A labdarúgó világbajnokság 1978 után tért vissza Dél-Amerikába, és 1950 után Brazíliába. A hazai csapat egyértelmű célja volt, hogy a korábbi fiaskó véletlenül se ismétlődjön meg (előzőleg ugyanis a döntőben kikapott Uruguay nemzeti tizenegyétől), valamint, hogy hatodszorra is megszerezze a bajnoki trófeát. Az már más kérdés, hogy a történet végül egészen másképpen alakult...

Vajon négy, vagy nyolc év múlva mire fogunk emlékezni az idei, június 12-étől július 13-ig tartó fociünnepből? Merthogy minden VB-nek megvannak az emlékezetes pillanatai: mint anno Maradona kézzel ütött gólja, Zidane kiállítása, Baggio kihagyott tizenegyese, vagy éppen a mi hatvan évvel ezelőtti elvesztett döntőnk... Kíváncsian vártam, hogy az idei torna bővelkedik-e majd érdekes momentumokban. Íme, néhány gondolatom a 2014-es brazíliai világbajnokságról...

Brazília

Ha felvetődik Brazília neve, legalább három dolog azonnal eszünkbe jut: szamba, kávé, foci – nem feltétlenül ebben a sorrendben. Így, amikor hét évvel ezelőtt arról olvastam, hogy a FIFA döntése szerint a 2014-es világbajnokság rendezési jogát az ötszörös bajnok kapta meg, elégedetten csettintettem. Hiszen, ki lehetne alkalmasabb házigazda, mint az az ország, ahol a futball nem egyszerű nemzeti sport, sokkal inkább hitvallás; ahol szurkolókkal teli lelátók várhatják a csapatokat? Ráadásul úgy tűnt, van elegendő erő, elszántság és háttér is egy ilyen nagyszabású esemény megrendezéséhez. Aztán hónapokkal a torna előtt aggasztó hírek járták körbe a világsajtót. Eszerint az országban eltünedeznek a stadion- és infrastruktúraépítésre szánt összegek, a munkálatok nem haladnak, a nép nyomorog. Néhányan az ott élők közül videóüzenetben kértek mindenkit, hogy ne jöjjenek el a világbajnokságra, és így ne támogassák az ő kizsákmányolásukat, ne járuljanak hozzá a korrupt pénzemberek vagyonának növekedéséhez. A nyitómeccsig még az sem volt biztos, hogy minden elkészül, ami ilyen előzmények után nem is lett volna meglepő. A VB végül mégis elindult, és bár folyamatos tüntetések mellett, de rendben lezajlott. Sőt, kifejezetten érdekes, izgalmas, gyakran igencsak gólgazdag mérkőzéseket láttunk. Bevallom, külső szemlélőként én nem sok szervezési hiányosságot vettem észre: bár a híradó néha beszámolt egy-egy tüntetésről, de komolyabb atrocitásoktól nem volt hangos a média. Összességében szerintem abszolút nem panaszkodhattunk.

A nyitómeccs

Mikor volt egy nyitómeccs utoljára izgalmas? Meglepőre emlékszem: amikor 2002-ben, a címvédő, és friss EB-győztes francia válogatott 1:0-ra kikapott Szenegáltól. De izgalmas? Nos, a 2014-es torna nyitánya nem akármilyen izgalmasra sikeredett. Brazília-Horvátország 3:1. Ha csak a végeredményt néznénk, azt is mondhatnánk: a házigazda meggyőzően diadalmaskodott egy gólgazdag mérkőzésen – de minden mást is figyelembe véve már nem ilyen egyértelmű a dolog. Volt egy brazil öngól, és volt egy erősen megkérdőjelezhető büntető is – ami éppen vitathatósága miatt, rányomta a bélyegét a horvátok további játékára. A dél-szlávok egészen addig kitettek magukért, nem voltak megilletődve, hajtottak, fantáziadúsan fociztak – ami sajnos épp csak gólt nem eredményezett: egyetlen találatukat is a brazil Marcelo szerezte. Ám a szerintük igazságtalan büntetőt követően megrogytak, kedvetlenné váltak, így már nem volt túl nehéz legyőzni őket…

A címvédő betlizett

Méretes zakó készült a spanyoloknak, akik szinte fásultan, elképzelés nélkül játszottak, és nem voltak képesek a megújulásra. De talán ez nem is annyira megdöbbentő. A hispánok nyolc éve ültek a világ tetején: zsinórban nyertek két EB-t, egy VB-t, tavaly Konföderációs kupa-döntőt is játszottak, klubcsapataik pedig a nemzetközi kupák élmezőnyébe tartoznak. Előbb-utóbb jönnie kellett a hullámvölgynek, és valakinek, aki jobb náluk – de, hogy ez a valaki elsőként éppen a négy évvel ezelőtt, a dél-afrikai döntőben legyőzött Hollandia lett, az a sors furcsa fintorának is tekintethető (holland szempontból pedig nem kis jóvátételnek). Spanyolország-Hollandia 1:5. Az egy darab spanyol gól is tizenegyesből született, a hollandok viszont nem fogták vissza magukat: szemet gyönyörködtető játékkal hengereltek. A Chile ellen 2:0-ra elveszített következő csoportmeccs után félő volt, hogy a címvédő dicstelenül fog távozni Brazíliából. De a 2002-es francia teljesítményt szerencsére nem múlták alul: az Ausztrália elleni 3:0-ás győzelem szépségtapasz volt a hazainduló spanyoloknak.

