassy úti üzletük megnyitásakor a tömeg szabályosan kifosztotta az árukészletet.

5.jpg
The FOUR

A stílus es öltözködés fogalmának lerombolása majd újjáépítése, az állandó változás es kísérletezés jellemzi a FOUR 2015-os tavaszi kollekcióját. Fényes pasztellek, fehér és fekete kontrasztja; geometrikus brokátok, áttetsző, innovatív anyagok alkotják a kollekciót.
A bizonytalanság, az új társadalmi szokások vizsgálata a megszokott helyeken alkalmazott funkciók variálásán és ezáltal az emberi testet körülvevő öltözet/divat viszonyán keresztül kerül megvilágításba.

7_1.jpg
Társadalmi egyenlőség

A neves divatmagazin hazai divateseménye minden évben kiáll egy közösséget érintő ügyért, ahogy azt jelen esetben az elfogadásért a divat eszközeivel küzdő, a roma viseleti hagyományokat újragondoló Romani Design esetében tette. A „My identity – My freedom” nevű kollekció bemutatója méltó lezárása a MCFD-nek.

6_1.jpg

Külön szívmelengető érzés a kifutón látni azokat a darabokat, melyek levarrásában részt vehettem a Romani Design műhelyében. (A kék-rózsaszin-fehér ruha az egyik kedvencem, anyaga kasmír-hernyóselyem-viszkóz.) 

Mindezek mellett a legnevesebb párizsi divatiskolák (ESMOD, École supérieure des Arts Appliqués/École Duperré, École nationale supérieure des Arts Décoratifs – EnsAD, Atelier Chardon Savard) végzős hallgatóinak es a KREA kortárs művészeti iskola negyedéves hallgatóinak munkái is láthatók voltak az eseményen.
Éljen, éljen, éljen!

 

 

süti beállítások módosítása