Gálvölgyi János legendás mondatával ellentétben, Én nem szeretem a focit. Valójában egy kis pontosításra szorul ez a kijelentésem.  Az évek alatt ugyanis szép lassan beette magát az életembe, eme sokak által egekig magasztalt sport. Emberem nagy fociguru, így időnként megnézek egy, két rangadót, de sok fantáziát nem látok benne. A magyar focira nem térnék ki, hisz az kaphatna hideget, meleget, a nemzetközi szintű mérkőzéseket jobban preferálom. Azok legalább színvonalasabbak, látványosabbak, néha pörgősebbek. Igyekezetem, hogy élvezettel nézzek végig  egy meccset csúfos kudarcba fulladt, de a szolidaritás jegyében képes vagyok viszonylag csendben maradni az aktuális 90 percben. Az elején kiborítottam életem értelmét. Kedvenc csapatom nincs, ezért mindig annak drukkolok, aki éppen vesztésre áll, ebből adódóan állandó szimpátiát érzek a lelkes, de örökkön örökké vesztő San Marino csapata iránt. Arra is volt példa, hogy azoknak szurkoltam, akiknek jobban tetszett a mezük, és/vagy csapatuk nekem tetsző játékossal rendelkezett. Manapság lerendezem a dolgot azzal, hogy rákérdezek kinek kell drukkolni. 

Azon szakszavak, hogy szöglet, bedobás, kirúgás, tizenegyes, les, messze hidegen hagytak. Ami jobban kiborított, és nem hagytam szó nélkül, az állandó turházás, takonykicsapkodás, köpködés a pályán, persze ezt a mutatványt szinte minden alkalommal ráközelítéssel mutatják. Lehet, hogy mosolyfelismerő funkció helyett takony, nyál követő van beépítve a kamerákba. Némelyik focista tud akkorát csulázni, mint egy tyúk tollastól, ráadásul abban fetrengenek, csúsznak, esnek, kelnek. Kell hozzá gyomor az egyszer biztos. További sokkoló hatást keltett, mikor az esős pályán a szép fehér mezüket irdatlan módon összemocskolták. Kiszaladt a számon, hogy szegény anyukájuk mit szenvedhet, mire kiszedi belőle a foltokat... Azóta tudom, hogy ez nem így van. Megdöbbentett, és elismeréssel adóztam a játékosok színészi teljesítménye előtt. Némelyikük nyugodt szívvel pályázhatna a Jászai Mari díjra. Ezek után ráébredtem, hogy a foci igen összetett sport. A fizikai részét tekintve sem egyszerű, én magam biztos, hogy nem bírnám tüdővel az átlagban kilencven percet lefutni.

Bensőséges viszonyt az évek múlásával továbbra sem sikerült kialakítanom az említett sportággal, ezért párom mindig előre, időben szól, hogy mikor lesz meccsnézés. A napokban figyeltem fel arra, hogy esetenként megemlíti a VB-t. Eddig fel sem tűnt, hogy eltelt ismét négy év, és közel egy hónap múlva kezdődik a 2014-es Brazíliában megrendezésre kerülő futball világbajnokság. A foci rajongók álma, a négy hétig tartó non-stop összecsapások, kiesések, fogadások, örömtáncok, könnyek, projektorok előtt töltött, fordulatokban gazdag, meglepetésekkel szolgáló időszak. Azt gondolom, hogy azon nőtársaim, akik hozzám hasonlóan nincsenek oda ezért a rangadóért, azok is négyévente egyszer egy hónapot valahogy kibírnak a szappanoperájuk, és férjük nélkül. A média is a pasikkal vannak. Egyre több reklám már a VB-ről szól. Mi megfejtettük ennek okát. Lényege, hogy a nők tudatáig valóban eljusson ennek fontossága, és még véletlen se az utolsó pillanatban eszméljenek rá arra,  hogy ezen időszakra tervezzenek: nyaralást, kirándulást,kerti partit, összejöveteleket, és minden olyan tevékenységet, ami  a szabadban, és nem Tv, projektor, vagy egyéb kivetítővel és Tv csatornával ellátott helyen történik, sör, üdítő, és chips nélkül. Illetve nőtársaimnak is elég időt enged arra hogy előre kipuffogják magukat a kezdő rúgásig.

Négy éve sokkolt az a felmérés, hogy a férfiak mit meg nem tennének azért, hogy az imádott csapatuk nyerje meg a VB-t. Van aki kiveszi az éves szabadságát a rangadó végéig, más akár lemondana ez idő alatt a szexről (ne feledjétek egy egész hónapról van szó). Mások képesek lennének elhagyni az otthonukat érte, míg a legelvetemültebbek akár a párjukat is bedobnák a közösbe, és/ vagy  családjukat, párjukat is elhagynák ha a dobogó legfelső fokán láthatnák kedvenceiket. A legutolsót erős túlzásnak tartom, de hát a közvélemény kutatása szerint nem riadnak el ilyen vad tettektől sem. Bíztam benne, hogy Emberem nem tenne ilyet, szerencsére neki elég, ha zavartalanul nézheti a meccseket.

Arra a kérdésemre, hogy én mit csinálok ez idő alatt, a legnagyobb nyugalommal kifejtette a következőket. Véleménye szerint nagyon jó lesz nekem is, hiszen ez idő alatt teljesen kibontakozhatok, és megvalósíthatom Önmagam. Minden szépészeti beavatkozást megejthetek (fodrászat, manikűr, pedikűr, edzőterem, masszázs, iszappakolás, szauna, szolárium, és még mit tudom Én mit találok ki addig), szabadon trécselhetek,kávézgathatok, találkozgathatok barátnőimmel, mehetek fotózni, zümmöghet a photoshop, dekorálhatom a lakást. Talán, ha kedvem támad hozzá,  felveszem a francia mezemet és jól "kidrukkolom" magam mellette, vagy csendben egy tábla csoki társaságában nézem én is a tévét, olvasok, vagy pihenek. Volt rá precedens, hogy egy hölgy azért tapadt a VB ideje alatt a képernyőre, mert kedvét lelte a focisták külsejében, így férje egy öngóllal ugyan, de nyugodtan nézhette a meccseket.

Mi hallgatólagosan, de megegyeztünk abban, hogy nem fogom szabotálni azon tevékenységét miszerint virtuálisan élvezi a  VB-t. Ígéretem szerint nem fogom eldugni a távirányítót, elemeket kiszedni belőle,  kidobni a tv-t az ablakon, lekapcsolni a villanyórát, áthangolni a készüléket, és a 11esek előtti pillanatokban másról elkezdeni sztorizni. Vagyis megszüntetek minden olyan tevékenységet, amely a tv készülékben rongálást, anyagi kárt vonna maga után, vagy annak részleges vagy teljes megsemmisítésére vonatkozna, ezáltal  szabotálva  a mérkőzések élvezhetőségét.

Így a megállapodásunk szerint úgy döntöttem, hogy nem lövök öngólt, nem nehezítem meg  Emberem sorsát, élvezze csak a foci vb-t,  hiszen szereti. Egy hónap múlva az utolsó sípszó után,  megújulva, önmagamat kiteljesítve, kiegyensúlyozottan, mosolyogva olyan messzire fogom egy lendülettel elhajítani azt a nyavalyás távirányítót, amennyire csak képes leszek rá, úgy hogy a soron következő EB-ig meg sem találjuk.