Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

Tágrazártszemmel

Piacmustra - Rise Against: The Black Market (kritika)

2014. augusztus 05. - Jam01

Egy egészen sikeres nagylemez (Endgame, 2011) és két év turné (2012-13) után közel egy évig pihent a banda, majd szinte a semmiből rukkoltak elő az I Don't Want To Be Here Anymore-ral, most pedig itt a lemez. Nézzünk szét a piacon!

Az előző két lemezből, aki csak egy kicsit is követte a zenekar pályafutását, már le lehetett vonni a megfelelő konklúziókat, miszerint: a srácok már régen felhagytak a hardcore-ba forduló riffekkel és a keménykedéssel. Egy ízig-vérig profi pop-punk-rock bandával van dolgunk, akiknek - énekesük zsenialitását figyelembe véve - maximálisan elég, ha hozzák időről-időre a kötelezőt, a többit majd Tim elintézi. Nem történt ez most sem másként, szinte már sémát lehetne kreálni a RA lemezek felépítésére, annyira hasonlatosak a dalok az Endgame és az Appeal to Reason tételeihez. Két különbséget lehet felfedezni első hallásra: kevesebb a gitár és kevesebb a vokál. Lehet ezt azzal magyarázni, hogy a maguk naturalista szépségében a dalok sokkal jobban át tudják adni a mondavalót, hiszen nem veszünk el a részletekben, de meg kell mondanom, hogy én már-már kevésnek találtam ezt sok helyen. A fent említett két dolog volt a bandának az a névjegye (főleg mióta Zach csatlakozott a csapathoz és teletömte az Appeal-t gitársávval), amelyet megveszekedésig imádtam bennük. Ez is jó, csak kevés...

Mindemellett vitathatatlan tény, hogy a dalokra nem lehet panasz, hiszen az alapok jók, sokszor még pörgősek is (az The Eco-Terrorist in me, a Bridges és az Awake Too Long meg is hökkentett rendesen), a dallamok a végletekig rendben vannak és az ének még mindig zseniális. Sok helyen triola használatával színesítik a felhozatalt, amely egyszer-egyszer még oké, de úgy érzem, egy kicsit azért sikerült ezen a téren túlzásba esni. Hiszen két dal is erre a ritmusra íródott, majd még vagy két dal átvált erre, majd visszavált az alap négynegyedre. Nincs ezzel baj, csak sok és nagyon szembetűnő. Az első öt dal kapásból az emberben marad, hiszen az elsőben káromkodik Tim (ez ugyebár kuriózum), a második a csapból is folyik, a harmadik pop-punk triolás váltással, a negyedik a címadó tempóváltással, míg az ötödik a hardcore-ral színezett Eco-Terrorist. Idáig rendben is lennénk, még a Sudden Life cines kezdése is egyedinek mondható (mármint a RA pályájában), de sajnos sem ez a dal, sem az A Beautiful Indifference (még a végén a kórussal sem), pláne a triolás, egy az egyben a Broken Mirror-t idéző Zero Visibility nem nagyon érdemli meg, hogy helyet kapjon ezen a lemezen. Főleg, hogy az akusztikus dal (People Live Here) is csalódás egy Swing Life Away vagy egy Hero of War-hoz képest. Azért hatalmas problémák ezek, mert a többi dal viszont nagyon rendben van és egy kerek egészet alkotna, ha nem lenne töltelék is hozzájuk.

Tracklist:

Ezzel együtt, be kell vallanom, még mindig hatalmas fan vagyok, hiszen az a banda, aki a klubok cigerattafüstjéből hardcore-punk zenével és szélsőséges nézetekkel kiküzdi magát a világ legnagyobb színpadaira, az megérdemli a tiszteletet. Talán ez a lemez még egy kicsit gyengécske, egy lábadozó beteg állapotát mutatja, de bízom benne, hogy a következő már egy egészséges, komplett egész lesz, amelyet úgy lehet imádni, mint a Sufferer' lemezt vagy éppen az Appeal to Reason-t. Nem kell nekem a régi hardcore, csak legyenek a dalok rendesen és ötletesen megírva, majd teletömködve egy csomó finomsággal, amelyet csak a sokadik hallgatás után fedez fel az ember. Ha a következő ilyen lesz, én egy pop-punk lemezt is elfogadok, csak Tim énekeljen még!

 

Jam

süti beállítások módosítása