Gyermekkorom egyik legbűbájosabb emlékei közé tartozik a takarékbélyeg-gyűjtés. A fiatalabb generáció számára valószínűleg ismeretlen ez a fogalom, ami egyszerre volt szórakoztató és hasznos; emellett a letűnt idők egyik olyan jelenségéről van szó, ami szerintem méltán bizsergeti meg minden korosztályom béli szívét.
Bár a takarékbélyegek még az ’50-es években jelentek meg először, én a koromnál fogva természetesen csupán a nyolcvanas évek végére emlékezhetek vissza.
A dolog a következőképpen nézett ki: aranyos kis rajzokkal ellátott takarékbélyeg-gyűjtő füzetbe lehetett megvásárolni az iskolában a színes, vidám, különböző értéket képviselő takarékbélyegeket. Annak idején a legkisebb értékű az egy forintos volt. Volt, amelyiken Makk Marci volt, másokon különböző állatok, vagy éppen az energiatakarékosság fontosságára felhívó vízcsepp és a többi. Tök menő volt ez a bélyeggyűjtés; annál is inkább, mivel takarékosságra, gyűjtögetésre ösztönözte a nebulókat; természetesen ezt azért megfejelték különböző szövegekkel a bélyeggyűjtő füzetben. (Mint például: Sok kicsi sokra megy; Az idő pénz, vagy éppen a Fillérből lesz a forint.) A bélyeggyűjtő füzeten természetesen rajta volt a méhecske módjára gyűjtögető diák neve, osztálya, a végösszeg, a kifizetés időpontja; alatta pedig a figyelmeztető szöveg: Vigyázz! Ha elveszted, elvész a pénzed! Ez abban az időszakban igenis komolyan hatott ránk, ezért vigyáztunk is rá, mint a szemünk fényére, hiszen nagy dolog volt, amikor sorban állhattunk a tanár néninél, aki beváltotta nekünk a betelt füzetecskét. Vagy füzetecskéket. Ugyanis, aki buzgó volt, annak nem csak egy, hanem akár több „bélyeggyűjteménye” is összejöhetett, hiszen ha az egyik gyűjtőfüzet betelt, kérhettünk másikat.
Aztán 1992-ben elérkezett a vég. A rendszerváltás után nem sokkal bizony a takarékbélyegnek is búcsút mondhattak a tanulók; így aztán a később felnövő generáció már nem találkozhatott eme hasznos és vidám időtöltéssel. Egészen tavalyig. Akkor ugyanis megjelent a Takarékmatrica, amit a Takarékpont hatalmas média visszhanggal kürtölt világgá. Állításuk szerint előzetes piackutatási eredmények alapján megállapítható, miszerint szülő–gyerek legnagyobb vágya a takarékbélyeg. Még a gyerekeké is! Bizony! Azoké, akik koruknál fogva azt sem tudhatják, mi is az a takarékbélyeg. Ez azonban már köszönőviszonyban sincs az eredeti bélyeggel. Többek között azért, mert először is ahhoz, hogy elkezdhesse csemeténk a „takarékoskodást”, Csemete számlát kell nyitni neki valamelyik Takarékponthoz tartozó takarékszövetkezetnél. Ráadásul itt nem is a matricagyűjtés képvisel értéket, mint annak idején a bélyegnél. Az ember 500 HUF-ért kap egy csomagot, amiben 5 db matricát talál. Vagyis ahhoz, hogy egy darab matricához jusson a gyerek, 100 forinttal kell növelni a számlaegyenlegét. Egyszerre maximum 3 csomag matricát lehet venni, nem beszélve a számlavezetési díjról, kártyadíjról, EHO-ról vagy a második pénzfelvételtől számított tranzakciós illetékről. Szóval ez nem az egykori takarékbélyeg feltámadása, hanem valami egészen más. A takarékbélyeg a nyolcvanas évek elején vagy az azelőtt születettek nosztalgikus emléke, egy teljesen másként működő történelmi kor gyermekeinek kedves szokása.
Penny Wise
