Ember tervez, Neptun kivégez. Mostanában nem szeretjük egymást a tenger magasságos urával, ezért is döntöttem úgy, hogy bánatomat írásba fojtom.
Azt olvastam valami interneten terjedő cikkben, hogy az egyetemisták lusták és gazdagok, szuper drága mobiltelefonokkal szlalomoznak, csak lebzselni ülnek be az órákra, sőt sok esetben be sem járnak… Igen, ez előfordul, de ők az esetek többségében le is morzsolódnak egy-két év után. Tehát tisztelet a kivételnek, aki keményen dolgozik iskola mellett, meg tanul, mint egy güzüegér, csakhogy szívének tetsző, jól kereső állása legyen később. Bár gyakran kiderül, hogy a diploma is csak popótörlésre megfelelő. Ecetere, csak a szokásos maszlag... Tekintsünk is el ettől, fordítsuk figyelmünket inkább egy aktuálisabb témára, a tárgyfelvételre, ami során a hallgató féléves időbeosztása tizedmásodperceken múlhat, akár a Forma-1-es bajnoki díj, illetve esetenként féléveket, éveket elvehet az életéből, ha egy óráról lecsúszik ebben az eszeveszett sprintben. A kedvencem meg főképp az, amikor a tanár lehetetlen időpontban hirdet meg órákat, amiket nyilván azért nem vesz fel három-négy lelkiismeretes tanítványnál több, mert egyszerűen képtelenség bejárni rá, hiába imádnivaló az előadó vagy a kurzus témája.
A kredit az kell, a kötelező tantárgyak elkerülhetetlenek, de akkor miért nem képesek úgy meghirdetni gyakorlatokat, hogy ne ütközzön egyszerre három is egyetlen szakirányon belül? Két hete írom az e-maileket, egyezkedek, meg rágom a körmöm feleslegesen, igyekszem számomra és a tanároknak is a legmegfelelőbb időpontot összehozni. De nem! A felsőoktatás arcon köp és tárgyfelvétel után (!) a megkérdezésem nélkül (!) levesz a gyakorlatról, mondván, hogy a tanárnak nem lesz meg a megfelelő óraszáma, ha a másik csoportra nem jár senki és így azt meg kell szüntetni. Mellesleg neki csak azaz egyetlen nap a jó, amikor én nyilván nem érek rá, mert bekerültem egy gyakornoki programba, ami nem mellesleg szükséges ahhoz, hogy a terepgyakorlatomat teljesítsem és később jobb szakember lehessek.
Nem csupán én sopánkodok, személyesen is hallgatom a panaszokat, a facebook is nyüzsög tőlük. A kellemesen idegtépő heteket pedig végül úgy zárhatjuk, hogy rohanhatunk a kérvényekért meg beadványokért, mert a balul elsült tárgyfelvétel katasztrofális eredményén muszáj szépítenünk: busás összegekért levetetjük magunkat az utolsó pillanatban áthelyezett, megváltoztatott óráról, vagy, felkönyörögjük magunkat arra, amiről lekéstünk.
Szóval most mi a helyzet? Ki van kiért? Így okuljon az eljövendő nemzedék? Ha ennyire nem törődnek a mi igényeinkkel, akkor hogy várhatják el, hogy az emberek, mi, a jövő generációja jobb, empatikusabb és kompetensebb legyen majd? Az iskola életfelfogásra is tanít. Jó kis példa, mert itt csak azt látnom, hogy kötelességem keresztülgázolni mindenkin, zaklatnom a „feljebb valóimat”, folytonos készenlétben lennem, mert különben szóba sem állnak velem. A tanulmányi osztályokról már szót sem említenék… Röhej. De most nem?
Mert írni jó: siratoll.blogspot.com
