Luc Bessontól már megszokhattuk, hogy hősnői nem mindennapi teremtések, akikkel nem szokványos dolgok történnek... Az 1990-es Nikitában Anne Parillaud karaktere egy gyilkossági ügybe keveredett drogos lány, akinek a titkosszolgálat ad egy második esélyt: a bérgyilkosuk lesz, cserébe tovább élhet. Ám végül Josephine alaposan meglepi őket... A kiskamasz Mathilda (Natalie Portman) végignézi családja lemészárlását a Léon, a profiban (1994), ám ez nem töri meg, sőt, a szomszéd bérgyilkos mellé szegődik, hogy tanulhasson tőle és bosszút álljon... Az ötödik elem (1997) című akció sci-fi Leeloo-ja (Milla Jovovich) kvázi szuperhős, az emberiség utolsó reményeként egy küldetéstudattal rendelkező képzett harcos – ám mégis ugyanarra vágyik, mint bármelyik nő... Talán ezért szeretjük annyira Besson női hőseit: teszik a dolgukat, alkalmazkodnak az új helyzethez, próbálnak életben maradni. Különlegesek, okosak, veszedelmesek, de mégis minden porcikájukban NŐK. Kíváncsian vártam, hogy vajon a francia író-rendező legújabb hősnője, Lucy, illik-e majd a többiek közé...

 /Vigyázat! A poszt nyomokban spoilert is tartalmaz./

Amikor először láttam a Lucy előzetesét, azonnal a Csúcshatás (Limitless) című 2011-es thriller jutott eszembe (gyanítom, nem voltam vele egyedül). Ez az a film, amiben a Bradley Cooper által alakított szánalmas lúzer egy régi cimborától kap egy titokzatos bogyót, amitől pozitív értelemben elszáll az agya, és szó szerint kinyílik előtte a világ. Mindent átlát, mindent megold, nem léteznek számára problémák, csupán egyetlen egy: ha nincs több bogyó. Pillanatok alatt képes megtanulni a legvastagabb lexikont, átlátni a gazdaság és az élet legbonyolultabb összefüggéseit. Ki ne lenne képes ezért bármire – akár gyilkosságra is? Hősünk pengeélen táncol: az egyik oldalon a mérhetetlen tudás, amivel pénz, karrier, hírnév és nő jár, a másik oldalon pedig az életveszély (a gyógyszer, és mindenki más részéről, aki meg akarhatja azt kaparintani). Szóval a Csúcshatás egy jól összerakott kis film volt, izgalmas témafelvetéssel, mindemellett remekül operált az átlagember vágyaival, és a hatalmasok még több hatalomra való éhségével. Bár számomra a vége nem volt annyira ütős, mint szerettem volna, azért korrekten lezárták, a mozi egészéről pedig abszolút pozitív a véleményem.

Kimondatlanul is, de valami hasonlót vártam a Lucy-tól... Az új filmben a főszereplő egy csinos, szimpatikus nő, aki önhibáján kívül jókora bajba keveredik: elrabolják, és arra kényszerítik, hogy a testében drogot csempésszen át a határon. A maffia számításába azonban hiba csúszik, amikor a tasak kiszakad, tartalma pedig a lány szervezetébe kerül. Ám ahelyett, hogy túladagolásban meghalna, Lucy teste beépíti, a saját hasznára fordítja az anyagot, és így hihetetlen, már-már természetfeletti képességek birtokába jut.

Nagyjából ennyi derült ki az előzetesből – úgyhogy joggal hihettük, hogy a Csúcshatás női, akciódúsabb, felturbózott változatát fogjuk majd látni. Aztán amikor beültem a moziba, rájöttem, hogy ez nagyon nem az a film lesz, amire számítottam...

A Lucy összes plakátja azzal a szöveggel van tele, hogy "az átlagember az agykapacitásának 10%-át használja, képzeljük el, hogy ő mit tudna tenni 100%-kal". A rövid válasz az, hogy szinte bármit. A hosszabb válasz pedig egy érdekes, igenis elgondolkodtató vízió; egy képzelt folyamat leírása, Luc Besson tollából, 89 percben.