Amerikai dominancia

A világbajnokság induló 32-eséből a csoportmeccseket követően tízből nyolc amerikai csapat maradt talpon, hat európaival és két afrikaival szemben. Nem csoda: szinte mindannyian úgy játszottak, mintha hazai pályán rúgnák a bőrt – a klímát és a közeget is sokkal jobban bírták, mint a többiek. És csak azért nem jutottak mindannyian a nyolc közé, mert a sorsolási rendszer miatt idő előtt kiütötték egymást. De a kiesettek közül is jónéhányan kiemelkedő teljesítményt nyújtottak. Chile szép, ám nem túl szerencsés játék után, tizenegyespárbajban vérzett el a brazilok ellen, miután csoport-másodikként, a spanyolokat is legyőzve jutott tovább a B-jelű négyesből. A lehengerlő, 100%-os teljesítményt nyújtó, Uruguay-t is hazaküldő Kolumbiát szintén a házigazdák búcsúztatták – egy körrel később. Mexikó is szívósnak bizonyult  – a csoportmeccsek során döntetlent játszott Brazíliával, magabiztosan verte a horvátokat, és végül Kamerun ellen is sikerült egy olyan gólt rúgnia, amit a bíró is megadott – a nyolcaddöntőben azonban Hollandia állta útját.

A meglepetés-csapat: Costa Rica

Ha Kolumbia megverte volna a brazilokat, vagy éppen Belgium küldi haza az argentinokat, biztosan pályázhatott volna a „VB meglepetéscsapata” címre. Ez az „elismerés” azonban kétségtelenül a közép-amerikai csapatnak jár. Egyrészt, mert nyolc közé jutottak annak ellenére, hogy a világbajnokság előtt a résztvevők közül a 32. helyre (utolsó) rangsorolták őket. Másrészt, mert a D-jelű csoportban három nagy múltú, egykori világbajnok csapattal kerültek össze, és egyiktől sem kaptak ki. Sőt, meg is nyerték a csoportjukat – fordítottak Uruguay ellen, megverték az olaszokat, döntetlent játszottak Angliával. És később sem bírtak velük sem a görögök, sem a hollandok – utóbbiak is csak tizenegyesekkel tudtak föléjük kerekedni. Ám Costa Rica végül mégis veretlenül, mindössze kettő(!) rendes játékidőben kapott góllal, története legjobb eredményével búcsúzott az idei világbajnokságtól.

A hazaiak kiütése

Egyszer minden nagy csapat bukik egy hatalmasat. Bár arra szerintem kevesen számítottak, hogy Brazíliát éppen a saját rendezésű világbajnokságán – melynek természetesen úgy futott neki, hogy megnyeri – oktatja majd focira egy másik csapat. Lehet, hogy nagy volt az elvárás, lehet, hogy az országban uralkodó, VB-körüli zűrzavar a játékosokat is megviselte, ám lehet, hogy ez a csapat csak szimplán nem volt olyan kiváló, mint a korábbiak. A „seleção” játéka az egész torna során hagyott némi kívánnivalót maga után – igen, továbbjutottak a csoportból, és igen, négy közé kerültek. De a horvátok ellen kaptak egy kis japán segítséget, Mexikó ellen egy x-re futotta (ez inkább a közép-amerikaiakat dicséri), Kamerunt kínos lett volna nem megverni, és Chile ellen is csak a tizenegyesek segítettek. Mintha Kolumbia ellen kezdtek volna magukhoz térni, de aztán jött az a bizonyos mérkőzés. Brazília – Németország 1:7. Szerintem, aki látta, soha nem felejti el ezt az összecsapást: a világbajnoki elődöntőből már az első fél órában edzőmeccs lett. A németek kihasználtak minden hibát (volt belőle nem kevés), míg az ellenfél sem védekezésben, sem támadásban nem jeleskedett. A második félidő elején mintha kicsit felélénkültek volna a házigazdák – ám az újabb két német gól megadta a kegyelemdöfést, és végül csak egyetlen becsületgólra futotta tőlük. Nagy kérdés, hogy mi lett volna, ha Neymar nem sérül meg, vagy, ha mondjuk tud játszani? Nem sok értelme van ezen elmélkedni, inkább örülni kell, hogy a 22 éves focista fel fog épülni (csak néhány centin múlott a szerencséje), a vezetőségnek pedig alaposan át kell gondolnia a továbbiakat. Nem lesz egyszerű egy ilyen kiütés után talpra állni, de biztos vagyok benne, hogyha majd sikerül, a brazilok akkora elánnal térnek vissza, hogy ismét állva tudják hagyni a világot.

