Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Nyakunkon a tanévkezdés! Első mumus: az iskolaérettség

2014. augusztus 26. - Psziche

iskolas584.jpgKözismert tény, hogy az óvodák három évig, az évvesztesek esetében pedig négy évig pesztrálják porontyainkat, viszont akadnak esetek, amikor ez kitolódik egy cseppet. A hír közlése kellemetlen a pedagógusnak, a szakembernek, a szülőnek pedig még kínosabb.  Ilyenkor sok minden lejátszódik a gyermeküket olyannyira szerető édesapák és édesanyák fejében, egyesek szégyenként élik meg, mások elszomorodnak, ám nem lenne rá okuk, hiszen ettől a kölyök nem lesz se kevesebb, se butább. Persze, ezt hiába mondjuk egy elkeseredett anyukának, hiszen ez olyan érzés, mintha őt minősítenék ezzel, a génjeit, a nevelését.

Miért van erre szükség? Ha a nevelési tanácsadóban úgy döntenek, hogy a gyermek nem iskolaérett, nem csak a hasukra csapnak. Több vizsgálat során -- amik között intelligencia teszteket is felvesznek --, valamint komoly mérlegelés után jutnak erre a következtetésre. 

Ezek a gyermekek többségében túl mozgékonyak, nem bírnának végigülni negyvenöt percet egyhelyben, nem tudják kontrollálni magukat, túl játékosak, sokat beszélnek, nem bírnak koncentrálni. Ez az ikreknél és a koraszülötteknél gyakrabban fordul elő. Ha figyelembe vesszük mindezt, akkor rájövünk, hogy egy ilyen nebuló mellett nehéz dolga van a tanítónőnek, illetve az osztályközösségre is kihatással lehet, ha az izgágasága vagy a szószátyársága miatt eltereli a többiek figyelmét is a tanulásról. Emiatt könnyű célponttá válhat, és itt főleg a tanári előítéletekre gondolok, hiszen gyakran hiperaktívnak titulálják ezeket a gyermekeket, vagy egyszerűen neveletlen rosszcsontoknak. Az utóbbi esetben úgy vélik, hogy a kölyök szándékosan zavarja a tanítást, automatikusan a rossz tanulók közé sorolják őket, hiszen aki nem figyel, valószínűleg az nem is érti, azt nem is érdekli a tananyag, ezzel pedig évekre megbélyegzik őket. Ez a gyermek saját önértékelésére is hatással lesz, beépül a személyiségébe és így már esélye sincs változtatni a helyzetén, mert elhiszi, hogy nem képes többre. Gyakran már az első osztályban megbuknak, esetleg rájuk ragad az osztálybohóca szerep. Természetesen ez nem egy kőbevésett forgatókönyv, a szülők, az iskola és a gyermek személyisége is közbeszólhat, pozitívan befolyásolhatja ezt a sémát.

children-classroom.jpgÁm, hogy a szülők meg a gyermekek oldalát is védjem, a magyarországi helyzet valóban nem a legfényesebb, a tanítási módszerek elavultak, a frontális oktatás már nem igazán felel meg az elvárásoknak.  Az elmúlt évtizedekben rengeteg változás ment végre mind a családszerkezetben (több az elvált, egyedül nevelő szülő), ezáltal a nevelési szokásokban (kevesebb tiszteletet követelnek meg, nagyobb teret engednek a gyermeknek), valamint a technológia fejlődése is egy gyors, intenzív világba repítik a csöppségeket már nagyon korán, ami után az iskola unalmasnak és lassúnak tűnik. Emellett az iskolaérettség felmérése szolgáló eszközök is már ósdinak számítanak, nincs pénz újakra, így előfordulhatnak néha olyan helyzetek, amikor kétségbe vonhatóak az eredmények.

Mindenesetre nem szabad rögtön elkeseredni, ha esetleg a kisfiúnkról, kislányunkról kiderül, hogy egy évig még visszatartják az oktatási rendszertől. Fogjuk fel pozitívan: tovább folytatódhat a gondtalan, önfeledt gyermekkor, aztán pedig egy esztendővel később a lurkó komolyabban, céltudatosabban ülhet az iskolapadba. 

Íme egy részletes leírás az iskolaérettség kritériumairól: http://divany.hu/poronty/2014/01/03/iskolaerettseg_kriteriumai/

Ha többet szeretnél olvasni tőlem, rólam, akkor lesd meg ezt is: siratoll.blogspot.com

süti beállítások módosítása