Főhősünk Lucy (Scarlett Johansson), egy teljesen átlagos lány, akinek egy pasi (mi más?) miatt felfordul élete. Veszélybe kerül, próbál túlélni, és meglepő módon pontosan úgy viselkedik vészhelyzetben, mint bárki más: lefagy, szinte rázza a remegés, a könnyeivel küszködik, fél; a halálra és a hullákra is pontosan úgy reagál, ahogy egy átlagos ember tenné... Üdítő élmény! Persze ez a fajta „normalitás” alaposan megfontolt Besson részéről: így még erősebb a kontraszt pár perccel később, amikor Lucy „tudatára ébred” és már nem érez félelmet, fájdalmat, nincsenek kétségei. Nem léteznek előtte fizikai, térbeli, időbeli akadályok, csak a következő megoldandó feladat... Lassan eltűnik belőle mindaz, ami emberré teszi az embert, hogy aztán a lecsupaszított intelligencia, érzelemmentes stratégiát követve, fénysebességgel induljon a végzete felé. Akad néhány segítője (bár nem sok szüksége van rájuk): a szemléletes előadásokat tartó agykutató Norman professzor (Morgan Freeman), és a leginkább kell-egy-helyes-pasi-a-filmbe alapon jelenlevő nyomozó Pierre Del Rio (Amr Waked). És persze ellenfele is van: a spéci droggal üzletelő bűnszervezet feje, a titokzatos Mr. Jang (Min-sik Choi), a tipikus könyörtelen főgengszter, aki rezzenéstelen arccal végez ki bárkit, és személyes ügyének tekinti Lucy kiiktatását.

Nem véletlen, hogy Besson éppen Lucy-nak keresztelte hősnőjét (és, ha erre nem jöttünk volna rá magunktól, hát a szánkba is rágja). Ugyanis így nevezték el a hetvenes években talált, mintegy három millió éves australopithecust is, akit az első nőként emlegetnek. Zavarba ejtő jelenet, amikor a két Lucy a film egy pontján szembetalálkozik(!). Egyébként gyakran támadt az az érzésem, hogy bár egy sci-fi beütéses, rohanós akciómozira ültem be, mintha közben fél szemmel a National Geographicon is néznék valami ismeretterjesztő filmet – ráadásul a két műsor össze is csengett. Például az elején, ahogy az "NG-n" a ragadozó becserkészte, majd elejtette zsákmányát, a "filmben" éppen úgy került Lucy is Mr. Jang kelepcéjébe... Zseniális volt ez a párhuzamos vágás, és ahogy a két jelenet felelt egymásra. Általánosságban az egész mozira jellemző a szemléltetés, mintha szórakoztatás mellett tanítani is szeretne bennünket – és bár ez először még érdekes, egy idő után kissé zavaróvá válik...

Viszont Besson javára írható, hogy jól építette fel a főszereplőjét (ami a korábbi hősnőket figyelembe véve elvárható volt). Lucy újdonsült képességei fantáziadúsak, hasznosak, ám néha kissé ijesztőek – szerintem azért akadt köztük néhány, amit mi is szívesen kipróbálnánk. Az operatőr szép képeket fényképezett, a digitálisan manipuláltak is színesek, izgalmasak. Jó volt nézni ezt a filmet. A történettel már több a problémám, és arról is lehet vitatkozni, hogy tudományosan mi helytálló benne, és mi nem. A téma mindenesetre figyelemfelkeltő volt, és nagyjából ki is használták a benne rejlő lehetőségeket – vizuálisan feltétlenül. Az árnyalt karakterek viszont, akik jobban összekuszálták volna a szálakat, hiányoztak. A mellékszereplők egysíkúak: a professzor kedves és intelligens, a bandavezér elszánt és kegyetlen, a zsaru segítőkész, ám teljesen szürke. Nem tudunk meg róluk sok mindent, mert mindegyikük pontosan azt az egy dolgot teszi, ami a feladata, és nem többet. És emiatt végül a film is kevesebb lett – sajnos.

A film fő kérdése: mit tegyünk, ha minden (szó szerint minden) tudás a birtokunkba kerül? Erre egy elég triviális választ kapunk, valami mellbevágó, elképesztő helyett. És bár a legbonyolultabb problémák megoldása néha meglepően egyszerű, ennek ellenére hiányérzetem volt a zárással kapcsolatban. És az csak egy dolog, hogy maradt néhány kérdőjel a végefőcím után. Egy másik pedig, hogy nem tudom eldönteni, hogy egy akciófilmet láttam-e, ami túl tudományos volt; vagy egy sci-fit, ami viszont nem volt eléggé tudományos; vagy éppen a tudomány és az akció harmóniájával nem stimmelt valami... De egy biztos: Lucy minden különlegessége (és Johansson remek játéka) ellenére is kevés volt ahhoz, hogy egyedül elvigye a hátán a filmet. Én kedveltem őt, szerintem beillett Besson korábbi hősnői közé, de a többiekkel ellentétben, neki nem voltak hozzá méltó játszótársai. Kár érte! :(

A_Rézi