A bronzmérkőzés

Megoszlanak a vélemények azzal kapcsolatban, hogy kell-e bronzmeccs, vagy nem. Két vesztes csapat egy utolsó ki-ki meccsen, ahol a győztes kap egy medált a nyakába, míg a másik egy újabb vereséggel lesz gazdagabb. Arról is megy a vita, hogy a csapatok mennyire veszik komolyan ezt a mérkőzést. Nos, a 0:3-ra végződő Brazília-Hollandia meccsen erre nem volt panasz. Ám újra bebizonyosodott, hogy „tizenegyes, illetve gól az, amit a bíró megad”. Az algériai játékvezető nem igazán volt a helyzet magaslatán. Ám a „Szemüveget a bírónak!” megjegyzés jelen esetben „Szemüveget az asszisztensnek!”-re is módosítható, merthogy a téves ítéletekben ő is vastagon benne volt (sőt!). Volt itt befújt tizenegyes, ami nem volt az (szabálytalanság volt, ám a büntetőterületen kívül történt); egy utolsó emberes szabálytalanság, amiért nem került elő a piros lap; egy be nem fújt les, amiből egy perccel később gól született; két meg nem adott büntető, ráadásul az egyiknél még az áldozat kapott lapot – csakhogy a legfontosabb melléfogásokat említsem. Ráadásul legtöbbször a brazilok kárára történt tévedés. Nem volt egy unalmas mérkőzés, na! A második félidő hosszabbításában esett holland gól viszont teljesen szabályos, mintaszerűen kivitelezett akcióból született, míg a braziloknak nem sikerült a hálóba találniuk a mérkőzés folyamán, hiába próbálkoztak. Végül az „oranje” örülhetett a bronznak.

A döntő

A meccs előtt felmerült bennem a kérdés, hogy vajon az 1986-os, vagy az 1990-es döntő „felújított változatát” látjuk-e majd? 1986-ban, Mexikóban az argentinok győztek 3:2-re, míg az 1990-es olasz VB-n a németek (akkor még NSZK) diadalmaskodtak 1:0-ra. Mindkét meccs a rendes játékidőben ért véget. De ugorjuk vissza 2014-be! Argentína mellett szólt, hogy a VB-t Dél-Amerikában rendezték, és, hogy ott volt Messi, egy összeszokott, jól védekező csapattal a háta mögött – és egy országgal, ahol huszonnyolc éve várnak már egy újabb trófeára. Az ellenfél pedig szintén jó válogatottal érkezett, melynek fiatal tagjai mind egyénileg, mind csapatban jól működtek. És tudjuk jól, a németek mindig sötét lovak – bármikor odaérhetnek egy döntőbe, ám utoljára az 1996-os angliai EB-n sikerült nyerniük, világbajnokságon utoljára 1990-ben, huszonnégy éve győztek. Tehát mindkét csapat eléggé kiéhezett volt a sikerre... Július 13-án egy kiegyenlített, jó iramú döntőt láttunk a Maracanában. Mindkét oldalon voltak helyzetek, és olyan ziccerek, melyek eldönthették volna a meccset, ám ezek a 113. percig rendre kimaradtak. Ekkor egy szép támadást követően Götze talált a kapuba, amire az argentinok már nem tudtak válaszolni. Bár a mérkőzés a hosszabbításban dőlt el, és mindössze egy gól esett, unalmasnak, eseménytelennek korántsem nevezhető...

Tehát ismét eltelt. A foci egy hónapig tartó, világraszóló fiesztája véget ért. A győztes Németország, aki a tornán mutatott játéka alapján teljesen megérdemelten emelhette magasba a trófeát – ez a játék pedig a jövőre nézve is biztató: egy eredményes, szívós német válogatottal kecsegtet. De ne feledkezzünk meg a többiekről sem: Argentína és Hollandia ugyanúgy ott lehet négy év múlva a legjobbak között; a braziloknak, spanyoloknak, portugáloknak, olaszoknak és franciáknak kell egy kis megújulás; az angolok, belgák, mexikóiak pedig jó úton haladnak a siker felé.

Hamarosan minden visszatér a régi kerékvágásba. Bár a napi három-négy meccs után most egy kisebb űr tátong a futball-rajongók szívében, de már nincs olyan messze a klubszezon kezdete. A világbajnokság négy év múlva Oroszországban folytatódik, de addig is még vár ránk egy EB 2016-ban, melynek Franciaország ad majd otthont.

Adeus Brasil!

A_Rézi